2025. április 10. csütörtök

ápr. 10
6:57
Szárnyalt a tőzsde New Yorkban Trump hátraarca után (Menedzsment Fórum)
Ez várható Európában és Budapesten is?
ápr. 10
6:57
Tovább várat magára a jó idő: ma havazhat, este pedig mínuszokra kell számítani (Blikk)
Még mindig nem köszöntött be a jó idő, ugyanis az ország egyes területein továbbra is lehet számítani havazásra, éjszaka pedig fagypont alá esik a hőmérséklet. Napközben azonban akár 15 fokig is felmelegedhet az idő. De holnap többfelé még a 10 fokot sem éri el napközben, s javulás csak később várható.
ápr. 10
6:57
Robbie Williams teljesen összeomlott, ritka betegséggel diagnosztizálták az orvosok a budapesti koncertje előtt (naphire.hu)
Robbie Williams elárulta, hogy az év elején skorbutot, azaz vitaminhiányt diagnosztizáltak nála.
ápr. 10
6:57
Szülőség őszintén: amiről kevesen beszélnek (Life&Body)
Anyaként vagy apaként az ember gyakran kerül olyan helyzetekbe, amire senki nem készítette fel igazán. Bár a szülőséget sokan idealizálják, a valóság gyakran sokkal nyersebb, emberibb annál, mint amit a közösségi médián vagy egy babamagazin címlapján látunk.  "Senki nem mondta el, hogy ennyire fárasztó lesz. Ahogy azt sem, hogy nemcsak fizikailag,
ápr. 10
6:57
Ez a 3 szavas varázsformula minden szülő tarsolyában ott kell, hogy legyen (Bien)
Egy Aspergeres kislány anyukájaként túl vagyok már néhány kemény helyzeten, de tudom, hogy a neurotipikus fejlődésű gyerekek szülei is gyakran érzik úgy, hogy összecsapnak a hullámok a fejük fölött.
ápr. 10
7:00
Az M2-es metró újra teljes vonalon közlekedik (Infostart)
A keddi áramellátási hiba után csütörtök hajnaltól ismét teljes vonalon jár az M2-es metró, miután a BKV szakemberei kicserélték a zárlat miatt megsérült kábeleket.
ápr. 10
7:00
Marhatolvajok vagy földönkívüliek? Közel 200 tehén tűnt el nyom nélkül (ATV)
Colorado államban értetlenül állnak a tömeges marhaeltűnések előtt.
ápr. 10
7:00
Kós Hubert országgal csúccsal bajnok 200 méter vegyesen (Igényesférfi.hu)
Kós Hubert és Fángli Henrietta is magyar rekorddal nyert a Kaposváron zajló úszó országos bajnokság szerdai nyitónapján.
ápr. 10
7:00
Kvíz: 10 filmcím török nyelven, mi a magyar címe a Yüzüklerin Efendisi-nek? (Promotions)
Ez nagyon nehéz kvíz lesz.
ápr. 10
7:00
Szakértők megnevezték a fő vitaminforrásokat (Magyar Hírlap)
Változatosabbá kell tenni az étrendet.
ápr. 10
7:03
Hét hektáron újul meg egy elpusztult fenyőerdő a Börzsönyben (Magro)
Az Mbh Bank és az Ipoly Erdő Zrt. együttműködésében újabb faültetési akció valósult meg a Börzsönyben, Szokolya községhatárban
ápr. 10
7:06
Határozott lépéseket tett az Arsenal (Sport365)
Az Arsenal előrehaladott tárgyalásokat folytat Ethan Nwaneri és Myles Lewis-Skelly új szerződéséről – számolt be Fabrizio Romano az X-oldalán. A transzferguru információi
ápr. 10
7:06
Csődeljárás alatt Mészáros Lőrinc volt vejének vasútépítő cége (SzMo)
A GVH tavaly súlyos bírságot szabott ki kartellezés miatt a Homlok Zsolt érdekeltségében lévő építő válallkozásra, azóta az üzletember sorra veszítik el a megrendeléseket.
ápr. 10
7:06
Budapesten koncertezik Jennifer Lopez (MMonline)
Jennifer Lopez 2025. július 20-án lép fel Budapesten, az MVM Dome színpadán „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében. A világsztár több év szünet után tér vissza a nemzetközi koncertéletbe, a magyar közönség egy látványos, energikus show-ra számíthat, melyben JLo legnagyobb slágerei csendülnek fel. A magyar jegyértékesítés ápri
ápr. 10
7:06
Öngyilkos lett a magyar szívű világpolgár (Demokrata)
Születésének 125. évfordulóján, április 11-én veszi kezdetét az író életműve előtt tisztelgő Márai-emlékév.
ápr. 10
7:06
Durva balhé Orbánéknál: Váratlanul csődeljárás alá került Mészáros Lőrinc exvejének a cége (Nyugati Fény)
Akár öt évet is kaphat.
ápr. 10
7:09
Hűtheti a pezsgőt, aki Trump visszavonulása előtt bevásárolt a tőzsdéken? New York már kilőtt (Privátbankár)
Hatalmasat emelkedtek az irányadó indexek szerda este.
ápr. 10
7:09
Az angol válogatottban debütálhat a Liverpool magyar tehetsége (NB1)
Anglia A Liverpool FC akadémiáján nevelkedő Farkas Erik egy franciaországi tornán debütálhat az U16-os angol válogatottban – erről az index.hu
ápr. 10
7:12
Nem adnak ki Magyarországnak egy antifasiszta aktivistát (Infostart)
A francia igazságszolgáltatás elutasította annak az albán antifasiszta aktivistának az átadását Magyarországnak, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen - jelentette be az ügyben döntő bíróság elnöke.
ápr. 10
7:12
Találkozott a pápával a brit uralkodó és felesége (Magyar Hírlap)
A brit királyi házaspár állami látogatáson tartózkodik Olaszországban.
ápr. 10
7:15
Családi támogatásokkal sem megy könnyen az élet? Van egy tippünk! (Hóvége)
Hiába járnak a nagycsaládos támogatások, sok család így is napról napra él. Mutatjuk milyen kedvezmények járnak 3 vagy több gyermekeseknek.
ápr. 10
7:18
Rendesen felgyorsította a Ford a haszonjárművei villanyosítását (Autónavigátor)
A Ford kiemelkedően jól teljesít a haszongépjárművek piacán, elég csak megnézni a magyar ranglistát, ahol 2024-ben toronymagasan megnyerték a kishaszongépjárművek
ápr. 10
7:18
Trump megrettent a saját maga keltette káosztól (Magyar Hírlap)
Az emberek kezdtek "idegesek" és "félősek" lenni – indokolt az elnök, akivel egyelőre csak a nyomás alá helyezett országok 40 százaléka keresett kapcsolatot.
ápr. 10
7:18
Pozsony helyett Bécsben landolt az indiai elnök gépe (Autószektor)
Az orf.at cikke. Képernyőfotó Az "India 1" Draupadi Murmu elnökkel együtt szállt le kedd este a Bécs-Schwechat repülőtéren, amint azt a repülőtér szóvivője szerdán megerősítette az APA osztrák hírügynökségnek. Schwechatban az elnöki gépet a szlovák kormány repülőgépei és egy rendőrkonvoj fogadta. A B9-es szövetségi autópályát ideiglenesen lezárták
ápr. 10
7:21
Berkesi Judit: Ez egy intuitív műfaj, néha be kell kérdezni (Médiapiac)
Összekapcsolódás a sportolókkal: számára ez a legizgalmasabb a tévézésben. Az Év műsorvezetője díjjal kitüntetett Berkesi Judit a Médiapiacnak adott interjúban beszélt a szerkesztőségen belüli hierarchiáról, a súgógép használatról és szakmai mentorairól is.
ápr. 10
7:24
Most először került az AfD egy szövetségi választási közvélemény-kutatás élére (Infostart)
Alice Weidel, a párt társelnöke gyorsan reagált a hírre.
ápr. 10
7:24
Átláthatatlan káosz az uniós támogatásoknál: 7,4 milliárd euró sorsa bizonytalan (Portfolio)
Az Európai Számvevőszék 2025 áprilisában közzétett jelentése új megvilágításba helyezi az Európai Unió és a nem kormányzati szervezetek közötti finanszírozási kapcsolatot. A dokumentum több szempontból is rávilágít arra, hogy az uniós költségvetésből nyújtott támogatások átláthatósága továbbra is korlátozott, és hogy az EU intézményeinek jelentős k
ápr. 10
7:24
Már közel kétszáz áldozata van a dominikai diszkótragédiának (444.hu)
Hétfő este nagyjából fél perc alatt omlott össze egy menő szórakozóhely az ország fővárosában.
ápr. 10
7:24
Donald Trump bedöntheti az F1 egyetlen amerikai csapatát (Player)
A vámháború egyik nem várt következménye.
ápr. 10
7:24
Napi horoszkóp: A Bak elismerést kap, a Szűz óvakodjon a kritizálástól - április 10. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 10
7:24
Trump 125%-ra emelte a kínai vámot, máshol 90 napos haladék jön (Igényesférfi.hu)
Donald Trump ismét megrengette a globális kereskedelmi színteret: miközben Kínát drámai, 125%-os vámmal sújtja, a világ többi országának ideiglenes engedményt tett.
ápr. 10
7:24
Vadonatúj saját gyártású stand-up est, true crime tartalmak és közkedvelt amerikai sorozatok az Antenna Entertainment csatornáin (Márkamonitor)
Az Antenna Entertainment hazai csatornái a következő hónapokban is változatos újdonságokkal készülnek. Érkezik az Axn-re az Ncis spin-offja, az Ncis: Hawaii befejező, 3. évada, a Viasat3-on pedig egymás után láthatjuk majd a Karate kölyök filmek alapjaira épülő sikersorozat, a Cobra Kai 2., 3. és 4. évadát. A true crime műfaj rajongói sem maradnak
ápr. 10
7:24
A világ legveszélyesebb játéka uránérceket tartalmazott és szórakoztatva tanított a láncreakció beindítására (Rakéta)
A radioaktív játékkészletet az atomenergia iránt érdeklődő gyermekek okulására gyártották.
ápr. 10
7:24
Felismerhetetlen a 80-as évek szívtiprója (Magyar Hírlap)
Így változott meg Mickey Rourke arca.
ápr. 10
7:24
Nagyot erősödött a forint az amerikai vámbejelentésre (Növekedés)
Több mint egy százalékot erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon, miután az Egyesült Államok elnöke szerdán bejelentett egy három hónapos moratóriumot a vámok bevezetésére azon országok esetében, amelyek nem éltek ellenlépéssel a bejelentett amerikai vámokra.
ápr. 10
7:24
Botrányba fulladt a tiszás fórum – már Magyar Péter hívei sem szeretnék, hogy Kollár nyilatkozzon (Mandiner)
A Tisza fanatikus hívei inkább üvöltözni kezdtek, csak ne kelljen Kollár Kingának válaszolnia arra, hogy lobbizás helyett miért örömködik az uniós források megvonásának Brüsszelben. Magyar Péter képviselője az Európai Parlamentben bátran érvel saját hazája ellen, Sopron főterén viszont egy hangot sem mert kiejteni.
ápr. 10
7:24
A váci múmiák: nincsenek a magyar köztudatban, pedig világhírűek (Helló Magyar)
A múmia szó hallatán a legtöbben az egyiptomi fáraókra gondolnak, ami nem véletlen, de érdemes kicsit itthon is körülnézni!
ápr. 10
7:26
Kiderült, hány embernek tud légvédelmi óvóhelyet biztosítani Románia (Portfolio)
A román polgári védelem mintegy 600 ezer ember, a lakosság 3,2 százaléka számára tud háború esetén légvédelmi óvóhelyet biztosítani - derült ki a számvevőszék által készített országos felmérésből.
ápr. 10
7:27
Bár máshova foglaltak, végül Tiborcz szállodájába irányították a budapesti EU-csúcsra érkező finn delegációt (Telex)
A Direkt36 újabb bizonyítékokat szerzett arra, miként irányít külföldi diplomáciai delegációkat a magyar állam a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az egyik szállodájába, a Dorothea Hotelbe.
ápr. 10
7:27
Mégis mi a fenét művel az időjárás? Borzalmas fordulat jön, hózápor zúdul ma ránk (naphire.hu)
Csak nem akar megérkezni az igazi tavaszi idő. Április közepén még mindig viharos széllel, hideggel és helyenként hózáporral riogat az időjárás.
ápr. 10
7:27
Tavaszi fáradtság gyerekeknél - ezt javasolják a gyermekorvosok (EgészségKalauz)
Mit tehetnek a szülők a tavaszi fáradtság és a vírusok leküzdésében, és hogyan segítik a házi gyermekorvosokat az innovatív műszerek a különböző betegségek felismerésében?
ápr. 10
7:27
Meditáció helyett próbáld ki ezeket a léleknyugtató rutinokat! (Bien)
A mai rohanó világban a stressz és az állandó készenlét szinte mindenki életének részeivé váltak. Az ilyen kihívásokkal teli mindennapokban nem csoda, hogy egyre többen keresnek menedéket a meditáció nyugtató gyakorlataiban. Ugyanakkor a meditáció nem mindenkinek válik be, vagy egyszerűen nem passzol mindenki életviteléhez. Ha te is ebben a helyzet
ápr. 10
7:27
Lehull a lepel: ha szereted a kaliforniai paprikát, akkor erről tudnod kell (Agrárszektor)
A kaliforniai paprika globális piacán áringadozások, termelési nehézségek és exportfejlesztések tapasztalhatók. Észak-Amerikában és Európában a termelési kihívások és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanságok miatt emelkednek az árak. Dél-Afrikában és Marokkóban az időjárási viszonyok csökkentették a terméshozamot, ami szintén áremelkedést eredményez
ápr. 10
7:30
Valóságos eufóriát hozott Donald Trump a tőzsdékre (Portfolio)
Tegnap hatalmas emelkedést láthattunk Amerikában, miután Donald Trump bejelentette, hogy egy 90 napos szünetet rendel el azon országok számára, amelyek nem vezettek be megtorló (visszavágó) vámokat az Egyesült Államokkal szemben. Ezt követően ma reggel Ázsiában is óriási pluszokat láthatunk, legalábbis Kína, valamint hongkong kivételével, ugyanis a
ápr. 10
7:30
Hihetetlen, Trump ezt mondja a hirtelen döntéséről: "a szívemből jött" (ATV)
Trump amerikai elnök azt mondta, hogy a vámtarifák váratlan megváltoztatásáról az, hogy hirtelen döntött, "a szívből jött".
ápr. 10
7:30
Halálos kór terjed az ukránok között: a gyermekek is egyre nagyobb veszélyben (Mandiner)
Ukrajnában a legmagasabb a HIV-fertőzés előfordulása Európában.
ápr. 10
7:36
Az EU gázszerződéssel hízeleg Trumpnak, de homlokegyenest másra készül titokban (Portfolio)
Az Európai Unió energiaügyi biztosa, Dan Jørgensen szerint az EU kész többet vásárolni az Egyesült Államokból származó cseppfolyósított földgázból (LNG), részben válaszul Donald Trump elnök friss vámintézkedéseire - nyilatkozta az uniós vezető a Financial Timesnak.
ápr. 10
7:36
Raphinha beérte Messi és lekörözheti Cristiano Ronaldót (Sport365)
A brazil csatár ugyanis beérte Lionel Messi BL-rekordját szerda este, amikor Raphinha a 25. percben gólt lőtt, majd Robert Lewandowskinak és Lamine
ápr. 10
7:36
Tavaly is folytatódott a demográfiai mélyrepülés (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 10
7:39
Nem a nyugdíjasok a legnagyobb készpénzhasználók Magyarországon (Infostart)
Az emberek ötöde már 1000 forint alatt sem szívesen fizet készpénzzel, hanem inkább az elektronikus fizetést választja - derül ki az OTP Mobil megbízásából készített reprezentatív felmérésből.

Keresés