ttörő kutatás a szklerózis multiplex (MS) és a bélmikrobiom kapcsolatáról. Két baktérium, az Eisenbergiella tayi és a Lachnoclostridium kulcsszerepet játszhat az MS kiváltásában.
Megszavazta az Országgyűlés az állatvédelmi szabályok szigorítását; a Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos által benyújtott törvényjavaslatot egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el – közölte az Igazságügyi Minisztérium.
A kormány továbbra is határozottan lép fel az indokolatlan áremelésekkel szemben, miközben célzott intézkedésekkel – így az árréscsökkentéssel és a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvánnyal – segíti a nyugdíjasokat és védi a magyar családokat a drágulással szemben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a friss inflációs adatokra reagálva.
Témák: 2013 óta világszerte, a következő évtől kezdve pedig Gyulán is ünneplik a szecesszió világnapját. A 3Téma vendégeként Bagyinszki Zoltán fotográfus a századforduló egyedülálló művészeti irányzatára és a gyulai értékekre hívta fel a figyelmet. Százötven fellépővel a színpadon zárta az évet az alapfokú művészeti iskola néptánc tanszaka. A gyula
A nemzetközi szintű kihívások miatt bizonytalan a gazdasági helyzet, de teljesülhetnek a kormány növekedési várakozásai 2026-ban – közölte a Költségvetési Tanács szerdán az MTI-vel.
A külföldi utazások alkalmával a fizetés módjától függően akár 4–14% közötti különbség is lehet ugyanannak a vásárlásnak a forintban számított végösszegében – derül ki a money.hu friss összeállításából. A legnagyobb hibát általában azok követik el, akik nem néznek utána saját bankjuk elszámolási szabályainak, vagy forintban fizetnek külföldi termin
Egy friss jelentés szerint az európai boltok polcaira kerülő gyümölcsök és zöldségek jelentős része ma is tartalmaz növényvédőszer-maradványokat - gyakran nem is egyet, hanem egy egész „koktélt”. A 2025-ös adatok szerint a minták közel negyedében többféle vegyszer is kimutatható, a koktélhatás pedig komoly egészségügyi aggályokat vet fel.
Június 16-áig szankciómentesen benyújtható a májusra vonatkozó járulékbevallás – ha a gazdálkodó a foglalkoztatottjára munkaerőpiacra lépők utáni adókedvezményét érvényesítene, de június 10-éig nem kapta meg az ehhez szükséges igazolást az adóhatóságtól, tájékoztatott közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az idén pünkösdkor 45 százalékkal több vendégnek örülhettek a Balatonnál - közölte a Visit Hungary Zrt., a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalata szerdán az MTI-vel.
Dakota Johnson nemcsak a filmszerepeinek, hanem magánéletének köszönhetően is gyakran kerül a média figyelmének középpontjába. A napokban például Chris Martinnal való (második) szakításától volt hangos a sajtó: nyolc év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják tovább. De nem ő volt az első, akit a színésznő évekig szeretett...
Gondoltad volna, hogy reggel akár 1-2 centiméterrel is magasabb lehetsz, mint este? Amíg alszunk, magasságunk finoman változik. De vajon mi áll a háttérben?
2013 óta világszerte, a következő évtől kezdve pedig Gyulán is ünneplik a szecesszió világnapját. A 3Téma vendégeként Bagyinszki Zoltán fotográfus a századforduló egyedülálló művészeti irányzatára és a gyulai értékekre hívta fel a figyelmet.
A nyári szünet a legtöbb gyermek számára az év egyik legjobban várt időszaka. A tanév vége felszabadulást hoz, megszűnik a korai kelés, a tanulási kötelezettségek nyomása, és megérkezik a várva várt szabadság. Ám ami első pillantásra felüdülésnek tűnik, a gyakorlatban gyakran válik mentális megterheléssé – figyelmeztet Nagy Cynthia neuroscience coa
A vidéki térségekben a fiatal nők és férfiak fontos szerepet játszanak a gazdasági növekedés és fejlesztés támogatásában és a mezőgazdaság és a vidéki közösségek jövőjének biztosításában. Azonban számos gazdasági, társadalmi és kulturális kihívás akadályozza őket lehetőségeik teljes kibontakoztatásában, és a támogatási szükségleteik megértéséhez tö
A lehető legerősebb keretével száll harcba a Real Madrid a FIFA új díjáért, a klubvilágbajnoki címért a helyi idő szerint szombaton kezdődő tornán, az Egyesült Államokban.
Büszkeségét fejezte ki Szijjártó Péter, hogy ő volt az első magyar politikus, aki hosszú távú gázbeszerzési megállapodást kötött egy nem orosz szereplővel.
Ezek a hatalmas objektumok nemcsak a csillagászok és fizikusok figyelmét keltik fel, hanem a kozmológia egyik legnagyobb rejtélyét is jelentik: mi történik a fekete lyuk „másik oldalán”?
A stratégiai partnerség hosszú távon szolgálja a hazai védelmi ipar verseny- és export képességének növekedését, miközben megőrzi a magyar honvédség ellátásbiztonságát. A 4iG Csoport önálló holdingvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. (N7 Holding) előzetes megállapod
A májusra vonatkozó járulékbevallásokat nem minden érintettnek kell beadnia csütörtökig, bizonyos esetekben hétfőig is ráérnek a gazdálkodók - közölte az MTI-vel szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Meghan Markle egy előkelő bálon mondott volna beszédet a hétvégén, és rengeteg rajongó fizetett egy vagyont azért, hogy láthassa Harry herceg feleségét, ám a programot egyelőre elhalasztották a Los Angeles-i tüntetések miatt.
A kerti gyepnek nem kedvenc évszaka a nyár. De vannak módszerek, melyekkel megelőzhetjük, vagy csökkenthetjük a kiégés kockázatát, ami nem csak esztétikai probléma. Ahol kiég a gyep, ott az egész kert mikroklímája kedvezőtlenné válik.
Pont húsz év telt el azóta, hogy Dombóvári "Dombi" István először állt színpadra – azóta pedig a magyar stand-up humor egyik megkerülhetetlen alakja lett. Egy személyes hangvételű posztban idézte fel az indulását, gyerekkori álmait, és azt a pillanatot, amikor először tapasztalta meg, milyen érzés közönség előtt nevettetni.