Kiderült, hogyan fest most a Rákay Philip-féle Petőfi-film milliárdokból felépített díszletvárosa. A reformkori Budapestet megidéző díszletváros, amely a Petőfi-film központi eleme, több milliárd forintba került. Rákay Philip, a film producere szerint a díszletek a költségek felét tették ki. A Petőfi-film látványvilágának nagy részét egyébként digi
Vagyis nem történt meglepetés. Így az Egyesült Királyság a férfiak kontinenstornája után, a női világbajnokságnak is otthont adhat majd szűk egy évtizeden
Penészes, foszladozó folyosók, rozsdában úszó csövek és egy nyitott ajtó, rajta: "biológiai veszély". Egy youtuber kamerával járt ott, ahová más be se nézne.
Annak ellenére, hogy kereskedelmi deficitje van az Egyesült Államokkal szemben. Mi történt? Donald Trump, amerikai elnök április 2-án, az évszázadban még nem látott szintű "viszonossági vámtarifákat" vezetett be. Oroszország viszont nincs rajta a listán, sőt, ahogy a HVG kiszúrta, az amerikai elnök ebben az esetben még azt a 10 százalékos importvám
A magyar mezőgazdaság jövője egyre inkább az öntözés hatékonyságán múlik. Hegedűs Attila, a Bauer Hungária ügyvezetője szerint a szektor továbbra is erősen pályázatfüggő, de 2025-ben új lehetőségek nyílhatnak meg a gazdák előtt.
Egy rejtélyes formáció bukkant fel Egyiptom szívében – a Gízai piramisoktól délre fekvő területen, ami azóta világszerte felkeltette az internetezők figyelmét.
A dollár gyengülése felemás hír a forintnak. Mi történt? Donald Trump, amerikai elnök vámháborújának hála, a mai nap 2,5 százalékot gyengült a dollár az euróval szemben, írja a Portfolio. Ennek köszönhetően a forint féléves csúcsra erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben, jelenleg a 362,7 forintnál jár az árfolyam. A vámbejelentések előtt még
Dubajban járt Erdélyi Mónika és lánya, Molli, akik izgalmas programokkal tették emlékezetessé a vakációt. Többek között ellátogattak a Motiongate vidámparkba, ahol híres mesefigurákkal is volt szerencséjük találkozni.
Emelkedő hozamszint mellett egyre kevesebbet fizet az állam a lakossági állampapírokra, a kisbefektetők megtették a szívességet Nagy Mártonnak, hogy lenyelik a békát. Ács világa.
A Chelsea házigazdaként 1-0-ra nyert a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmincadik fordulójának csütörtök esti zárómérkőzésén. A meccs egyetlen érvényes gólját
Berlinben íródott a darts Premier League 2025-ös szezonjának eddigi legmeghökkentőbb fejezete: Stephen Bunting, aki az első nyolc játéknapon egyetlen meccset sem tudott
A globális logisztikai szolgáltató, a Dachser jelentősen növekedett 2024-ben, az értékesítés 13 százalékos emelkedése révén a bevétel 8,027 milliárd eurót ért el - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
Néhány héten belül elérhetővé válik a Jedlik Ányos energetikai program keretében az a nagyjából 70 milliárd forint keretösszegű pályázati csomag, amely a geotermikus projekteket segíti - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunhalason.
Ezek a hollywoodi sztárok gyerekként debütáltak, mégis sokan nem is tudják, hogy ezek voltak az első filmjeik! Zseniális akkor és most fotók következnek!
Oroszország öt éven belül képes és hajlandó lehet megtámadni az Európai Unió valamelyik tagállamát - jelentette ki szerdán Varsóban Andrius Kubilius védelmi és űrkutatási uniós biztos, aki az EU védelmi minisztereinek aznap megkezdődött kétnapos informális találkozóján vesz részt.
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet éled újjá, hanem az otthonunk is megérdemli, hogy virágba boruljon. A friss virágok és zöld növények jelenléte nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem hozzájárul mentális jólétünk javításához is. Ezek az egyszerű, de lenyűgöző virágdekorációk azonnal meghódítják a teret, és különleges hangulatot teremte
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a marihuána legalizálása melletti tüntetése mégis megvalósulhat... A párt korábban jogorvoslatért fordult a Kúriához, miután a rendőrség az Alaptörvény tizenötödik, még el nem fogadott módosítására hivatkozva próbálta megakadályozni a rendezvényt. A Kúria azonban kimondta, hogy nem lehet még el nem fogadott jogszabályok
A La Dolce Vita Orient Express bemutatkozott Rómában, majd elindult Toszkána felé. Az új luxusvonat az olasz életstílust és a lassú turizmus élményét kínálja, miközben 14 régiót jár be Olaszországban. Íme, a lenyűgöző luxusvonatról készült képek, kívülről és belülről...
Leállítja zalalövői nyomdájában a gyártást a svéd Elanders Csoport, de egy új termékcsoporttal tervezi a későbbi újranyitást - tájékoztatott a magyarországi cég ügyvezetője.
Ragyog a boldogságtól Tóth Katica, aki teljesen kivirágzott az új szerelme mellett. A Dancing with the Stars tehetséges táncosnője a napokban az Instagram-oldalán mutatta meg azt a jóképű férfit, aki elcsavarta a fejét, és aki mellett úgy érzi, valódi társra talált.