Lágy, szépen szeletelhető túrókrém príma kis linzertésztával burkolva. Ez a túrótorta garantáltan mindenki kedvence lesz, akár önmagában, akár egy kis meggylekvárral eszitek!
Aki rendszeresen utazik, az biztosan ismeri már Európa és a nagyvilág legkedveltebb nyári úti céljait – a kezdő utazók mellet számukra is jól jöhet az Expedia 2025-ös kimutatása, amiben olyan, kevésbé frekventált helyszíneket listáznak, amikért megéri kitérőt tenni a népszerű üdülőterületekről.
Mobilitásban nagyon jól, egészségügyben nagyon rosszul teljesít Budapest a boldog város index szerint, a lista élén észak-európai és ázsiai városok végeztek.
Amikor nehéz, stresszes időszakon mész keresztül, akkor a legfontosabb azt megválogatni, pontosan mit engedsz be az életedbe. Ez nemcsak az emberekre, de a veled szembe jövő hírekre is igaz, amelyek sok esetben borúsabbá festhetik a képet. A hírek, amiket nap mint nap olvasunk, hallgatunk vagy nézünk, sokkal nagyobb hatással vannak ránk, mint elsőr
Vannak barátságok és kapcsolatok, amelyekről azt hisszük, örökké tartanak. Aztán történik valami. Vagy nem történik semmi, de észrevétlenül távolodunk egymástól, mígnem azon kapjuk magunkat, hogy már nem értjük a másikat.
A legrégebbi állandó magyar nyelvű színtársulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetében az egyik legnagyobb hatású alkotóként tartják számon Harag György európai rangú rendezőt, akinek életpályája és szellemi hagyatéka olyan örökség, amely meghatározta a teátrum identitását.
A nyelvérzékünk néha megcsal minket, például annál a szónál is, amit sokan a legmagyarabbnak érzünk, pedig ez a megállapítás nem is állhatna messzebb a valóságtól.
Vannak ételek, amelyek nemcsak ízletesebbek, de egészségesebbek is, ha együtt fogyasztjuk őket. Bár elsőre meglepőnek tűnhet, bizonyos ételkombinációk révén a szervezetünk sokkal hatékonyabban képes felszívni a bennük rejlő értékes tápanyagokat.Dr. Will Bulsiewicz gasztroenterológus nemrég osztotta meg az Instagramon kedvenc egészséges ételpárosítá
Ezeket ültesd: Április végén, május elején vethető zöldségek, fűszernövények és virágok Hazánkban igen változékony az áprilisi időjárás, de ez jellemezi az egész Kárpát-medence éghajlatát ugyanis előfordul, hogy fagyos a reggeli talaj, de nap közben pedig akár előfordulnak 20 °C feletti hőmérsékleti értékek is. Összeállításunkban megosztjuk önökkel
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool 5-1-es kiütést követően bebiztosította bajnoki címét a Premier League-ben. Szoboszlai Dominik a „bajnoki döntőn” két gólpasszt
Izraeli harci gépek légicsapások sorozatát hajtották végre Damaszkusz külterületén és Szíria-szerte, miután izraeli tisztviselők figyelmeztettek, hogy az ország beavatkozik a szíriai kisebbségi drúz szekta védelmében. Izrael szerint a szíriai légicsapások üzenetként szolgálnak a drúz kisebbség védelmére.
Egy hónap leforgása alatt közel hetvenezren látták a YouTube-on, amint gyöngyösi középiskolások és egyetemisták Kóbor Jánossá, Benkő Lászlóvá és Molnár Gyurivá változnak. Omega Emlékfilm készült Gyöngyhajú lány címmel, s ha Mecky, valamint Benkő László és Mihály Tamás még élne, elérzékenyülve mondanák: ez méltó a zenekarhoz, a csodához, amelyet az
J. D. Vance, amerikai alelnök a Fox News-nak adott interjúban kijelentette, hogy az orosz–ukrán háború "nem fog egyhamar véget érni". Hangsúlyozta, hogy a konfliktus lezárása csak Oroszországon és Ukrajnán múlik, majd Donald Trump amerikai elnök álláspontját is védelmébe vette. Vlagyimir Putyin orosz elnök május 8-tól ideiglenes, háromnapos tűzszün
Musk arról is beszélt, hogy nem teljesen elégedett az eddigi munkájával. Szerinte a DOGE - amit a buddhizmushoz hasonlított - összességében hatékonyan működött, de nem annyira, mint amennyire szerette volna.
Donald Trump amerikai elnök elnöki rendeletet írt alá pénteken, amely a közmédiaként működő NPR (National Public Radio) és PBS (Public Broadcasting Service) szövetségi finanszírozásának megszüntetését célozza. A döntést azzal indokolta, hogy szerinte egyik szervezet sem nyújt „tisztességes, pontos és elfogulatlan” tájékoztatást az amerikai adófizet
Időjárás: Szombaton elvétve, vasárnap azonban sok helyen lesz zápor, zivatar Magyarországon. Friss óráról órára térképen mutatjuk, hol kell számítanod esőre a hét utolsó napján.
Kriptobányász hírek cikksorozatunkban havonta foglaljuk össze a fontosabb bányász eseményeket a nagyvilágból. Discord szerverünkön segítőkész bányász közösség jött össze. A szerver szobákban megtaláljátok a napi ki-mit bányászik, rig összeállításról tanácsokat, tippeket, videokártya beállítási praktikákat és aki ASIC témakörben keresi a választ, az
A napokban megkezdődik a regisztráció a bajai Halászléfőző Népünnepélyre, amelyet idén július 10. és 12. között rendeznek meg - közölte a polgármester az MTI-vel.
Emlékszel még azokra a kifejezésekre és szavakra, amelyeket leginkább a 80-as évek hajnalán használtunk? Töltsd ki legújabb retró kvízünket, és kiderül, hogy mennyire vagy képben a kor szavaival!
Az orf.at cikke. Tavaly 351 ember halt meg közúti balesetben Ausztriában, 51-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy a közúti halálos áldozatok száma a második legalacsonyabb szintre esett vissza 1961 óta, amikor elkezdődött a nyilvántartás. Csak a 2020-as koronavírus-évben történt kevesebb halálos áldozattal járó baleset. A sé
A kávézás élményéért nem feltétlenül kell megalkudni a kedvelt íz világgal, és sokan választják a koffeinmentes kávét annak egészségügyi előnyei miatt. Ám vajon valóban jobban járunk ezzel a változattal, vagy csupán egy újabb divatos trenddel állunk szemben, ami mögött több a reklámfogás, mint a táplálkozástudományi valóság? A koffeinmentes kávé kö
Komoly terhelésekkel jár hétvégén a közelgő drasztikus változás, már szombaton is sok dologra kell odafigyelnünk. Ma tetőzik a kánikula, de estétől az északi országrészben egyre több helyen várható zápor, zivatar.
Izrael pénteken közölte, hogy légicsapást hajtott végre a damaszkuszi elnöki palota környékén, és újból figyelmeztette a szíriai vezetést: tartózkodjon a szíriai drúz kisebbség elleni támadásoktól.