Diplomáciai baki történt csütörtökön Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu közös sajtótájékoztatóján Budapesten, ugyanis a két kormányfő nem a protokollnak megfelelő helyen állt.
Marek Výborný cseh mezőgazdasági miniszter felkérte a szlovák agrártárca vezetőjét, Richard Takáčot, hogy Szlovákia is kezdje el tesztelni a tejet a száj- és körömfájás vírusának jelenlétére. Szlovákiában közben növelték az ország egyetlen tetemégetőjének kapacitásait. A zsolnai feldolgozóüzemben eddig több mint 1300 tetemet égettek el.
Idén márciusban a DataHouse adatai szerint 10 489 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték egy hónapon belül 8 százalékos növekedést jelent, a tavaly márciusi értéket pedig 22 százalékkal haladja meg. Ezzel együtt az első negyedévben itthon forgalomba helyezett használt autók száma meghaladta a 30 ezret, amire utoljára csakn
A Ryanair 200,2 millió utast szállított a 2024 április 1. és a 2025. március 31. közötti 12 hónapban, ez 9 százalékkal haladja meg az előző időszak 187,3 milliós forgalmát. Ezzel a Ryanair lett az első olyan légitársaság Európában, amelynek éves utasforgalma átlépte a 200 milliót. A légitársaság az időszakban összességében 94 százalékos átlagos ül
Egy nemzetközi kutatócsoport feltárta e légi mesterség szabályait, megmutatva, hogy a madarak hogyan optimalizálják repülésüket morfológiai jellemzőik – például méretük, formájuk, súlyuk – és a környezeti feltételek alapján.
Van egy szektor, ami óvatos optimizmussal és várakozással figyeli a vámháború közeli események zajlását. Ez a szektor kifejezetten sokat profilhat a következményekből.
A retail média itt van és itt fog maradni, a következő időszakban pedig öt-hatszoros költésnövekedést generálhat. Noha a siker kulcsa továbbra is egy kiegyensúlyozott médiamix használata, a kereskedőknek meg kell érteniük, hogy bizonyos szempontból tartalomelőállító szerepkört töltenek be. A Portfolio Retail DAY 2025 konferencián szakértők részlete
Az Ai szinte már mindennapjaink részévé vált: tőle kérdezzük meg, mit főzzünk a hűtőben fellelhető dolgokból, kiszámolja a menetidőnket és elmondja, milyen filmet érdemes megnéznünk az igényeink szerint aznap este. Most pedig egy igazán fontos listát állíttattunk össze vele.
A művészet és jótékonyság találkozásából született meg az Felix Aqva Art Jótékonysági Kör első rendezvénye, amely a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének támogatását tűzte ki célul. Az est különlegessége Nemes Márton "Chromophilia – Healing Colours" című kiállítása volt, amely egyszerre adott művészi élményt a láto
Tisztában vagyunk vele, hogy a digitális világ számos lehetőséget nyit meg előttünk. Azt is tudjuk, hogy a mesterséges intelligencia sok tekintetben a segítségünkre lehet mindennapi életünkben. Sőt annak is tudatában vagyunk, hogy a digitális jártasság hiánya akár komoly hátrányt is jelenthet a munkaerőpiacon. Mindezek ellenére minden második megké
Mindenkinek van egy mélyen gyökerező vágya, egy olyan célja, ami igazán boldoggá tehetné. Te már tudod mi az, vagy még keresed? Csillagjegyed segíthet felfedni, mi teljesíthetné be igazán az életed!
A száj- és körömfájás vírus terjedésének megakadályozása érdekében újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be: az Őrségi Nemzeti Park egy turistaútszakaszt zárt le, míg a Fertő-Hanság Nemzeti Park több túraútvonalat és programot is törölt - írta meg az Infostart.
Minden ötödik Győrben gyártott Audi Q3-as autó Amerikában landol, százezres nagyságrendben szállítanak motorokat is az Egyesült Államokba a magyar gyárból.