2025. április 2. szerda

ápr. 2
12:06
Szívszorító fotó kering a neten: Ezt az eltűnt kétéves kislányt keresik nagy erőkkel (Magyar Nemzet)
A kétéves kislány Zalaegerszegről tűnt el.
ápr. 2
12:06
Lesújtó hír az autósoknak: újabb útszakaszok válnak fizetőssé (AC News)
Idén mintegy 81 kilométerel bővülnek a fizetős szakaszok. A beszedett díjakból közel 2 milliárd forint bevételt vár az állam.
ápr. 2
12:06
Az MNB új vezetése tiszta lapot nyitna a botrány után, de nincs könnyű dolga (Telex)
Varga Mihályékat nagyon felbőszítették a Matolcsy-éra végnapjaiban látott üzleti kavarások, de a szakmai szempontból is lesz mit helyretenni. A jövőben az eddigi három helyett akár négy alelnöke lehet majd a Magyar Nemzeti Banknak, de most úgy néz ki, a jelenlegi vezetők azért kitöltik a mandátumukat.
ápr. 2
12:06
Nagy a baj: veszélybe kerülhet a járvány elleni védekezés Amerikában? (Agrárszektor)
Az amerikai egészségügyi minisztérium tömeges elbocsátási hullámának részeként a Trump-adminisztráció elbocsátotta az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának (Food and Drug Administration - Fda) madárinfluenza elleni védekezésért felelős személyzetének jelentős részét. Ez azonban súlyos következményekkel járhat az állategészségügy
ápr. 2
12:08
A Vmsz nem retten meg a választásoktól (Magyar Nemzet)
Jobb lenne, ha a parlament választana új kormányt április 18-ig – jelentette ki Pásztor Bálint.
ápr. 2
12:08
Uniós forrásból újul meg a magyar–ukrán vasúti forgalom, nem mi kaptunk forrást, hanem Ukrajna (Telex)
Az EU szeretné támogatni az unió és Ukrajna közötti vasúti személy- és áruforgalmat. Ebből Magyarország is profitálhat.
ápr. 2
12:10
Újabb telepeken jelent meg a száj- és körömfájás (Magyar Nemzet)
Összesen 3500 szarvasmarhát érint a fertőzés.
ápr. 2
12:12
Az izraeli miniszterelnök látogatása: közlekedési káosz várható Budapesten (vg.hu)
A korlátozások érintik a BKK járatait is.
ápr. 2
12:12
Teljesen átverték a magyarokat: mindenkit figyelmeztetett Karikó Katalin (Mandiner)
A Nobel-díjas professzor felháborodott a csalók miatt.
ápr. 2
12:12
Egy németországi amerikai támaszpontnak is fontos szerepe volt az orosz–ukrán háborúban (Telex)
A New York Times oknyomozó cikkéből kiderült, hogy volt olyan pontja a háborúnak, mikor az amerikaiak szerint 50 százalékos esélye volt egy atomháborúnak.
ápr. 2
12:15
Árrésstop: 884 termék ára csökkent átlagosan 18,1 százalékkal (Menedzsment Fórum)
Az árréstop bevezetésének hatására érezhetően csökken az alapvető élelmiszerek ára – hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára.
ápr. 2
12:18
Fontos közlendője akadt Karikó Katalinnak (Infostart)
Ismét visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas professzor nevével az interneten, a kutató hangsúlyozta, soha nem adta és a jövőben sem adja nevét semmiféle termék, gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
ápr. 2
12:18
Böjti beluga lencse recept: zöldségekkel színesíthetjük (Metropol)
Ezt a fekete lencsét mindenképp ki kell próbálni!
ápr. 2
12:18
Újabb két magyar telepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás vírusa (hirado.hu)
Nagy Márton agrárminiszter arra kér mindenkit, hogy a hatóság utasításait a legmesszebb menőkig, fegyelmezetten tartsa be.
ápr. 2
12:18
Mikor érdemes szűrésre menni? Mutatjuk! Ne akkor menj, amikor már muszáj! (ProfitLine)
Világszerte sokan szenvednek krónikus betegségekben, mint a magas vérnyomás, szívelégtelenség, cukorbetegség, elhízás és ízületi betegségek. Magyarországon a 16 év felettiek 46%-a számolt be krónikus betegségről vagy hosszan tartó egészségi problémáról. Az egészséges életmód és rendszeres szűrővizsgálatok kulcsfontosságúak a megelőzésben és a korai
ápr. 2
12:18
Rendkívül ritka nevű fiút keres a rendőrség (Metropol)
Alighogy megtalálták, újra eltűnt.
ápr. 2
12:18
Új utat szab Brüsszel: kohéziós forrásokból fedeztetnék a felfegyverkezést is (Portfolio)
Az Európai Bizottság jelentős előlegekkel és egyes beruházásoknál önrész nélküli finanszírozással ösztönözné a tagállamokat arra, hogy az egész kontinenst jobb helyzetbe hozó fejlesztésekre költsék a felzárkóztatási forrásokat. A háborúhoz való közelsége miatt, Magyarország még többet profitálhatna az újratervezésből, de a jogállami aggályok okán t
ápr. 2
12:18
Hamis reklámok terjednek Karikó Katalin Nobel-díjas kutató nevével (hirado.hu)
Karikó Katalin Nobel-díjas professzor, kutató hangsúlyozta, soha nem adta és a jövőben sem adja nevét semmiféle termék, gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához.
ápr. 2
12:18
A török kormány gazdasági szabotázskísérletnek nevezte a vásárlásmentes napra vonatkozó ellenzéki felhívásokat (444.hu)
Az ellenzék Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármester letartóztatása ellen tiltakozik a bojkottal.
ápr. 2
12:18
Nagy Márton berendelte és a szőnyeg szélére állította a mobilszolgáltatókat (444.hu)
"Elvárás: árkorlátozás."
ápr. 2
12:18
Trump döntésére várva: bivalyerős a forint, gyengül a dollár (vg.hu)
Már 401 forint alatt az euró.
ápr. 2
12:18
Most jött a bejelentés: holtan került elő az eltűnt egyetemista (BorsOnline)
A rendőrség őrizetbe vette a lány 23 éves barátját.
ápr. 2
12:18
A belügyminisztérium kurátora lett az elnök 17 éves fia - Kadirov őt találta Csecsenföldön a legalkalmasabbnak (SzMo)
A kamasz Adam már utasításokat is osztogat a csecsen belügyben. Apja már korábban is több fontos tisztséggel és kitüntetéssel is elhalmozta őt.
ápr. 2
12:18
Marine Le Pen utolsó esélye a 2027-es elnökválasztáson (Magyar Hírlap)
A francia politikus szerint a 2027-es választás lesz az utolsó esélye, hogy elnökké váljon, ha indulhat.
ápr. 2
12:18
Egyre nagyobb a baj Szlovákiában: veszélybe kerülhet az ország önellátása (Mandiner)
Terjed a vírus.
ápr. 2
12:18
A rendőrség elfogta a hónap lúzerét: Evőkanállal ásta a földet a hivatal előtt egy fiatal (Nyugati Fény)
A rendőrkapitányság előtt törvényt sérteni vakmerőség.
ápr. 2
12:18
Sztárexek újra összezárva – régi sebek és új drámák az Exek csatájában! (rtl.hu)
Az Exek csatája című új realityben ismert ex-sztárpárok kénytelenek együttműködni, miközben régi sérelmekkel és extrém kihívásokkal néznek szembe. Vajon sikerül félretenniük a múltat, vagy újabb balhék robbannak ki? Intrika, dráma és meglepő fordulatok – ilyen lesz az Exek csatája az RTL+-on!
ápr. 2
12:18
Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás, fertőtlenítési pontok lesznek a határokon és autópályákon (Telex)
A Darnózseli és Dunakiliti településeken található állományokban is azonosították a tüneteket.
ápr. 2
12:20
Ivancsics Ilona bevallotta, van-e mellette valaki! (BorsOnline)
Társaságban jól telik az idő...
ápr. 2
12:21
Történelmi fordulat jöhet: már megkezdődött a helyezkedés (Privátbankár)
Mindenki arra kíváncsi, hogy milyen feltételekkel indul az új kereskedelmi háború. A jövő pedig minimum kérdéses.
ápr. 2
12:21
Pók a banánok között: mi a teendő, ha nem várt meglepetést találsz a gyümölcsön? (Mindmegette)
Időről időre olvashatunk olyan horrortörténetekről, hogy valaki egzotikus pókot (vagy azok maradványát vagy tojásait) találja a bolti banánok között. Bár az ilyen esetek ritkák, mégis érdemes tudni, mit a teendő, ha egyszer mi is pókot találunk a déli gyümölcsök között.
ápr. 2
12:24
Nem jött be a zöld trükközés, milliárdos bírságot kap a Deutsche Bank vagyonkezelője (Portfolio)
25 millió euró (mai árfolyamon kb. 10 milliárd forint) bírságot kapott a nyakába a Deutsche Bank vagyonkezelője. A Financial Times tájékoztatása szerint a DWS félrevezető marketingtevékenységet folytatott: a promótált fenntarthatósági lépéseit a valós helyzet nem támasztotta alá.
ápr. 2
12:24
Vajon a salakszezonban összejön Novak Djokovic 100. címe? (Sport365)
A 37 éves Djokovic egy történelmi lehetőséget szalasztott el, miközben lezárult a szezon eleji keménypályás szakasz – az a borítás, ahol a
ápr. 2
12:24
Automatizáltak és adatvezéreltek: ilyenek a Kubota robotjai (Agroinform)
A Kubota a 2025-ös oszakai világkiállításon két újgenerációs, autonóm mezőgazdasági robotot mutat be, amelyek forradalmasíthatják az agrárium jövőjét.
ápr. 2
12:24
Sokszor online leselkedik a legnagyobb veszély a fiatalokra: így lép a GHV az erőszak ellen (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nagy hangsúlyt helyez a gyermekek és fiatalok védelmére, amelynek fontos részét képezi a biztonságos és átlátható online környezet kialakításához való hozzájárulás. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke tájékoztató levelet küldött több hazai videójátékos egyesületnek, illetve fejlesztőknek melyben felhívta figyelmüket az
ápr. 2
12:24
A legsikeresebb ukrán műveletekhez konkrét amerikai támogatás kellett – óriás anyagban tárja fel a New York Times az USA szerepét a háborúban (444.hu)
300 interjúból derülnek ki a Task Force Dragon művelet részletei: a CIA szügyig benne volt a háborúban, de rengeteg konfliktusuk volt az ukránokkal. Mit tudunk meg a New York Times egyéves tényfeltárásából?
ápr. 2
12:24
A Positive PR lett a Diego hivatalos PR-ügynöksége (Márkamonitor)
A Positive Adamsky tagügynöksége, a Positive Pr lett a piacvezető lakberendezési franchise szakáruházlánc, a Diego hivatalos Pr-ügynöksége. A márciustól induló együttműködés célja a Diego sajtókommunikációs tevékenységének erősítése, a márka láthatóságának növelése online és offline térben.   A Positive Pr a Diego Pr-tevékenységének szakmai támogat
ápr. 2
12:24
Mégis mi történik Leonardo DiCaprio arcával? Hirtelen alig ismertünk rá a sármos színészre (Glamour)
Leonardo DiCaprio tegnap a CinemaCon vörös szőnyegén jelent meg, de sokan alig ismerték fel. A színész egyre távolodik a jól megszokott sármőr imázsától, és egyre többször merül fel a kérdés: mégis mi történik Leonardo DiCaprio arcával?
ápr. 2
12:24
Dráma Röszkén: nincsenek szavak arra, ami a bőröndből előkerült (BorsOnline)
A hatóságok azonnal cselekedtek.
ápr. 2
12:24
Kőkemény Dallas-kvíz: most kiderül, lehetnél-e igazi Ewing! (Life)
Elképesztő, de 47 éve éppen ezen a napon indult útjára minden idők talán egyik legikonikusabb sorozata. Ha te is imádtad a sorozatot, akkor ez a Dallas-kvíz biztosan nem fog ki rajtad!
ápr. 2
12:24
Mutatjuk, hol lesznek útlezárások a héten (Magyar Hírlap)
Az izraeli miniszterelnök hazánkba látogatott.
ápr. 2
12:24
Újabb telepeken jelent meg a száj- és körömfájás – ismét lépéseket tesz a kormány (Demokrata)
Nagy István kiemelte, "minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy sikerüljön megfékezni a további kitöréseket".
ápr. 2
12:24
Május végéig húzzák a kereskedelmi cégek az árrésstoppal és a kormányzati lejáratással (Forbes)
Közös közleményben kérik tisztességes, korrekt kommunikációra és az ellenük irányuló támadások leállítására a kormányt. Mi történt? Az elmúlt években, de különösen az elmúlt hetekben főként az élelmiszer-kiskereskedelmet alaptalan, a tisztességes versenyt is megkérdőjelező vádak érték – írja az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Ezeket a vádak
ápr. 2
12:24
Hazahozták a Skóciában eltűnt és meghalt tornyospálcai ikrek hamvait (Magyar Nemzet)
Azt is tudni, mikor kerülnek a végső nyughelyükre.
ápr. 2
12:24
"Meg kell vívnunk a saját csatáinkat" – Orbán Balázs elmondta, miért fontos az erős család és az erős nemzet (Mandiner)
A liberális értékek Nyugaton is megbuktak, ideje új alapokra helyezni politikánkat – mutatott rá a miniszterelnök politikai igazgatója.
ápr. 2
12:24
Konfitált őzcsülök grízes rétessel (egy.hu)
Litauszki Zsolt receptje
ápr. 2
12:24
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint jogellenes lenne, ha Bayer ötlete szerint listáznák a tüntetésen részt vevő bírákat (Telex)
A NAIH-elnök szerint a bírók listázása az adatvédelmi rendelet összes alapelvét sértené.
ápr. 2
12:24
Németh Szilárd szerint a lengyel háztartások a brüsszelita kormányuk miatt négyszer többet fizetnek a gázért, villanyért, mint a magyarok (vasárnap.hu)
A lengyelek a gázért közel négyszer, a villanyért pedig több mint két és félszer fizetnek többet, mint mi, Magyarországon – közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán a Facebook-oldalán megosztott videójában. Németh Szilárd a Varsóban felvett videóban azt mondta: Lengyelországnak "brüsszelita kormánya" van, és így ők min
ápr. 2
12:24
Jól vizsgázott a forgalomban az új Ganz elektromos midibusz (Gyártástrend)
Jól vizsgázott az új hazai elektromos midibusz. A magyar-cseh együttműködésben megvalósult Ganz-Sor Ebn8 az eredetileg tervezett három hét helyett öt héten keresztül rótta Baja útjait.
ápr. 2
12:24
Pisztáciás-epres cupcake (Street Kitchen)
„Annyira szép, vétek lenne megenni” – szokták mondani a mutatós sütikre. De ebből majd nem lehet csak egyet enni, annyira légies és finom! Senki sem fog tudni ellenállni neki!

Keresés