Oroszország a felelős az ukrajnai Donyeck megye fölött lelőtt Malaysia Airlines MH17-es járatának 2014-es katasztrófájáért - mondta ki helyi idő szerint hétfőn az ENSZ légügyi szervezete.
A munkaerőpiac éppen a feje tetejére készül állni: a fiatal generációk nem vágynak középvezetői székekbe, a cégek pedig egyre nehezebben találnak utánpótlást. A Z generáció számára a karrier egyre kevésbé az előléptetésről, inkább az önmegvalósításról, a rugalmasságról és a work-life balance-ról szól. Ami egykor presztízs, elismerés volt, az ma sok
A bázishatás miatt nem volt egyszerű a 10 százalékos bevételnövekedést elérni, így ebben az értelemben nagyon jó teljesítményt mutatott a Richter az első negyedévben – mondta el a Richter gyorsjelentését bemutató tájékoztatón Orbán Gábor vezérigazgató. A tájékoztatón szóba kerültek Donald Trump tegnapi bejelentései, valamint az is, hogy miről beszé
Kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen 11 zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott, ennek apropóján beszélgettünk vele.
Kedd reggel 10 órakor ülést tart a parlament Gazdasági Bizottsága, ahol egyetlen érdemi napirendi pont szerepel. A bizottság dönt "az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi Cxxxix. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat" című önálló bizottsági indítvány benyújtásáról. A dokumentum jel
Eleget tettek Varga Mihály kérésének, s bár az MNB-elnök megszüntetésről beszélt, a gazdasági bizottság friss javaslata azt mondja ki: az MNB meglévő alapítványai gazdasági tevékenységet nem végezhetnek, pénzforgalmi ügyletet sem bonyolíthatnak, az MNB új vagyonkezelő alapítványokat nem hozhat létre.
Magyarországon csak három helyen végeznek ilyen kezelést, míg Izraelben bevett módszer. A volt szépségkirálynő bizalmat szavazott annak, hogy szó szerint nagy nyomás alá helyezzék.
Egy hét leforgása alatt Trump az Egyesült Királysággal és Kínával is kereskedelmi megállapodásokat jelentett be, igaz, részleteket egyikről sem tudni. Szakértők szerint tényleges változást ezek sem fognak hozni, a vámháború mögötti problémák továbbra is fennmaradnak.
Gyakran emlegetik egészséges választásként, de egy új tanulmány szerint a csirkehús mégsem feltétlenül olyan jótékony hatású az egészségre, mint azt korábban gondoltuk. Egy kutatás ugyanis összefüggést talált az emésztőrendszert érintő rákos megbetegedések fokozott kockázatával már heti 300 gramm csirkehús elfogyasztása esetén. Az is kiderült, hogy
A jegybank egyrészt azt sérelmezte, hogy a biztosítók gyenge ár-érték arányú hitelbiztosítási csomagokat kínálnak, másrészt a károk hatalmas részét elutasítják.
A Coca-Cola felejthetetlen bulival ünnepli meg az "Oszd meg a Coca-Cola varázsát" kampány visszatérését. Bizonyára mindannyian emlékszünk a "neves" palackokra, amikor az ikonikus logót kiegészítve saját vagy szeretteink nevére bukkanhattunk. A különleges csomagolás visszatérését ünnepli a Coca-Cola Magyarország együttműködve az Astro Music-kal máju
Közelegnek a választások, ezért a kormányzat és az ellenzék is igyekszik maga felé fordítani a nyugdíjasok társadalmi csoportjának szimpátiáját. De tudják-e pontosan, milyen gondokkal küzdenek ma az öregek?
A fenntarthatóság egyre fontosabb szempont a fogyasztói döntésekben, nemcsak a termékek, hanem a médiatartalmak és a reklámok esetén is. Egy nemzetközi kutatás szerint a fogyasztók 79 százaléka ma már figyelembe veszi egy márka fenntarthatósági erőfeszítéseit vásárláskor. Magyarországon ez a szemlélet főként az élelmiszerek és a csomagolás terén ér
Donald Trump amerikai elnök nemrégiben rendkívüli kijelentést tett az Európai Unióval kapcsolatban, és természetesen a fenyegetőzés sem maradhatott el.
Az idén – jórészt a globális kereskedelmi bizonytalanságok miatt – az eddig vártnál valamivel lassabb, jövőre már élénkülő gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint az ágazati szereplők attól tartanak, hogy a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban bevezetett magyar ellenintézkedések újabb hasonló korlátozásokat eredményeznek majd.
A tervek szerint május 20-án 155 milliárd forintos kerettel egy új terméket indítanak el a Demján Sándor Program azon részeként, amely a vállalkozásfejlesztési uniós programok felgyorsítását célozza. A kombinált konstrukció finanszírozási igényt tanácsadással és vissza nem térítendő támogatással ötvöz majd. A forráskeret május végén nyílhat meg - m
De így is „megtalálta” az egyik Barcelona drukker. Hiszen amikor Vinícius Juniort lecserélték az El Clásicón, egy strandlabdát mutogatott neki, némi utalásként
Három év után kerülhet sor közvetlen tárgyalásra Ukrajna és Oroszország között csütörtökön Isztambulban. Bár hivatalos bejelentés még nincs, az egész világ azt várja, hogy vajon valóban találkozik-e egymással a két háborúban álló ország vezetője, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij. Mai kérdésünk ehhez a fontos eseményhez kapcsolódik.
Már nem kell sokat várniuk a rajongóknak arra, hogy folytatódjon a hegyi doktor története. Május 26-án új évaddal tér vissza a TV2-re a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő A hegyi doktor – Újra rendel című sorozat. Végre a magyar közönség is láthatja a 18. évadot, amelyben a főszereplő Hans Sigl oldalán Gryllus Dorka színésznő is feltűnik majd
A megújuló energiaforrások térnyerésével párhuzamosan a negatív áras órák száma jelentősen megnőtt Magyarországon és Európa más részein, ami kihívásokat jelent az árampiaci stabilitás szempontjából. Míg az itthoni háztartások a régióban a legalacsonyabb áramárakat élvezhetik, a kis- és nagyfogyasztók kiugróan magas költségekkel szembesülnek. Ez a k
Az ESG szempontok szerinti jelentéstétel egyre több vállalatot érint - közvetlenül a szabályozások miatt, vagy közvetetten a beszállítói láncon keresztül -, ami első ránézésre újabb adminisztratív tehernek tűnhet. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez a folyamat nemcsak a jogszabályi megfelelést szolgálja, hanem jelentős költségmegtakarítás
A színpadon káromkodott és playbackelt melegítőben Fehér Krisztián, a közönség pedig tombolt. Oláh Gergő kiakadt, és kemény szavakkal üzent a fiatal énekesnek.