A Ferencváros a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést hosszabbított a 18 esztendős Szabó Szilárddal, aki ebben az idényben a klub fiókcsapatánál, az NB II-ben érdekelt Soroksárnál szerepel kölcsönben.
Rand Paul és Ted Cruz is figyelmeztetett a gazdasági következményekre. Többen attól tartanak, hogy már a félidős választásokon is súlyos árat fizethetnek.
Kiemelték, tavaly október óta folyamatosan érkeznek annak a korábban megrendelt és gyártás alatt álló 51 darabos flottának a példányai, amelynek köszönhetően 2026 végére a jelenlegi 30-ról 40 százalékra növekedhet az alacsony padlós villamosok aránya a fővárosban. Az új villamosokra előírás szerinti próbafutások és hatósági engedélyeztetési eljárá
Az autizmus kialakulásának oka nem teljesen ismert, de a kutatások szerint genetikai és környezeti tényezők kombinációja is szerepet játszhat a megjelenésében. Az autizmus spektrumzavart általában gyermekkorban diagnosztizálják, gyakran már 2-3 éves korban, amikor a szociális és kommunikációs készségek fejlődése észrevehetően elmarad. Magyarországo
Globális és egyedi döntések is szükségesek a klímaváltozás mérsékléséhez, kis lépésekben, a "sok kicsi sokra megy" elv alapján az ember saját környezetében is sokat tehet a környezetszennyezés csökkentéséért.
Azzal valószínűleg már sokan tisztában vagyunk, hogy a bőrápolás nem korlátozódik csupán a krémekre és szérumokra, hanem sokszor a fürdőszobából ered ez a mindennapi rítus. A zuhanyzás, amely napi rutinunk szerves részét képezi, ha nem megfelelően végezzük, komoly kihívások elé állíthatja bőrünk egészségét és hidratáltságát.
Öt éve nem volt olyan, hogy két egymást követő hónapban is kamatot vágjon az indiai jegybank, de ma megtörtént. A lépés megfelelt a piaci várakozásoknak is arra reagál, amit a jegybank ki is emelt, hogy romlik a külső környezet a vámháború miatt, és közben ezzel párhuzamosan az inflációs előrejelzése is mérséklődik.
A Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 Konferenciát záró panelbeszélgetésén a hazai és nemzetközi energiatárolási trendek, valamint a magyar piacon felmerülő műszaki, gazdasági és szabályozói kihívások kerültek középpontba. A változó szabályozás, a nyersanyagárak kiszámíthatatlansága és a hálózati engedélyezések bonyolult folyamata mind-min
Narancslé, jégkrém, neglizsé – nem kímélik Trump legnagyobb híveinek államait sem. Több termékre is fájó vám jöhet. Az uniós listán szerepel többek között szója, hús, dohány, vas, acél, alumínium, valamint különféle élelmiszeripari termékek is.
A botrányt kiváltó tervek magukban foglalják a legnagyobb adriai jachkikötő, egy nemzetközi repülőtér és a Balkán legmodernebb kórházának megépítését, valamint Ulcinj óvárosának teljes felújítását. A montenegrói miniszterelnök szerint a projekt évi 500 millió eurós bevételt generálna az államnak, míg Ulcinj városa 50–60 millió euróra számíthatna év
Az évi 2-3 ablakpucolás közül az egyik nagyjából mostanában esedékes. Összegyűjtöttük, mikre érdemes figyelni a tisztítás során, hogy a fáradságos munkánk gyümölcse sokáig élvezhető legyen.
A 78. cannes-i filmfesztiválon május 14-én tartják a legújabb Mission: Impossible-film világpremierjét, amelyen jelen lesz a főszereplő Tom Cruise is - jelentették be kedden a szervezők.
Az Európai Unió tagállamai megszavazták az Európai Bizottság javaslatát, amely kereskedelmi ellenintézkedéseket vezet be az Egyesült Államokkal szemben. A döntés válasz az USA márciusi intézkedésére, amely vámokat vetett ki az EU-ból származó acél- és alumíniumtermékekre. Magyarország egyedüliként nemmel szavazott.
Továbbra sincs új kitörés, eredményes védekezés a ragadós száj- és körömfájás ellen - mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra szerdán feltöltött videóban.
A mindkét csatornán futó műsor címe Cégfejlesztők lesz és június 3-án indul főműsoridőben az ATV lineáris csatornáján, míg a TV2 a digitális felületét biztosítja.
A béta-karotin az egyik legismertebb karotinoid, amely antioxidáns tulajdonságai és A-vitamin előanyagként (provitaminkén) betöltött szerepe miatt kulcsfontosságú a táplálkozásban. Számos élelmiszerben megtalálható, és különösen fontos az immunrendszer, a látás és a bőr egészségének megőrzésében.
Van-e a multiknak lelkiismerete? Meglehetősen bugyuta kérdés, igaz? De valójában nem is annyira indifferens, hogy mit válaszolunk rá, hiszen a multik által előállított termékek, reklámok "közöttünk élnek", hatnak ránk és komolyan megpróbálnak befolyásolni minket. Először csak azzal, hogy az általuk kínált árut tukmálják. De napjainkban már ennél is
Annyi mindenre kell figyelni a világban, hogy egyáltalán nem szégyen, ha nem vagyunk tisztában minden közgazdasági fogalommal. A vám szó most napi szinten feltűnik a sajtóban Donald Trump miatt.