2025. április 4. péntek

ápr. 4
18:24
Hiába tagadjuk, igaz: ezért számít annyira a külsőnk az élet minden területén (Bien)
A külső megjelenés szinte minden ember életében fontos szerepet játszik, legyen szó munkahelyről, társas kapcsolatok építéséről vagy a mindennapi önbecsülésről. Bár a belső értékeket gyakran hangsúlyozzuk, a fizikai megjelenés hatását nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A több oldalúan megfogalmazott kérdés, hogy miért számít annyira, hogy hogyan nézün
ápr. 4
18:30
Magyar Nemzet podcast: Rapid délutáni friss – Zavar a Hamasz értékrendjében (HírTV)
Mintegy 200 olyan település van hazánkban, ahol nem jellemző a bűnözés. Közben a Hamasz nevű terrorszervezet azon akadt ki, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
ápr. 4
18:30
Mind a tíz bejelentett gitáros beszáll kicsit a Tankcsapdába (Blikk)
Videóbejegyzésben tisztázta péntek este a Tankcsapda, hogy milyen szerepe lesz a zenekarban annak a 10 gitárosnak, akiket szerdán lepleztek le a közösségi oldalukon. A bejelentett zenészek a lemezkészítésben segítik majd a debreceni együttest, Sidi ugyanis már nem játszik az új dalokban. Hogy közülük kerül-e ki a zenekar harmadik tagja, egyelőre ké
ápr. 4
18:30
Ha ez a szám szerepel a születési dátumodban, akkor te vagy a világ talán legszerencsésebbje (Blikk)
Mindannyian az egyik vagy másik arkána égisze alatt születünk, ez pedig jelzi a legfontosabb tulajdonságainkat - írja a woman.bg. Olga Taropuaro tarológus elárulja nekünk, hogyan érthetjük meg jobban önmagunkat és a hivatásunkat. Annak érdekében, hogy megtaláljuk a célt, amely felé irányíthatjuk erőfeszítéseinket és képességeinket, a Tarot kártyák
ápr. 4
18:30
Feloldották a kiskérődzők pestise miatti korlátozásokat Magyarországon (Agroinform)
De mikor lesz mentes az ország a kiskérődzők pestisétől?
ápr. 4
18:30
Tudod, hogy a macskád ismeri a nevét? (Háziállat)
Bár a macskák felismerik a nevüket, nem mindig reagálnak, amikor hívod őket. Ez a cikk elmagyarázza, miért viselkednek így, és hogyan hívhatod fel a figyelmüket.
ápr. 4
18:30
A "Babydoll barna" a legszebb tavaszi árnyalat: nem csoda, hogy mindenki ezt kéri most a fodrászától (Femcafe)
Ez az árnyalat pont azt a finom, időtlen szépséget adja, amely egyszerre természetes és elegáns – tökéletes választás azok számára, akik egy kifinomult, mégis friss tavaszi hajszínre vágynak.
ápr. 4
18:30
Jelentős összeg jut a színházakra (Magyar Hírlap)
Évekre előre meglesz a pénz.
ápr. 4
18:30
Összefogott a kormány és Budapest – nagy nyertese van az együttműködésnek (Mandiner)
Komoly állami többlettámogatást kapnak a budapesti színházak, miután megállapodás született a kormány és a főváros között.
ápr. 4
18:30
A PSZA Motorsport csapata tizenkét párossal érkezett Diósgyőrbe (Racing)
Tizenkét páros nevezést adta le az ORB szezonnyitó futamára, a szombaton kezdődő Diósgyőr Rallyra a PSZA Motorsport csapata. Jelentős csapattal érkezett az ORB szezonnyitó futamára, a Diósgyőr Rallyra a PSZA Motorsport csapata, amely összesen tizenkét párossal vág neki a várhatóan az időjárási körülmények miatt is nehéz versenynek. „Az aszfaltos sz
ápr. 4
18:30
Három autó ütközött az Astoria közelében, az egyik kocsi felborult (Telex)
A baleset miatt csak egy sáv járható Budapesten a Kossuth Lajos utca Erzsébet híd felé vezető oldalán.
ápr. 4
18:30
A szerencseszámod megváltoztatja az életedet – Horoszkóp (StoryMix)
Mi a te szerencseszámod? Ebből a horoszkópból kiderül, hogy a te csillagjegyednek mi a szerencseszáma és az is, hogy ez hogyan, miben változtathatja meg az életedet! A horoszkópok és a szerencseszámok titkos összefonódása mindig is lenyűgözte az embereket. Miért ne használnád ki a csillagok és számok adta lehetőségeket most te is? Ez a horoszkóp me
ápr. 4
18:30
Itt az előzetes: Guy Ritchie „Indiana Jones-filmje”nem az, de kicsit mégis (Médiapiac)
Félreértés ne essék, ez a film nem a jól ismert Indiana Jones-film, Guy Ritchie alkotása azonban sokban hasonló ahhoz. Megérkezett a Fountain of Youth előzetese.
ápr. 4
18:30
KTE–ETO: ki nem kényszerített hibák árnyékában (NB1)
Az NB I 26. fordulójának nyitómérkőzésén a legnagyobb bajban lévő Kecskemét az egyik legjobb formában lévő gárdát, az ETO-t fogadja.
ápr. 4
18:36
A haskörfogat fontosabb, mint a BMI (WebBeteg)
Az elhízás jellemzésére kétféle egyszerűen meghatározható mutató áll rendelkezésre. Az egyik a régóta közismert BMI (testtömegindex), a másik az orvosi rizikóbecslésre szintén gyakran használt haskörfogat. Mindkét jelzőszám hasznos, azonban tudni kell, kiknél használhatóak és miről nyújtanak információt.
ápr. 4
18:36
A kormány új operatív törzset hoz létre a Magyarországon pusztító járvány miatt (Portfolio)
A kormány Állategészségügyi Operatív Törzset hoz létre, amely összehangolja a védekezésben résztvevő hatóságok védelmi és biztonsági szervezetek munkáját. Szombaton ülésezik az új törzs, döntések várhatók a további intézkedésekről - közölte Nagy István agrárminiszter Facebook-bejegyzésben.
ápr. 4
18:36
Mi az a marker az edzésben? És miért érdemes használni (Háziállat)
Marker használata segít gyorsan és pontosan megerősíteni a kedvenced által végzett megfelelő viselkedést, elősegítve ezzel a tanulási folyamatot.
ápr. 4
18:36
Megsértette a királyi családot, elfogatóparancsot adtak ki az amerikai akadémikus ellen Thaiföldön (444.hu)
A királyi család bármiféle kritikájáért évtizedekre börtönbe lehet kerülni.
ápr. 4
18:36
Elindult a viharjelzés a nagy tavainkon – kivéve a Fertő magyar oldalán (AQUA)
A katasztrófavédelem a Balatonon, a Velencei- és a Tisza-tavon működtet viharjelző állomásokat. A Fertő tavi viharjelző pontok közül egy van magyar oldalon, ami felújítás miatt nem üzemel. A viharjelző pontok villogó sárga fényjelzéssel jelzik, ha erős szélre, viharra kell számítani, és a szél erősségétől függ, hogy milyen viharjelzést ad a rendsze
ápr. 4
18:36
Megkezdődött az Európának szánt, kínai Mazda gyártása (Autónavigátor)
A Mazda új villanyszedánjáról már többször is írtunk, amely egyébként a Changan Shenlan SL03 kínai modellel szinte teljesen azonos műszakiság
ápr. 4
18:36
A C-vitamin-hiány akadályozza a fogyást (Magyar Hírlap)
A C-vitamin nemcsak a megfázástól véd.
ápr. 4
18:36
Ennyibe fog kerülni a húsvéti sonka (Mandiner)
Akár a tavalyi árakon is vásárolhatunk sonkát az ünnepi asztalra.
ápr. 4
18:42
Akadoznak a német koalíciós tárgyalások: ha nem állapodunk meg mindenben, akkor nem állapodunk meg semmiben (Infostart)
Értesülések szerint még mindig több a forró téma a kormányalakításra törekvő konzervatívok és a szociáldemokraták koalíciós tárgyalásain.
ápr. 4
18:42
Készítsd fel kisállatodat a nyaralásra: A kisállatfelügyelő ellenőrzőlista (Háziállat)
.
ápr. 4
18:42
"Sulyok Tamás szinte megsemmisítette a tekintélyét" (ATV)
Súlyos kritikával illette Sulyok Tamás tanácsadóit Zárug Péter Farkas. A politológus szerint hatalmas hiba volt, hogy a köztársasági elnök reagált egy újságírói sértésre.
ápr. 4
18:42
Meghalt Schulcz József (SzMo)
Újhartyán polgármestere súlyos betegséggel küzdött. 2006-ban függetlenként a település élére, 2014 óta pedig minden választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként tudott győzni.
ápr. 4
18:42
A Netflix új krimi-thrillere egy percig sem hagy unatkozni, hatalmas siker lett (Promotions)
Egy szenvedélyes viszony, egy kettős élet és egy alvilág, ami London legsötétebb bugyraiba vezet. Ez a sorozat minden percével mélyebbre húz.
ápr. 4
18:42
Térképen mutatjuk, hogy tör be a dermesztő hideg az országba (Mandiner)
A front benyomulását záporok, zivatarok és jégeső is kísérheti majd.
ápr. 4
18:42
A tálibok vizsgálják egy magát 140 évesnek mondó férfi korát (Telex)
A józan ész és a hiteles dokumentumok hiánya tökéletesen ellentmond annak, hogy az afgán férfi állítása igaz legyen.
ápr. 4
18:42
Elon Musk hihetetlen rekordot döntött: így duplázta meg egy év alatt a gigantikus vagyonát (naphire.hu)
Elon Musknak, azaz a világ leggazdagabb emberének a vagyon az elmúlt egy évben 342 milliárd dollárra nőtt.
ápr. 4
18:44
Család megmentette beteg kutyáját és teljesítette életre szóló kívánságlistáját (Háziállat)
Egy szerető család gondoskodik 12 éves, rákbeteg golden retriever Theo utolsó napjairól, hogy fényes kalandokkal és sok szeretettel legyenek megtöltve.
ápr. 4
18:46
YouTuber Simone Giertz alkot irodai széket, amelyet megoszthatsz kutyáddal (Háziállat)
Simone Giertz egy olyan irodai széket készített, amelyet megoszthatsz a kis, háromlábú kutyáddal
ápr. 4
18:48
Emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul a Lakhatási Tőkeprogram (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) együttműködésével, valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) finanszírozásával megvalósuló Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el - tájékoztatta az NTH pénteken az MTI-t.
ápr. 4
18:48
Próbáld ki! Pár kutyafelvonót épít otthonába (Háziállat)
Egy New Orleans-i házaspár készítette el a kutyafelvonót, hogy idős és sérült kutyáik könnyebben jussanak fel és le a lépcsőkön – praktikus megoldás a mindennapi gondozáshoz.
ápr. 4
18:48
Mikor érdemes átgondolni az akupunktúrát kutyáknál (Háziállat)
Ha a kutyád krónikus fájdalmakkal küzd, az akupunktúra segíthet a mozgékonyságán, az energiaszintjén és az általános életminőségén, így új lendületet adva a mindennapi életének.
ápr. 4
18:48
Álmodik az ukrán külügyminiszter (Magyar Hírlap)
Csak azért is NATO-tagnak hiszi magát Kijev.
ápr. 4
18:48
Ez már nem játék: halálos fenyegetést kapott Szoboszlaiék ellenfele (Mandiner)
A futballista felesége szerint szánalmas és szégyenletes, ahogy egyes szurkolók a közösségi médiában viselkednek.
ápr. 4
18:48
Új felhívás a Jedlik Ányos Energetikai Programban: 40 milliárd forint biogáz- és biometán-termelés ösztönzésére (Üzletem)
A keretösszegből 18 milliárd forintot kisméretű üzemek létesítésére, korszerűsítésére különíthetnek el, elsősorban a zöldenergia saját célú termelését elősegítve.
ápr. 4
18:48
Nem csak hallucinációk: ez lehet a halálközeli élmények magyarázata (EgészségKalauz)
Nem spirituális, inkább evolúciós oka van.
ápr. 4
18:50
Clicker tréning macskáknak (Háziállat)
A clicker tréning hatékony módszer, amellyel macskád könnyen tanul és egészségesen fejlődik. Próbáld ki te is!
ápr. 4
18:54
Donald Trump kiállt Marine Le Pen mellett: ez boszorkányüldözés (Infostart)
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump nyilvánosan kiállt Marine Le Pen francia politikus mellett, miután március 31-én a francai bíróság elítélte a Nemzeti Tömörülés (RN) vezetőjét sikkasztással kapcsolatos vádak miatt.
ápr. 4
18:54
A magyar szürkemarha – a puszta legstílusosabb sztárja (Agroinform)
A magyar szürkemarha történelmi ikon és ökoharcos is egyben.
ápr. 4
18:54
Operatív törzset hoz létre a kormány a ragadós száj- és körömfájás miatt (444.hu)
Mivel a vírus a széllel is terjed, a megállítása nem könnyű feladat.
ápr. 4
18:54
Kiadták a riasztást: ez nem Google Chrome böngésző, hanem egy vírus, rengeteg telefon került veszélybe (Femcafe)
Megjelent egy elég komoly kártevő, ami nagyon ügyesen Google Chrome böngészőnek álcázza magát. Ha rákerül a telefonodra, akkor a bankszámládat is nullázhatja.
ápr. 4
18:54
Kevin De Bruyne a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt (Telex)
Pep Guardiola szerint a belga játékos minden idők egyik legjobb középpályása, aki szinte biztosan szobrot kap a stadionnál.
ápr. 4
18:54
"Megtanultam örülni annak, amim van" – 40 feletti emberek tanácsai a huszonéveseknek (Bien)
Nem kell félni a kortól, sokan 40 után érzik magukat legjobban a bőrükben.
ápr. 4
18:54
Állategészségügyi Operatív Törzs alakul a száj- és körömfájás miatt (Agrárszektor)
A szarvasmarhákat érintő ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés hatékonyabb koordinálása érdekében Állategészségügyi Operatív Törzs alakul, amely már szombaton ülésezik - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebookon.
ápr. 4
18:57
Köszönjük, Donald! Nehéz kőként zuhant a pesti tőzsde pénteken (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4196,68 pontos, 4,81 százalékos csökkenéssel, 83 028,96 ponton zárta a pénteket. Minden vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
ápr. 4
19:00
Rusvai Miklós: A fagyasztott húsban, trágyában, szőrben is hosszan túlél a száj- és körömfájás vírusa (SzMo)
A virológus szerint nincs más választás, mint az állatok leölése, és utána amit csak lehet, el kell égetni: a szalmát, a szénát, még az éghető karámot is. Így is részben a szerencsén múlik a rettegett betegség elleni küzdelem sikere.
ápr. 4
19:00
Dróton rángatták ma a forintot (Növekedés)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Keresés