Sokaknak ismerős lehet az érzés: fáradt vagy, mégsem tudsz elaludni, mert a gondolataid cikáznak. Egy különleges mentális technika pont erre a problémára nyújthat hatékony megoldást – tudományos alapokon.
Magyarország lesz 2025 júniusában az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége. A nagy presztízsű rendezvény a magyar animáció előtt tiszteleg, bemutatva Magyarország animációs filmiparát, alkotóit, stúdiót és iskoláit. Az animációk világelső seregszemléjén Andrasev Nadja Cannes-ban díjazott és Bucsi Réka Berlinale díjas alkotó, továbbá
Az Idaho National Laboratory nukleáris tudósai áttörést értek el az sóolvadékos reaktorok (Molten Salt Reactor, MSR) területén, ami új lehetőségeket nyit a biztonságosabb és hatékonyabb nukleáris energia előállítására.
Retró alapokon nyugvó, mégis friss és kreatív tortacsodák versenyeznek idén a Magyarország Tortája címért. A döntőbe jutott hat édesség augusztusban méri össze erejét – és ízét – a cukrászkorona elnyeréséért.
Újabb fordulatot vett a Bitcoin titokzatos alkotójának kilétét övező történet: James Murphy kriptovalutákkal foglalkozó ügyvéd szerint az Egyesült Államok kormánya már évek óta tudja, ki is valójában Satoshi Nakamoto. A vád szerint a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) ügynökei még 2019 előtt találkoztak azokkal a személyekkel, akik a Bitcoin rendszer
Az Arsenal elképesztő teljesítmény produkálva 3-0-ra átgázolt hazai pályán a címvédő Real Madridon a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Király Gárda
A Rolex a Watches and Wonders 2025 kiállításon olyan karórával rukkolt elő, amit sokan sejtettek, de ilyen formában talán senki sem számított rá. A vadonatúj Oyster Perpetual Land-Dweller nemcsak a márka első teljesen új modellcsaládja a Sky-Dweller 2012-es megjelenése óta, de egyben radikális újragondolása is annak, amit a modern Rolex jelenthet,
A magyar vállalkozások egyre inkább bíznak a mesterséges intelligenciában (AI), és egyre kevésbé tartanak attól, hogy az veszélyeztetné a humán munkaerőt - derül ki a Comline Budapest legfrissebb felméréséből. A kutatás eredményei alapján az AI bevezetése már 50 százalékkal hatékonyabb munkavégzést és 30 százalékos költségcsökkentést eredményezett
A Titanic 1912. április 14-én elsüllyedt az Atlanti-óceán mélyére. Az eseményt követő években számos kutatás és feltárás történt, hogy jobban megértsük a tragédia körülményeit. Most pedig egy újabb felfedezés történt, ugyanis a hajó roncsát digitálisan is feltérképezték, és kiderült, hogy minek köszönhetően menekült meg rengeteg ember a biztos halá
A Calciomercato.com értesülései szerint Shomurodov már aláírta az új, egyéves hosszabbítást jelenlegi kontraktusára, amely eredetileg 2026 nyarán járt volna le. Ez azt
2025-ben a magyar utazók ismét aktívan keresik a külföldi kikapcsolódási lehetőségeket a Kiwi.com-on keresztül március 19-ig leadott repülőjegy foglalási adatok alapján. A tavaszi szünetben 36 százalékkal több magyar száll repülőre, mint tavaly. Az utazók átlagosan egy hetet töltenek választott célállomásukon. A húsvéti időszakban Olaszország, Span
Horváth Gréta igazi állatbarát, aki szinte minden lehetőséget megragad, hogy négylábúak között lehessen. Így örömmel vállalta a vidéki élet viszontagságait a TV2 Farm VIP című műsorában, ahol végül új barátokra is szert tett.
Mi történik, ha a világ legismertebb beagle-je és a Starbucks összefog? Egy hónapon át minden a kedvességről szól, miközben Snoopy-val kávézhatunk, akár az egyik limitált kiadású pohárból. Áprilisban a Global Month of Good kampány keretében a Starbucks és a Peanuts ikonikus kutyusa arra emlékeztet minket, hogy a kedvesség apró gesztusokban rejlik.
FC Barcelona–Borussia Dortmund 4-0 (1-0) A párharc egyértelmű esélyeseként fogadhatta a Barca hazai környezetben a Bundesligában csupán nyolcadik Dortmund együttesét. A németek
A csatorna honlapján már elérhető az interjúsorozat, amelyben Udvaros Dorottyától Koltai Lajosig, Cserhalmi Györgytől Békés Italáig, Szabó Istvántól Molnár Piroskáig, Bereményi Gézától Huszti Péterig csaknem mindenki megszólal, aki fontos szerepet játszott az elmúlt évtizedek magyar filmművészetében.Nemrég ért véget a Magyar Mozi TV interjúsorozatá
Mint arról a Sport365 elsők között beszámolt, Fabrizio Romano szerdán azt írta közösségi oldalán, Mohamed Szalah új szerződése a Liverpoollal gyakorlatilag véglegesítésre
Egy gyanús, ellenőrizetlen bejelentkezés. Egy figyelmen kívül hagyott anomália. Egy új, eddig ismeretlen típusú támadás a hálózat ellen... Ma már ennyi is elég ahhoz, hogy a kiberbűnözők betörjenek a vállalatok rendszereibe, felbecsülhetetlen károkat okozva. Hogyan lehet mégis mindenre odafigyelni és időben észlelni a problémát? Az OpenText szakért
Horváth Éva felajánlotta a Baliról származó lábrögzítő keretét, amelyet motorbalesete után kapott egy ottani kórházban. Bár az influenszer maga is tudja, hogy bizarr az adomány, reméli, hogy egy gyereknek vagy egy idős embernek segítheti ezzel a felépülését.
A kiberbiztonsági támadások elleni védekezésben élen járó Sophos kiadta a 2025-ös Sophos Active Adversary jelentést, amely a 2024-es év több mint 400 Kezelt Felderítés és Válaszadás (MDR) és Incidenskezelési (IR) esetéből származó támadói viselkedéseket és technikákat elemzi.A jelentés megállapította, hogy a támadók elsősorban külső távoli szolgált
A kormány az idei évre 4,5 %-os inflációval kalkulál, ezért novemberben várhatóan körülbelül 1,3%-os pótlólagos nyugdíjemelés válhat szükségessé – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez hány forintot jelent egy átlagos nyugdíjas számára?
ByeAlex nem érti, miért hiszi róla mindenki, hogy füvezik. Az énekestől egy csapat ismeretlen külföldi kért útba igazítást, de nem az Országházat keresték, hanem valami mást.
Óriási növekedéssel zárta a 2024-es évet a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group: árbevétele közel duplájára, míg adózás utáni nyeresége több mint a háromszorosára ugrott. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat a romló gazdasági környezet ellenére rekorddal zárta a tavalyi évet, így a tulajdonosok r
Másfél évtizede tervezik, de most végre valóra váltják. Egy kétszemélyes darabot visz színpadra Peller Anna és Peller Károly. Az alapsztori, hogy van egy író, aki nem futott még be, egy könyvesboltban dolgozik, illetve van egy színésznő, aki szintén nem csinált még karriert, ezért a testéből él.
Az Irigy Hónaljmirigy énekese, Sipos Tamás őszintén beszélt az életének eddig soha nem hallott részleteiről. Bevallotta, 50 fölött döbbent rá, hogy voltak olyan időszakok az életében, amiket haszontalanul töltött: például az italozással töltött perceket szívesen visszacsinálná, ha tehetné. Az is kiderült, hogy egyszer jogosítvány nélkül indult euró