"A művészet feladata, hogy kiutat mutasson egy jobb, szebb, harmonikusabb világ, akár a transzcendens szépsége felé." Kesselyák Gergellyel beszélgettünk.
Egy friss kormányzati jelentés szerint egy Japánt sújtó, 9-es erősségű "szuperrengés" nemcsak több százezer életet követelhet, hanem az ország gazdaságát is térdre kényszerítheti, a szakértők szerint pedig egy ilyen katasztrófa kárai akár az éves GDP felébe is kerülhetnének – írta a Financial Times.
A generációváltás rendkívül fontos esemény egy családi vállalat életében, hiszen a vezető személyével számos más változás is beköszönthet, és az ezekhez való alkalmazkodás kihívást jelent az egész cégnek. A K&H nagyvállalati növekedési index családi vállalatokra vonatkozó alindexének első negyedéves adatai szerint minden hatodik vállalkozásnál napi
"Aztán arra is gondolt, ahogy így ment a leírásban, hogy most milyen funkciója van ennek az állatnak az emberek életében. Nem házőrző, mert nem kell házat őrizni, ott a riasztó, nem vadászik, nem tereli a juhokat, nem űzi a patkányokat. Akkor minek van?" E heti szövegünk a városi kutyatartás kérdéskörét helyezi a középpontba.
Tizenhárom díjat gyűjtöttek össze a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában. A magyar jogászhallgatók legnagyobb tudományos seregszemléjén a debreceni joghallgatók 30 pályamunkával vettek részt.
A brit királyi családban minden egyes gesztusnak, apró mozzanatnak hatalmas jelentőséget tulajdonítanak a nyilvános megjelenések során, ezzel Meghan Markle is tisztában van. Mégis, Fülöp herceg 2021-es temetésén sikerült olyat tennie, amivel magára haragította a palotát - ismét.
Az európai intézmények figyelmét akarják felhívni egy kerékpármenet résztvevői a szerbiai helyzetre. A 16 halálos áldozattal járó újvidéki előtetőomlás tiltakozáshulláma Budapestet is elérte szombaton.
Az elismerést Frank-Walter Steinmeier német államfő adta át a díjazottnak, méltatva az emberiségért, a demokráciáért és a toleranciáért végzett munkáját.
Egy római kori szarmata temetőhöz tartozó mintegy hetven sír feltárása során szokatlan temetkezési megoldásokat találtak a régészek Dunavecsén - közölte a területen építkező Schneider Electric.
Fotó: bud.hu A 2024 óta a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport történetének legszélesebb és legváltozatosabb járatkínálatát hozza a 2025-ös nyári szezon; a 13,8 millió ülőhely, illetve a közvetlen járattal elérhető 136 úti cél új rekordot állít fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér történetében. A március 30-án életbe lépő nyá
Ma már nem használhatjuk úgy a közösségi média felületeit, hogy ne találkoznánk online bántalmazással, legyen az saját magunk vagy mások ellen irányuló megnyilvánulás. Legyünk bármennyire is tehetségesek vagy eredményesek a magunk területén – konyhaművész, sportos nő, irodai dolgozó, orvos, édesanya vagy közszereplő – egyvalamiben biztosan osztozun
Még februárban a tudósok körülbelül 50 százalékos esélyt adtak arra, hogy a vulkán a következő hónapokban kitörhet, az események pedig azóta csak felgyorsultak.