Mára várható a japán kamatdöntés. Bár nem számítanak kamatemelésre a magas infláció ellenére sem, ennek ellenére fontos esemény lesz, mert a vámháború gazdasági hatásairól értékes információkat kaphatunk. A nap hátralévő részében az amerikai ISM feldolgozóipari BMI lesz a legfontosabb, ahol a nagy kérdés, hogy a vámháború mekkora pusztítást végzett
Hétfőn startolt a 43 éves énekesnő világ körüli turnéja. Beyoncé nyitó koncertje azonban káoszba fulladt, mert hatalmas verekedés tört ki a Vip szektorban.
16 gép átlépte a Kína és a sziget között nem hivatalos határként szolgáló Tajvani-szoros középvonalát, amit a kínai légierő 2022 óta rendszeresen átlép.
Szabados Ágit nem kell bemutatni az RTL nézőinek, hiszen közel egy évtizeden keresztül volt a Híradó műsorvezetője. Könnyes szemmel búcsúzott 2022. november 6-án az RTL Híradó végén. Azóta a Reggeli egyik házigazdája, de több műsorban is láthattuk már. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát például megnyerte Tapasztó Orsival, és Mohai Tamá
Május elsejétől a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) hét újabb kikötőjéből indulnak menetrendi hajójáratok, valamint Fonyód és Badacsony között három napon át sűrített menetrend lesz érvényben - tájékoztatott a társaság a honlapján.
A klub egyik legfontosabb döntése Thibaut Courtois, az első számú kapus szerződésének meghosszabbítása lesz. Bár a blancók csalódást keltő idényt futnak, különösen
Czvitkovics Péter korábbi 10-szeres válogatott játékos, az M4 Sport szakértője az m4sport.hu-nak adott interjújában elmondta, szerinte mi a legnagyobb kihívás egy szakértő számára, de elsősorban az NB I volt fókuszban: a kiesés elleni küzdelem, az európai kupaindulásért folytatott harc és a bajnoki versenyfutás, de az is szóba került, mely játékoso
Sem Lewis Hamilton, sem a Ferrari nem engedheti meg a nagy egymásra találás után, hogy csak úgy feladják a próbálkozást. Miközben Ralf Schumacher szerint van remény, bizonyos jelek azt mutatják, talán nem csak a Ferrari autója okoz nehézséget
Táblákat nem viszünk, nem cipelünk, gondolta a Fiú, a táblákat leszúrják, ha parcellát jelöl a háztájiban. Vagy földrótozzák a kerítésre, ha esetleg ez áll rajta: Állami Kan Kihelyezve. Azaz kihelyeztek egy nagy disznót, a Fiú nagyanyjának szomszédjába, amit a gazdája bottal ütlegelve terelt oda, ahol már várta a nőstény, a legyekkel teli napverte
2025 májusától egyszerűbb szabályozás vonatkozik a kéknyelv-betegség esetleges hazai megjelenésére - derült ki abból az agrárminiszteri rendeletmódosításából, amely április 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben. A módosításokat azért hozták, hogy az uniós normákhoz igazodva csökkentsék a hatóságok és állattartók adminisztrációs terheit, ugyanakkor f
A Disney és a Marvel Studios új szuperhősfilmje, a Mennydörgők (Thunderbolts) hamarosan megérkezik a mozikba. Az alkotók 70–75 millió dolláros nyitóhétvégére számítanak Észak-Amerikában. A film célja nem csupán a rajongók kiszolgálása, hanem a megrogyott képregényfilmes műfaj újraélesztése is.
Esterházy Mátyás szerint nincsenek jelzők arra a munkára, amelyet Szoboszlai Dominik elvégzett míg első magyar labdarúgóként angol bajnok lett a Liverpoollal.
A Tisza Pártot is magában foglaló Európai Néppárt Ukrajna gyorsított csatlakozásáról és még több pénz küldéséről döntött – idézték fel Magyarország Kormányának Facebook-oldalán.
Az automatizáció már nemcsak a gyártósorokon, hanem a hétköznapi irodai munkakörökben is egyre több feladatot képes ellátni, a mesterséges intelligencia pedig egyre összetettebb folyamatok elvégzésére képes. De valós félelem lehet az, hogy az új megoldások elveszik a munkahelyeinket? A szakértő szerint a válasz egyszerre igen és nem.
Még sohasem jutott el az európai női vízilabda-sport csúcsrendezvényére, a Bajnokok Ligája Final Fourba az FTC női vízilabda-együttese. Idén megtette, május másodikán és harmadikán ott bizonyíthat a Fradi.
Schmidt Máriára egy emberként ugrott rá a háborúpárti baloldal csak azért, mert három év után végre tudni szeretné az igazságot a bucsai tömeggyilkosság kapcsán.
Nem akármilyen szezonrajtra készülhet Michelisz Norbert, a Hyundai gyári pilótája. Annak ellenére, hogy már több, mint másfél évtizede versenyez a túraautózás csúcsának számító sorozatokban (WTCC, WTCR majd TCR World Tour), Mexikóban még soha nem állt rajthoz. 2025-ben viszont ott veszi kezdetét a FIA TCR World Tour (május 2-3.), ráadásul azonnal e
Május 5-én az Akváriumban Boldog kamaszok? címmel, Kadarkai Endre műsorvezetésével élő podcast felvételt szerveznek. Lil Frakk, Kirády Attila és Kovács Orsolya olyan kérdésekre keresik a választ, hogy boldogok-e a mai kamaszok, tudunk-e arról, hogy hol és hogyan keresik a boldogságot, igénylik-e, hogy segítsünk nekik ebben.
A szobanövények gondozása sokszor okoz kihívást a növénykedvelők számára, különösen akkor, amikor a melegebb hónapok beköszöntével a lakás falai közül a szabad ég alá kívánjuk költöztetni kedvenceinket. Azonban, mint minden változás, ez is hordozhat magában veszélyeket, melyekre időben fel kell készülnünk, hogy zöld társaink egészségesen fejlődhess
Vámos Petra négy, Szöllősi-Schatzl Nadine három góllal, Szemerey Zsófia 12 védéssel járult hozzá a címvédő és listavezető Metz HB 32-21-es hazai győzelméhez a Mérignac ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján.
Teljes tévedés a munka ünnepét sörös-kolbászos majálisozással vagy terméketlen semmittevéssel ünnepelni. Úgyhogy mi inkább egy videóval és egy dalművel tisztelgünk a fogalommá vált magyar melósok előtt.
Tartsatok velünk egy csodás úton, ahol megismerhetitek Spanyolország Vad partját, kiderül, hogy mit jelentenek a pálmafák, és elkalauzolunk kedvelt forgatási helyszínekre is. Sok szép fotót is mutatunk erről a különleges vidékről.