A Kincsvadászok első két évada rengeteg emlékezetes pillanatot, meglepő leleteket és izgalmas alkukat hozott. Kvízünk segítségével most kiderül, te mennyit tudsz a Kincsvadászok szereplőiről, a legnagyobb üzletekről és rejtett érdekességekről! Indulhat a teszt?
Az Emirates két éven belül több mint 1500 új pilótát kíván felvenni, ebből 550 főt már idén, mivel a légitársaság dinamikusan bővíti útvonal hálózatát és repülőgép flottáját. – tudta meg…
A Magyar Sport Napján kiemelkedő sporteredményei és sportolói életpályája elismeréseként Csik Ferenc-díjat vehetett át Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó és Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
A kocsmai nyerőgépek nosztalgikus varázsa még 2025-ben is sokakat rabul ejt. Ezek az ikonikus gépek, amelyek egykor füstös sarkokban és élénk neonfények alatt álltak, ma már online is elérhetők, ráadásul ingyen. A kocsmai nyerőgépek ingyen játékok tárháza olyan, mint egy próbafutam egy versenypályán, azaz itt még nincs tét, csak a szórakozás. 2025-
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Romániában a 2026-27-es tanévtől kezdődően vezethetik be az új tantárgyat az általános iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
"A diákokhoz hasonlóan a nyugdíjasok is kiválóan bevethetőek azokban az időszakokban, amikor hirtelen megnövekszik a munkaerőigény – legyen szó pénzügyi beszámolók összeállításáról, kereskedelmi kampányok lebonyolításáról, háttértámogatást igénylő irodai munkákról vagy a turisztikai szektor pünkösdi és nyári csúcsszezonjairól."
A kert nem csupán a nyugalom és a természeti szépség szigete lehet számunkra, hanem egy valódi ökoszisztéma megteremtésének színtere is, amely hozzájárul bolygónk egészségéhez. A megfelelő növények kiválasztásával egyszerre érhetjük el, hogy kertünk ne csak esztétikus legyen, hanem a környezet számára is hasznos.
Különleges Anyák napi eseményen vettünk részt a napokban, ahol megtekintettük, milyen csodálatos frizurát készítettek a fodrászok Dobó Katának, Debreczeni Zitának, Kiss Virágnak, illetve Major Emmának.
Az Európai Unió 27 tagállamából eddig mindössze 14 kérte hivatalosan az Európai Bizottságtól, hogy aktiválhassa a "nemzeti vészhelyzeti klauzulát", amely lehetővé tenné a GDP 1,5%-ával történő védelmi kiadásnövelést négy év alatt – anélkül, hogy az sértené az uniós költségvetési szabályokat. Ez aggodalmat keltett Brüsszelben, mivel veszélybe kerülh
A kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä még mindig nem érzi tökéletesen magát az autóban a murvás pályákon. A jövő heti Portugál Rally egyik legnagyobb kérdése, hogy vajon Kalle Rovanperä képes lesz-e ugyanabban a tempóban menni murván, mint a legutóbb aszfalton? A kétszeres világbajnok elképesztő fölénnyel győzött a Kanári-szigetek Rallyn, amihez
Az idei Met-gála hemzsegett az extravagáns megjelenésektől. Halle Berry ruhája azonban talán mindenkién túltett, az áttetsző szett alá ugyanis nem vett alsóneműt az Oscar-díjas színésznő.
Elindult a PrimusCARE: egyedülálló összefogás a magánegészségügyben több mint 80 millió forint értékben és egy innovatív együttműködési modell, amely fenntartható módon támogatja a rászoruló családokat.
A Zalando erős első negyedévet zárt: növekvő forgalom és javuló nyereségesség mellett megerősítette az egész évre vonatkozó előrejelzését - olvasható a cég mai közleményében.
"Magyarországot azért vették fel az Európai Unióba, mert a tagok ezzel jól jártak. Jó deal volt" - reagált Orbán Viktor Weberre, kiemelve: Németországnak is.
A Bihar megyei hírportál a négy szakaszra - Kolozsvár-Egeres (Aghires), Egeres-Kissebes (Poieni), Kissebes-Élesd (Alesd), Élesd-Biharpüspöki (Episcopia Bihor) - osztott munkálat jelenlegi állásáról kért információkat a CFR SA-tól. A 9,36 milliárd lejes (mintegy 2 milliárd euró) összköltségvetésű korszerűsítési munkálat Románia legnagyobb vasúti pro
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató csökkent áprilisban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
A Magyar Sport Napján kiemelkedő sporteredményei és sportolói életpályája elismeréseként Csik Ferenc-díjat vehetett át Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó és Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
A vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll. A cég szerint a magántőkealapnak "nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna."
Sajtóértesülések szerint Polt Péter, a jelenlegi legfőbb ügyész hamarosan az Alkotmánybíróság elnöki tisztségét töltheti be. A Fidesz ezzel hosszú távon biztosíthatná a jogi intézményrendszer feletti befolyását, még a 2026-os országgyűlési választások előtt. Az alkotmánybírói megbízatás 12 évre szól, a jelöltek pedig csak akkor választhatók meg, ha
A Hamász úgy véli, hogy a gázai tűzszüneti tárgyalásoknak ebben a szakaszban nincs értelmük, egyben az iszlamista terrorszervezet illetékese kedden felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy vessen véget a "kiéheztetésnek" a palesztin területen.
A torta, akár házi, akár vásárolt, fontos szerepet játszik a családi és közösségi eseményeken. Tízből hét magyar készít tortákat, és a többségük nemcsak szülinapokra. A sütéshez való viszonyunk színes képet fest. Van, aki a kreativitását éli ki benne, mások a biztos ízekre koncentrálnak, minden ötödik magyar pedig ugyan kétbalkezesnek tartja magát,
Májustól szinte mindegyik banknál olcsóbban bankolhatunk, ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek ára lehet: van olyan bank, amely korábbi lakáshitel díj- és kamatkedvezményeit nyírbálta meg az elmúlt napokban.
A globális felvásárlási és összeolvadási (M&A) tranzakciók száma 20 éves mélypontra zuhant Donald Trump amerikai elnök április 2-án megindított vámháborúja következtében – írja a Reuters.
A magyar alapítású Pepita Group az elmúlt öt év legnagyobb növekedését érte el az exportorientált e-kereskedelmi cégek között Kelet-Közép-Európában: ötéves távlatban 37-szeres bővülést produkált. 2025 első negyedéves nemzetközi eredményei alapján továbbra is tart a lendület: az év végéig megduplázhatja export forgalmát a magyar bajnok. Horvátország