A szervező Hadházy Ákos szerint mindaddig folytatják a demonstrációkat, amíg a követeléseik nem teljesülnek. Szerinte a kormányban már készítik az újabb törvénymódosítást, hogy tovább szűkítsék a gyülekezési jogot.
Moszkva és Peking eltökélt szándéka, hogy erősebbé tegyék a két ország közötti kapcsolatot és együttműködést. Arról még nem tudni, hogy hol kerül sor a találkozóra.
Több ezren gyűltek össze Budapest belvárosában – eredetileg csak – az Erzsébet hídon, hogy tiltakozzanak a gyülekezési törvény korlátozó változtatása ellen. Cikkünk frissül.
Bár gazdagságra és nemzetközi hírnévre tett szert, Édith Piaf élete kezdettől fogva tagadhatatlanul kemény volt. Sorra érték a tragédiák, több autóbalesetet is szenvedett, de újra és újra felállt, megigazította a koronáját, és továbbsétált.
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) új biztonsági szabályai értelmében az Inter Miami futballistáját, Lionel Messit többé már nem védelmezheti a pályán az argentin világsztár testőre, Yassine Cheuko.
A cukorbetegség két szövődménye, az idegkárosodás és a vérkeringés romlása, együtt fokozottan hajlamosítanak különböző lábproblémákra. A cukorbetegség számos elváltozás kockázatát növeli a lábakban, diabéteszes betegeknél már az apróbb lábproblémáknak is súlyos szövődményei lehetnek.
A Balaton sok magyar számára az idilli nyarak nosztalgikus helyszíne. A magyar tenger képe viszont nem egységes, rendkívül sokszínű: minden település, térség más-más okból jellegzetes. Te vajon mennyire ismered a Balcsi minden szegletét, az északi és a déli part településeit, látványosságait, nevezetességeit? Tedd próbára magad, felismered-e a fotó
A legnépszerűbb köretek közé tartozik a burgonyapüré, a párolt rizs és a főtt tészta, de bármennyire is szeretjük ezeket, mindegyiket meg lehet unni egy idő után.
Franciaországban országos tüntetéseket sürget Marine Le Pen pártja. Mindezt azután, hogy a politikust börtönre, az új politikai posztoktól való eltiltásra és pénzbüntetésre ítélték egy pártfinanszírozási ügyben.
Gyopáros Alpár kormánybiztos benyújtotta az Országgyűlésnek "az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről" szóló törvényjavaslatot, amelynek értelmében minden településen kell lennie egy ATM-nek, ellenkező esetben akár 200 milliós bírsággal is sújthatják a bankokat. A részleteket Nagy Márton és Varga Mihály rendeletben határozza meg. Az NGM által
Jelenleg több mint 32 ezer beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra, míg a Covid-járvány előtt 28 ezres volt a várólista. Az egészségbiztosító új várólista-protokollt alkotott a csípő- és térdprotézis műtétekre, hogy csökkenjen a várólista – írja az economix. A túlsúlyosaknak nehezebb lesz felkerülniük a listára.
Angelina Jolie öltözködését mindig is a kifinomultság, az elegancia és a letisztultság jellemezte. Adódik a kérdés: ebbe mégis hogy fér bele egy pucérruha? Nos, a színésznő a tökéletes példa rá, hogyan viseljünk egy meztelenruhát úgy, hogy ezeket tükrözze vissza. Íme, 7 alkalom, amikor egyszerre áradt a szettjéből a merészség és a sikk!
Világszerte növekszik a vastagbélrákosok aránya az 50 év alattiak körében: a szakértők szerint a növekedés okai egyelőre ismeretlenek, azonban a tünetek korai felismerése akár életmentő is lehet.
A távkapcsolatunk a barátommal azért működött három éven át, és működik még mindig, mert nem teljesen ismeretlen terepen indultam. Igaz, párkapcsolatban akkor még nem volt tapasztalatom, de a távolság kezelését már korábban megtanultam. Igaz, nem szerelemben, hanem barátságban.
Mindig felemelő érzés, amikor valamilyen magyar vonatkozású dolgot népszerűsítenek külföldi youtuberek és szakértők, hát még ha ez 3,38 millió feliratkozó számára történik! Max Miller, aki az egyik legnépszerűbb ételtörténész a Youtube-on, saját nevével fémjelzett csatornájára március közepén töltötte fel azt a bizonyos videót, amelyben a gulyáslev
2030-ra jelentős változásokat fogunk látni. A mesterséges intelligencia, amely már beépült a személyes és szakmai életünkbe, további előrelépést tesz, rendkívüli módon terjeszkedik. Ezt tudjuk és most még nyilvánvalóbbá vált azon a berlini szakmai bemutatón, ahol a Mercedes prezentálta humanoid robotját. "A Mercedes logóval ellátott humanoid robot
Április 2-tól lehet beadni a támogatási kérelmeket új erdőtelepítési pályázatra, a Közös Agrárpolitika keretében megjelent felhívás keretösszege 64 milliárd forint.
Rihanna vitathatatlanul stílusikon, aki a merész párosításoktól sem riad vissza. Az énekesnőt 2025 legnagyobb farmertrendjében látták a minap az utcán, és nem lepődnénk meg, ha mindenki azonnal ilyen nadrágot szeretne.A széles szárú farmer-trend 2025-ben is dominálni fog, kicsit továbbfejlesztve a tavalyi zsebes Y2K stílust. A 70-es évek bohó sikké
A medvehagyma (Allium ursinum) különösen kedvelt növény Magyarországon, hiszen nemcsak ínycsiklandó íze, hanem egészségre gyakorolt jótékony hatása miatt is nagyra becsülik. Nevét az ősi hiedelem szerint onnan kapta, hogy a medvék előszeretettel fogyasztják tavasszal, amikor felébrednek téli álmukból, hogy megtisztítsák szervezetüket és feltöltődje
Az érettségi bizonyítvány egy fontos dokumentum, amelyre a további tanulmányaid során és a munkaerőpiacon is szükséged lehet. De mi van, ha elvesztetted, hibás adat szerepel rajta, vagy megváltozott a neved? Ne pánikolj, itt van minden, amit tudnod kell a pótlásról és a javításról!
Az új erdőtelepítési pályázatra szerdától lehet beadni a támogatási kérelmeket, a Közös Agrárpolitika keretében 64 milliárd forint áll rendelkezésre erre - jelentette be Mocz András, az Agrárminisztérium (Am) erdőkért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Lajosmizse külterületén.
A kézilabdában bevált középdöntős lebonyolítási rendszer izgalmasabb és igazságosabb a világversenyeken, mint a kieséses negyeddöntő − mondta az InfoRádióban a Nemzet Sportolója. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerint a női szakág annyit fejlődött az elmúlt években, hogy lesznek jelentkezők az Eb-rendezésre és nem lesz gond a nézőszámokkal se
Akinek őszibarackja vagy nektarinja van, annak gondolnia kell a tafrinás megbetegedésre (levélfodrosodásra). A fertőzés terjedéséhez a párás, nedves időjárás, és a 4-8 °C átlaghőmérsékletet az optimális, nemhiába, dérgombának is hívják. Csak megelőző permetezéssel védekezhetünk ellene hatékonyan!
A Cybertruck bemutatójakor Elon Musk főként azzal érvelt a futurisztikus pickup mellett, hogy vetélytársaihoz képest sokkal biztonságosabb. Ezúttal szerencsére nem
A tágas és stílusos, 4 csillagos apartmanokat kínáló szálloda nemcsak a fővárosi tartózkodásodat emeli új szintre, hanem egy megújult partnerprogram részeként exkluzív lehetőségeket is kínál: a náluk szerzett pontokat étkezésre, wellnessre vagy akár más NH szállodákban eltöltött éjszakákra is beválthatod – például Amszterdamban, Prágában vagy Páriz
Az Európai Parlament plenáris ülése a kulturális szektor szerepét vitatta meg az Európai Unió gazdasági versenyképességében. Vicsek Annamária, a Fidesz EP-képviselője, a Patrióták Európáért frakció tagja hozzászólásában kiemelte: a kulturális szektornak meg kell adni a súlyának megfelelő helyet a következő hétéves költségvetésben. ,,A kultúra nem c
A Strategy (korábban MicroStrategy), a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tulajdonosa, az elmúlt héten jelentősen növelte kriptovaluta-vásárlásait, és 1,9 milliárd dollár értékben vett Bitcoint – jóval meghaladva az előző heti, 600 millió dollár alatti vásárlást. A vállalat az újabb felvásárlási hullámot részvényeladásokból és új, elsőbbségi részvé
Megjelent a Magyar Közlöny 35. számában a kiemelt környezetvédelmi szabályszegést elkövetők nyilvántartásának tartalmával és vezetésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló 60/2025. kormányrendelet, valamint az egyes környezetvédelmi bírságokról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 61/2025. kormányrendelet.
A balkonok és teraszok évelő növényekkel történő beültetése remek módja annak, hogy hosszú távon színes és mutatós virágokkal díszítsük otthonunk külső terét. A megfelelő növények kiválasztásával akár tavasztól késő őszig élvezhetjük a virágzást. Nézzük, mely évelőket érdemes balkonládába ültetni tavasszal!
2026. április 1-jétől sem változtat az MNB a bankokra vonatkozó anticiklikus tőkepuffer (CCyB) előírásának a hazai kitettségek vonatkozásában érvényes 1 százalékos mértékén - közölte a jegybank.
A Mol igazgatósága részvényenként 165 forint alaposztalékot és 110 forint körüli rendkívüli osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett tájékoztatóban.