Huszonöt be nem jelentett alkalmazottat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának adóellenőrei egy baromfifeldolgozó ellenőrzésekor - közölte a Nav az Mti-vel. A tájékoztatás szerint a Nav a beérkező adatok alapján folyamatosan vizsgálta a Bács-Kiskun vármegyei vállalkozás működését.
Mivel ez az első tesztautóm idén, semmi értelme kimondani, hogy az év legjobb kocsiját vezettem. Mégis kimondom, sőt leírom, mert a Ford Focus ST megérdemli a dicséretet. Nagyon jó autó, örülök, hogy kipróbálhattam, büszke lennék, ha birtokolnám. Amerikai és nyugati lapokban itt lenne egy megjegyzés, hogy a szerző Ford-részvényekkel rendelkezik. Sa
A csillagjegyek mindig is egyfajta misztikus vonzerővel rendelkeztek, hiszen valami titokzatos, nehezen megfogható szemszögből világítanak rá az emberi természet mélységeire. Különösen igaz ez a női csillagjegyek esetében, ahol bizonyos jegyek szülöttei különleges ajándékkal bírnak: a férfiak szívének elcsavarásának képességével. Nézzük, kik azok a
Májusban 4,4 százalékos volt az infláció Magyarországon - közölte a KSH szerdán. Az elemzők az áprilisi 4,2 százalékos adat stagnálására számítottak. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője, Madár István az InfoRádióban arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszerárak havi alapon 0,6 százalékkal, éves szinten pedig csaknem 6 százalékkal emel
Hamarosan lejár a Windows 10 támogatása, ami nehéz döntési helyzet elé állítja a vállalati vezetőket. Ez a kérdés nem csupán technikai jellegű. A választott megoldástól függően a projekt jelentősebb befektetést igényelhet, és komoly terhet róhat az IT-csapatokra. Emellett közvetlen hatással van az informatikai biztonságra, a működési hatékonyságra
A Samsung hamarosan megjelenő Galaxy Z Fold7 készüléke – amely várhatóan a Galaxy Z Flip7 és Flip7 FE modellekkel együtt kerül bemutatásra New Yorkban július elején vagy közepén – most megkapta az FCC (Amerikai Hírközlési Hatóság) tanúsítványát
Idén is jelentősen drágult a balatoni strandolás. A legdrágább helyen 2600 forintot kérnek a felnőttjegyért, a gyerekeknél 1900 forint is lehet a belépő ára.
Podcastműsorunkat azzal a hellyel kezdtük, ahol az elveszített háború végpillanatában elsőként léptek magyar földre idegen katonák, ez pedig nem más volt, mint a Délvidék.
Az Európai Unióban igazi hungarikum a magyar modell: sehol találni olyan rendszert, ahol ne nonprofit szervezet végezné a visszaváltást. Mi történt? 2024-ben 32,9 milliárd forintra tett szert a Mol koncessziós leánycége a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. abból, hogy sokan nem váltották vissza a betétdíjas üveget, írta meg a Szabad Európa. A MOHU
Június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet. Az intézkedés oka, hogy a BKK jelenleg érvényben lévő szolgáltatási szerződése 2025 decemberében lejár, így ezt követően a társaság nem tudja biztosítani a bérletek érvényességének maximális idejét. A Bubi új korszaka 2026 elején indul – közölte a társaság.
Úgy tűnik a magyar űrhajósnak, Kapu Tibornak még egy darabig várnia kell arra, hogy a következő magyar asztronautaként felbocsássák a világűrbe. A részletekkel kollégánk, Velkovics Vilmos jelentkezett a HírTV Híradójában, Floridából.
Az eddigi semlegesről romlóra módosította a globális szuverén adóskockázatra érvényben tartott kilátását szerdán Londonban bemutatott éves helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
Az ABC amerikai televíziócsatorna megvált Terry Morantól, a vezető riporterétől, akit korábban már felfüggesztettek, miután élesen bírálta Donald Trump elnököt és Stephen Millert, a Fehér Ház tanácsadóját.
A szappan eredetileg mindössze 8 dollárba került, de pillanatok alatt elkapkodták. Most horroráron árulják az eBayen, a rajongók pedig egymást ölik érte.
Fáramászós, fiús kislány volt a GLAMOUR július-augusztusi számának címlapsztárja, aki az elmúlt időszakban egy időre hátralépett az élsporttól. Jakabos Zsuzsa Európa-bajnok magyar úszó, olimpikon úgy érzi, mára minden helyére került az életében.
Érdekes trükköt fedeztek fel a tudósok, amelynek köszönhetően bárki karcsú maradhat. A táplálkozási szakértők rájöttek, hogy a titok a sorrend: nem mindegy, mit mi után fogyasztunk el.
Magyarországot nyíltan és durván megfenyegették az ukránok – jelentette ki a miniszterelnök szerdán Budapesten, miután a második magyar-georgiai kormányzati csúcstalálkozó keretében hivatalában fogadta Irakli Kobakhidzét, Georgia miniszterelnökét. Orbán Viktor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden megjelent interjújára reagálva hangsúlyozta: az u
2013 óta világszerte, a következő évtől kezdve pedig Gyulán is ünneplik a szecesszió világnapját. A 3Téma vendégeként Bagyinszki Zoltán fotográfus a századforduló egyedülálló művészeti irányzatára és a gyulai értékekre hívta fel a figyelmet. Aki a szecessziót szereti, rossz ember nem lehet – foglalta össze az irányzat iránti elköteleződését a 3Témá
Sokan úgy érzik, elegendő folyadékot visznek be, mégis állandó fáradtságot, fejfájást vagy hízást tapasztalnak. A valódi ok sokszor a helytelen folyadékbevitel mögött keresendő. A megfelelő hidratáltság kulcsszerepet játszik az energiaszinten, a koncentráción, sőt, a testsúly szabályozásában is.
Ha nagyon árnyaltan akarunk fogalmazni, akkor az angol labdarúgó-válogatott számára nem sikerült jól a júniusi két mérkőzés. Ha kevésbé udvariaskodunk, akkor szikáran megállapíthatjuk: a szenegáliak elleni, nottinghami vereség futballtörténelmi léptékű, s a három nappal korábbi, az andorraiak elleni 1–0-s győzelem is inkább kudarc, mint siker.
Geert Wilders és pártja kilépett a holland kormányból a bevándorlás korlátozását övező viták miatt, most pedig minden korábbinál nagyobb lendülettel próbálja a politikus újra megnyerni a választást.
Kína 10 százalékos vámtarifát alkalmaz, az Egyesült Államok 55 százalékosat, jelentette be Trump. Már ha ő is, Hszi Csin-ping kínai elnök is aláírja majd a megállapodást.
Ez a könyv iskolapéldája annak, mi történik, ha nem egy turisztikai szakember, hanem történetesen egy erdész vállalkozik arra, hogy bemutassa szeretett városát.
Az önismeret útján való elindulás gyakran fájdalmas, de elkerülhetetlen. Olykor magunk is lehetünk az örömtelenség forrásai, ha negatív, mérgező személyiségjegyeink akadályozzák boldogulásunkat. Fontos szem előtt tartani, hogy a legtöbb ember emberi kapcsolatai során akaratlanul is hordozhat néhány mérgező vonást, ezek felismerése és kezelése azonb
A több mint négyhónapos mellőzés után ki gondolta volna, hogy Tóth Balázs a Blackburn Rovers első számú kapusává válik, majd a nemzeti csapatban is bemutatkozik?
Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke szerdán, napirend utáni felszólalásában a Kdnp képviselőcsoportja nevében mindenkinek megköszönte a Parajd környéki, árvíz által sújtott területen élők javára tett felajánlásokat – írja a Kdnp hivatalos oldala. "Bizton hisszük, hogy az összefogás erejének köszönhetően a romokból új élet f