Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert még tart az áramellátási hiba javítása - közölte a BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel szerdán kora reggel.
A munkavállalók több mint 50 százaléka semmilyen rendszeres fizikai aktivitást nem végez, a Fitt Magyarország (Fima) és a TritonLife Magánkórházak új, közös kezdeményezése viszont magyarok tízezreit sarkallhatja mozgásra. A Fitt Triton országos közösségben magánszemélyek és cégek a teljesség igénye nélkül tematikus gyalogtúrákon, dunai evezésen, de
Itt van Magyar Péter, a düh apostola, aki járja az országot, ő a hivatásos lázító, aki a mindenkiben könnyen felébreszthető spontán haragot agresszív dühhé képes növeszteni.
Idén is meghirdeti innovatív, kollaboráción alapuló pályázatát a K&H a magyar kkv-k számára, amely lehetőséget ad a vállalkozásoknak arra, hogy erőforrásaik közös megosztásával tovább növekedhessenek. A pályázat célja, hogy a részt vevő vállalkozások közösen bővítsék szolgáltatásaikat, használják egymás eszközeit és új ügyfelekre tegyenek szert a k
Figyelmeztető jel, hogy a 4123 milliárd forintos éves pénzforgalmi hiányterv közel 62 százaléka teljesült három hónap alatt. Mi történt? Jelentősnek mondható, 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a márciust a költségvetés. Ezzel három hónap alatt teljesült az éves pénzforgalmi deficitterv 62 százaléka, írja a Portfolio. Az idei büdzsé hiánylefutá
Adót vagy bírságot fizetni senki nem szeret. Előbbit nehéz elkerülni, gondoljunk például csak a gépjárműadóra, míg a közlekedési szabálysértési bírságok befizetésével már jóval többen bliccelnek. És persze, nem csak hazánkban szeretnek kibújni e bosszúságot okozó kötelezettségek alól az állampolgárok. Olaszországban ez a tendencia annyira erős, ho
Tudod, mi a különbség a sikeres és a sikertelen befektető között? Az, hogy amikor a legtöbben pánikba esnek, a valódi profik meglátják a változásban a lehetőséget. És igen, bármilyen furcsa is, a vámháború sem csak nehézségeket fog okozni, hanem új lehetőségeket is kinyit.
Kedd este ismét hidakat zárták le a gyülekezési törvény elleni demonstráció után. A felszólalók a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságát hangsúlyozták. Jelezték, hogy addig tüntetnek amíg nem vonják vissza a gyülekezési törvény módosítását.
Sokan talán a mai napig tabuként kezelik a változókort, noha ez egy természetes állapot, és a menopauza miatt senkinek sem szabadna szégyenkeznie. Sok nő akkor kezd el vele foglalkozni, amikor már tapasztalja a tüneteit, pedig sokat segíthet lelkileg is, ha már előtte felkészülünk rá, és segítséget kérünk. A TV2 36 éves műsorvezetője, Szabó Zsófi m
Járőröző katonák, drónok és rendkívüli helyzet is van szomszédos országokban a száj- és körömfájás miatt. Eközben a szlovákok és Magyar Péter is kritizálták a magyar kormány intézkedéseit. A szintén érintett Szlovákia eurómilliókat különített el, és EU-s segítséget kért, Ausztria pedig a szövetségi hadsereget is elkezdte felkészíteni.
Bindzsisztán hol van? Egyre többen teszik fel ezt a kérdést Majka slágérenek berobbanása óta. A válasz sajnos elég elkeserítő. Majka Csurran, cseppen című száma óriásit ment. Rengeteg embernek lett a kedvence. Cikkünk írásakor már közel 19,5 millió megtekintésnél jár csak a YouTubeon. Csak abban szomorú belegondolni, miről is szól a dalszöveg. Enne
Donald Trumpnak ismét el kellett halasztania a Tiktok betiltásáról szóló törvény végrehajtását. Mi történt? Donald Trump bejelentette, hogy ismét 75 nappal elhalasztja a Tiktok eladásáról vagy betiltásáról szóló törvény végrehajtását. Az újabb halasztást az új amerikai védővámok nyilvánosságra hozása után tették közzé, egy nappal az előtt, hogy a l
Kína tízéves stratégiai tervet jelentett be mezőgazdaságának megerősítésére, amelynek célja a stabil gabonatermesztés és az élelmiszer-ellátás biztonságának javítása 2035-ig. Miközben az ország a globális kihívások és a gazdasági lassulás közepette igyekszik csökkenteni importfüggőségét - számolt be a Reuters.
Először mutatták ki a madárinfluenzát emberen Mexikóban, egy hároméves kislány belehalt a betegségbe – közölte az ország egészségügyi minisztériuma helyi idő szerint kedden.
Éjfél előtt néhány perccel közzétette történetének első tőzsdei pénzügyi jelentését a Gránit Bank. Folytatódott, sőt több szempontból gyorsult is a társaságnak a bankszektor átlagát jócskán meghaladó üzleti növekedése, ugyanakkor a kamatkörnyezet visszaesése miatt a konszolidált adózott nyereség kissé elmaradt az egy évvel korábbitól, és 21,2 milli
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Premier előtti betekintést nyújt készülő musicalprodukciójának zenei világába a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 3 testőr főszereplője, Ember Márk előadásában pörgős videoklip is készült a Bolland fivérek Ez az a nap című számához, amely már elérhető a Fesztivál közösségi felületein. D’Artagnan igazán lendületes belépővel hódítja meg a Szegedi Szaba
Az MBH Bank elkötelezett a hazai gazdaság támogatása és az infláció megfékezése iránt, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség tárgyalásai nyomán felülvizsgálta a lakossági bankszámlákra és betéti kártyákra vonatkozó díjait, és eleget tesz a Minisztérium azon kérésének, hogy a pénzintézetek mérsékeljék a számlavezetéshez kapc
Dombóváry Kristóf, a Paprika Studios produkciós igazgatója mesélt a Telekom bolondok napi kampányáról, a mobiltelefonokból készült szoborról, a precíz tervezésről és arról, hogyan lesz egy átverésből szerethető történet – még akkor is, ha a célpont a magyar válogatott csapatkapitánya, akit elég alaposan átvertek. Szoboszlai Dominik vérprofi volt: n
Magyarországon az előző évtizedben jelentős csökkenés tapasztalható a daganatos megbetegedések előfordulásában és a daganatos halálozásban, különösen a 40–60 év közötti férfiak körében - egy új kutatás szerint.
A kertészkedés nem csupán a szem gyönyörködtetéséről szól; az illatok birodalmába is elkalauzol bennünket, ahol a különböző virágok aromája hatással lehet az érzékeinkre és a közérzetünkre. A virágoskert illatának megtervezése éppoly fontos szempont lehet a kerttervezés során, mint a látvány vagy az ültetési rend.
Kína kemény válaszlépéseket fontolgat az Egyesült Államokkal szemben, miután Donald Trump újabb drasztikus vámemeléseket jelentett be. A lehetséges intézkedések között szerepel a hollywoodi filmek betiltása is, ami jelentős csapást mérhet az amerikai filmiparra.
Egy virálissá vált videó szerint a népszerű animációs sorozat 2025. április 12-ére jósolja Donald Trump amerikai elnök halálát. Magyarországon is több tiktokker felkapta a témát, a gond csak az, hogy óriási kamu az egész, soha nem volt ilyen jelenet a Simpson családban.
Az idei első negyedév lehangoló eredményeket hozott Hollywoodban, a következő időszakban bíznak. Mi történt? A 2011-es Minecraft videójáték filmes adaptációja 162,7 millió dollár bevételt hozott a nyitóhétvégén az Egyesült Államokban, ezzel az év eddigi legerősebben kezdő filmje lett. Az elemző előzetesen 60 milliót jósoltak, amit 100 millióra korr