Húsz évvel ezelőtt kezdte meg működését az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat. A fizikai bántalmazás, a szexuális abúzus és a verbális bántalmazás a leggyakoribb okok, amiért krízisellátásra szorulnak a kapcsolati erőszak áldozatai – mondta az InfoRádióban az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai és módszertani igazgatója.
Európa kétszer gyorsabban melegszik a globális átlagnál, ami súlyos következményekkel jár a kontinens éghajlatára. A Copernicus Klímaváltozási Szolgálat legfrissebb jelentése szerint 2023 rekordmeleget hozott, miközben a csapadékeloszlás egyenlőtlensége, a növekvő hőhullámok és a fenyegető aszályok komoly kihívások elé állítják a kontinens országai
A Kerkez Milossal felálló Bournemouth 2-1-es győzelmet aratott a második helyen álló, a Bajnokok Ligája elődöntőjének jövő heti visszavágójára készülő Arsenal vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombati játéknapján.
Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb pénzembere, Warren Buffett röviden összefoglalta, mi a baja Trump vámjaival és világképével. Mondott pár optimista mondatot, aztán bejelentette a lemondását.
Miközben 0,97%-kal csökkent az álláshirdetések száma 2025 első három hónapjában, addig a jelentkezések száma közel 5%-kal emelkedett – derül ki a Profession.hu negyedéves elemzéséből. Az állások közül vezetői, HR és közigazgatási területen regisztrálták a legtöbb jelentkezést. 11 vármegyében és Budapesten csökkent az újonnan aktivált hirdet
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország „BBB” besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is. Ezzel – hasonlóan a többi hitelminősítőhöz – továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartja nyilván hazánkat.
A Kreml korábban nem fogadta el a 30 napos tűzszünetet, Ukrajna pedig visszautasítja Putyin háromnapos tűzszünetét, amelyet az orosz elnök a második világháború végét ünneplő moszkvai katonai felvonulás idejére javasolt.
Az Egyesült Államok tíz államában hivatalosan is kanyarójárvány tombol, a megbetegedések száma egyre csak növekszik. A fertőzés már Kanadában és Mexikóban is komoly problémát okoz, ugyanazon vírustörzs miatt. A járvány terjedését az alacsony átoltottság és a hivatalos egészségügyi ajánlásokkal szembemenő áltanácsok is súlyosbítják.
Ennyit a kánikuláról, vasárnap márciusi időjárásba csöppenünk vissza. Kettős fronthatással számolhatunk, az északnyugati térségben már hidegfronti, míg délkeleten, keleten még melegfronti hangsúllyal.
Ukrajna remélheti, hogy az eredetinél kedvezőbb feltételekkel aláírt amerikai–ukrán megállapodás nyomán az ásványkincsek közös kitermeléséből származó pénzből megfizetheti az amerikai katonai támogatást, és jut belőle a helyreállításra is.
A labdarúgó-NB I 30. fordulójának csúcsrangadóján a címvédő és listavezető Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a második Puskás Akadémiával.
Az Egyesült Királyság pénzügyi felügyelete arra készül, hogy megtiltsa a lakossági befektetők számára a kriptovaluták vásárlását hitelből – például hitelkártya-egyenlegek felhasználásával. A cél az egyre gyorsabban növekvő digitális eszközpiac szigorúbb felügyelete, miközben az ország továbbra is támogatja a szektor fejlődését – írja a The Guardian
Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 2024-es nyári számában jelent meg. Lapunkban minden tájékoztatás, interjú, rangsorok, elemzések, cikkek és riportok a tehetségek kibontakoztatása érdekében, a tanulás iránti vágy felkeltését célozva jönnek létre. Ilyen ez a lapzártánk előtt néhány héttel az MCC Tanuláskutató Intézetének szervezésében megtartott be
A listavezető és címvédő Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a második helyen álló Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szombati rangadóján.
Valószínűleg nincs olyan magyar ember 30 felett, aki ne látott volna egy-két Ötvös Csöpi-filmet. A sorozat talán két legjobb darabja a Hamis a baba és a Pogány Madonna! Ezekről a filmekről készítettünk most egy 11 kérdéses kvízt. Kitöltöd? Indulhat a nosztalgia! Korábbi, hasonló témájú kvízünk: Játszanál még? Itt egy válogatás korábbi kvízeinkből:
Agnes a szibériai tigris féltő őrizete alatt cseperedik két kicsi tigriskölyke. Utoljára 12 éve született szibéri tigris kölyök Budapesten, így ennek a két csöppségnek most mndenki nagyon örül.
A 165 milliárd dolláros saját vagyonnal rendelkező befektetési guru ellenzi a dinasztikus vagyonhalmozást, vagyona nagy részét halála után jótékonysági alapítványok kezelik.
"Az a helyzet, hogy még soha senki nem nevetett, amikor vicceset mondok. Ezek mind csak nekem tetszenek. A feleségem, a gyerekeim már többször megkértek, hogy álljak le. Amikor eszembe jut, nyeljem vissza. Higgyem el, szerintük egyszerűen nem vicces. Hanem konkrétan borzasztó." E heti novellánk egy folyton viccelni próbáló, de csak lenéző vagy fapo
Lehetséges-e kis méretű atomreaktort építeni egy szuperjachtra, vagy ez az elképzelés pusztán vágyálom? Az első részben: a technológiát már az 1950-es években alkalmazták. Amint azt az Ns Savannah kapcsán már 60 évvel ezelőtt láthattuk, egy atomreaktor beépítése nem olcsó. Az elmúlt években azonban nagy előrelépések történtek a technológia miniatür
Szenvedélyes, energikus és elképesztően tehetséges – Mihályfi Luca énekesnő le sem tagadhatná az oroszlános attitűdjét. A GLAMOUR X Nagy Katica színésznő közös asztropodcast-sorozatának vendége maga is meglepődött, mennyi mindent elárul róla a horoszkóp képlete. Nézd meg a videót!
A Tisza Párt és a holdudvara Gyurcsány Ferencék védekezési stratégiáját húzta elő a kalapból, amikor az EP-képviselőt akarták kimenteni a slamasztikából.
Ez azért is furcsa, mert a szerzők szerint a szimulációk alapján ennek az esélye mindössze 0,3 százalék, így ez megkérdőjelezi a galaktikus kialakulással kapcsolatos feltételezéseinket.
Az étrendünk alapvető szerepet játszik egészségünk megőrzésében és életminőségünk javításában. A hétköznapi rohanó életmód sokszor elterelheti a figyelmünket a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról, amely súlyos következményekkel járhat. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a leggyakoribb étrendi hibákat, amelyek akár az életünkbe is kerü
Tűpontos teszt az igazi énedről. Ilyen ember vagy valójában. Mit látsz meg először ezen a képen? Óceán – Ilyen az igazi éned a teszt és a válaszod szerint Abszolút pozitív gondolkodású vagy, mindig szereted a szépet keresni még a legnehezebb pillanatokban is. Igyekszel segíteni másokon, és mindig van egy jó szó és egy kedves mosolyod
3 csillagjegy sorsdöntő dologra fog rájönni nyáron. Horoszkóp. Bika – Erre fogsz rájönni nyáron Érdekes életed, éved van. Szó szerint nem sikert semmi, amit elterveztél, amit szerettél volna. Itt az idő elgondolkodni mi, miért és hogyan történt. Minden lépésedet, minden kudarcot át kell gondolnod, hogy végre észrevedd mi az ami meggátolja azt, hogy