A hidrogén, mint tiszta és környezetbarát energiaforrás, régóta a figyelem középpontjában áll. Bár a technológia már elérhető, az ipari méretű előállítás költségei eddig akadályt jelentettek a széles körű alkalmazásban. Egy új japán tanulmány azonban áttörést hozhat: a kutatók egy innovatív felületi rekonstrukciós stratégiával olyan katódokat fejle
Tíz év után, hagyományteremtő szándékkal ismét megrendezik a balatoni Allianz Öbölátúszást Tihany és Balatonfüred között június 14-én - közölte a szerdai, balatonfüredi sajtótájékoztatón a program szervezője.
A táplálkozással kapcsolatos hagyományos népi hiedelmek – például hogy "a répa javítja a látást", vagy "a kenyér héjában van a vitamin" – gyakran nélkülözik a tudományos megalapozottságot. E mondások egy része idővel elveszítette érvényét, mások pedig soha nem is állták ki a tudományos vizsgálatok próbáját. Ugyanakkor olyan, korábban helytálló állí
A szobanövények világában a zöld különböző árnyalatai kétségtelenül a legelterjedtebbek, ám egyre népszerűbbek az otthonokban azok a növények, melyek levelei nemcsak zöldek, hanem csodás rózsaszín árnyalatokkal is ragyognak. Az ilyen szobanövények nemcsak színt, hanem vidámságot és frissességet is csempésznek környezetünkbe, feldobják a helyiségek
Előzetes kockázati teszt elvégzését javasolják tudósok az MI-fejlesztő cégek számára, még azelőtt, hogy szabadjára engednék szuperintelligens rendszereiket. Az MIT csapata szerint Oppenheimer első nukleáris kísérletét alátámasztó biztonsági számítás, vagyis a Compton-állandó lehet a kulcs.
A 2024-es rekordárakhoz képest a rizs világpiaci ára több éves mélyponton áll jelenleg. A csaknem egyharmados árzuhanás fő okát a délkelet-ázsiai, de főleg az indiai termelőknél kell keresni. A Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) friss előrejelzésében az áll, hogy a 2024/25-ös szezonban a globáli
Bill Gates, a Microsoft társalapítója és a világ egyik leggazdagabb embere, bejelentette, hogy a következő két évtizedben szinte teljes vagyonát jótékony célokra fordítja, és 2045 végén bezárja a Gates Alapítványt.
2025. május 14-én megnyílt a terménytisztítók, tárolók, szárítók és vetőmagüzemek fejlesztését célzó pályázat újabb benyújtási szakasza, amelynek keretében a mezőgazdasági termelők korszerűsíthetik meglévő üzemeiket, új létesítményeket hozhatnak létre, valamint energiahatékony technológiákat is bevezethetnek. Az Agrárszektor utánajárt, kinek jelent
Moszkva kezdeményezésére csütörtökön Isztambulban találkoznak az orosz és ukrán delegációk. A mai tárgyalás az első közvetlen kapcsolatfelvétel a két ország között - több mint három év után.
A Gránit Bank megújult mobil applikációjában egy felületen intézheted a napi pénzügyeidet, követheted a megtakarításaidat és a befektetéseket is. Ha most nyitsz számlát a banknál, az ezért kapott ajándék jóváírás mellett magasabb hozamra is számíthatsz.
Vighné Schwarcz Gyöngyi és férje 2017-től termelnek őstermelőként zöldséget és gyümölcsöt a Csongrád-Bokrospart melletti tanyasoron elhelyezkedő 1,2 hektáros területükön.
Owen Hart, alias Blue Blazer szuperhősként akart leereszkedni a kansasi aréna mennyezetéről, de egy kioldódó heveder miatt 24 métert zuhant. A halála után kiderült: ő és kíméletlennek tűnő társai valójában nagyon is érzékeny emberek.
2025. július 1-jétől adómentes lesz a csecsemőgondozási díj (csed), a gyermekgondozási díj (gyed) és az örökbefogadói díj (öfd); ezzel kapcsolatban számos feladat a vár a folyósító szervekre, így a tb-kifizetőhelyként működő vállalkozásokra.
Május 15., Csütörtök Futballprogram Angol League One Rájátszás, Elődöntő Visszavágó 21.00: Charlton Athletic–Wycombe Wanderers (Tv: Arena4) Spanyol LA Liga 36. Forduló 19.00:
Tineke Strik szerint ami történik, nagy lépés az autokrácia bebetonozása felé". Május 27-én az Általános Ügyek Tanácsában a tagállamok meghallgatást tartanak a magyar jogállamiság kérdésében.
A döntő legjobb játékosának választották, csapata támasza volt, a szétlövésben két tizenegyest is kivédett. Egy év után újra aranyérem került a nyakába.
Az öregedés teljesen természetes folyamat, de attól, hogy elérünk egy bizonyos életkort, még nem kell feltétlenül elfogadnunk a korral járó változásokat - igenis sokat tehetünk a fiatalos külső megőrzéséért!
A nyári szezonban újra közlekedik a Máv-csoport növekvő népszerűségű, különleges utazási élményt kínáló nemzetközi éjszakai járata, az Adria InterCity, amellyel kényelmesebb, biztonságosabb az utazás Budapest és Split között. Az Európa legjobb éjszakai vasúti járatai között szereplő vonatot tavaly több mint 13 ezren választották a horvátországi ten
Azt gondolnád, egy terapeuta tudja, hogyan kell azonnal kivágni magát a depresszióból? Valójában pont az ellenkezőjével kezdi – és ebből te is sokat tanulhatsz.
Kevin Spacey kétszeres Oscar-díjas színész újabb filmszerepet vállalt a készülő The Awakening című összeesküvés-akcióthrillerben, amely fontos lépés pályafutása újjáépítésében, miután 2023-ban minden szexuális zaklatási vádpontban felmentették az Egyesült Királyságban.
Az EBRD nem fest rózsás képet a régiónkról. Nem túl biztató, hogy a GDP növekedésének esélyét – a fogyasztás mellett – elsősorban a hadiipari gyártásban és exportban látja.
Az elmúlt napokban számtalan jó hír látott napvilágot, körvonalazódik egy megállapodás az Egyesült Államok és Kína között a kereskedelmi háborúban, Donald Trump nagy dealt kötött Szaúd-Arábiával, a közel-keleti ország ezermilliárd dolláros befektetéssel szállna be az amerikai gazdaságba, de úgy tűnik, hogy előrelépés jöhet az ukrajnai béke ügyében
Sokan aggódnak a gyümölcsök cukortartalma miatt, és épp emiatt kevesebbet esznek belőlük, mint kellene. Pedig a tudomány mai állása szerint a gyümölcsök nemcsak biztonságosan fogyaszthatók, de elengedhetetlenek is az egészséges étrendhez.
A zenész-műsorvezető Gulyás Mártonnak nyilatkozott a Kossuth téren, ahol a sajtószabadságért tüntettek. Hajós szerint a törvényjavaslat újabb határátlépés a kormány részéről.