A közel-keleti konfliktus nemcsak a térségben, de az orosz hadvezetésben is komoly visszhangot keltett. Apti Alaudinov, az Ahmat különleges egység hírhedt parancsnoka szerint a világ már belépett a harmadik világháború korszakába, és Oroszországnak azonnali mozgósításra van szüksége.
Van egy tuti tippünk, ha éppen Kőszegen törne ki a zombiapokalipszis. Hívjátok meg az ellenséget egy kiadós mexikói ebédre, ami után nem fognak tudni moccanni – de könnyen lehet, hogy ti sem!
Az Európai Unióban a 16 év alatti gyermekek 13,6 százaléka él anyagi nélkülözésben - derül ki az az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) ma közzétett, a tavalyi évre vonatkozó adataiból.
Dua Lipa és Callum Turner jelenleg az egyik legfelkapottabb sztárpárnak számítanak. Nemcsak azért, mert elképesztően jól néznek ki együtt, hanem azért is, mert csak úgy árad belőlük, mennyire imádják egymást. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az énekesnő bevallotta: a hír igaz, valóban eljegyezték egymást.
Az izraeli hadsereg hivatalosan is háborúnak nevezte az Irán ellen indított átfogó katonai támadást, amely során számos stratégiai célpont megsemmisült.
Az idei május volt a második legmelegebb azóta, hogy globális hőmérsékleti feljegyzések léteznek – közölte szerdán az Európai Unió Copernicus Klímaváltozási Szolgálata (C3S).
A halálos betegség talán már csak egy soha el nem felejthető, hosszú rémálom a tizenkét esztendős Zolikának, hiszen a szervezete a jelek szerint legyőzte a leukémiát, ám a szüleinek az emberi kegyetlenséggel még szembe kellett nézniük. A család megérdemli a segítséget, nehéz helyzetben vannak. Az új otthonuk távol van minden lehetőségtől.
Gyakori mondás, hogy egy autó nem autó – és a jelek szerint a magyar háztartásokban valóban nem ritka a "többes élet". A Kovács Autóalkatrész webáruház friss felméréséből kiderült, hogy a közel 2000 kitöltő csaknem 60%-a legalább két autóval rendelkezik, sőt majdnem minden ötödik háztartásban három vagy több kocsi is rendelkezésre áll. Azért egyaut
Péntek délután a békéscsabai Szlovák Tájházban tartottak sajtótájékoztatót az elmúlt időszak és a közeljövő szlovák nemzetiséget érintő fejlesztéseiről. Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kiemelte, a békéscsabai iskola- és óvoda felújításokra 386 millió, templomfelújításra több mint kétmilliárd, míg a Szlovák
Budapest és Székesfehérvár között első alkalommal ment utasokkal óránként 160 kilométeres sebességgel vonat pénteken - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon.
Egy, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei által kifejlesztett, jelenleg országos tesztelés alatt álló okostelefonos alkalmazással mobilja segítségével egy nagyobb gyermek a jövőben akár maga is tesztelheti, hogy a tompalátó kockázati csoportba tartozik-e – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
Az átkosból köztünk ragadt félcikkes tudósok mindenáron be akarják bizonyítani, hogy igaza van Schmidt Máriának: a Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus. Horváth K. József írása.
Témák: Fél évszázad alatt sokminden változott, de a szeretet és az odafigyelés állandó volt – hangzott el a Törökzugi óvoda pénteki ünnepségén. Az egykor 9 csoporttal is működő, az elmúlt években felújított intézmény fennállásának 50 éves évfordulóját ünnepelték. Csütörtök délután Gyulán is megkezdődött a 96.Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnap
Az S&P 500 index a Bank of America elemzői által figyelt mind a 20 értékelési mutató alapján drágának tűnik saját historikus teljesítményéhez viszonyítva.
Új lehetőség nyílt meg a magyar háztartások előtt az energiahatékonysági felújítások finanszírozására: az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) keretében akár teljes padlásfödém-szigetelést vagy több százezer forintos hozzájárulást lehet kapni fűtéskorszerűsítésre, homlokzatszigetelésre. A Mapei Kft. szerint a támogatás jelentős része k
A romániai parajdi sóbánya katasztrófája miatt magas sótartalmú szennyezett víz várhatóan péntek este 9 óra körül éri el a Maros folyó magyarországi szakaszát Nagylaknál.
A Harry Potter-filmek sztárját nemrég Párizsban kapták lencsevégre egy olyan szettben, amely tökéletesen megállja a helyét egy hűvösebb nyári napon és a divat fővárosában egyaránt. Mutatjuk, milyen cipőt érdemes választanunk nyárra, amely egyszerre kényelmes és trendi.
A digitális forradalom nem csupán új technológiákat hozott, hanem alapjaiban rendezte át a közösségi élmények, hagyományok és identitások struktúráját is. Generatív algoritmusok írják újra a történeteinket, formálják közös emlékezetünket, és módosítják a kulturális kódokat. De vajon mi marad a húsvéti locsolkodásból, ha a lovaskocsit már csak bluet
Az orosz elnök hangsúlyozta: Moszkva minden tőle telhetőt megtett az iráni atomprogram körüli helyzet békés rendezése érdekében, és hogy Oroszország továbbra is hozzá fog járulni a feszültség csökkentéséhez az iráni-izraeli konfliktusban.
A Business Festen a Vosz által szervezett Érdekvédelmi Piknik egyik vendége volt Batiz András, az Impact Works alapítója. A Vosz színpadán a kkv-k jövőjéről, jogokról, Ai-ról, adózásról, adatvédelemről, generációváltásról és vállalkozói jóllétről hallhattak gyakorlati tanácsokkal és inspiráló történetekkel.
Bár az informatika fejlődése eddig is alapjaiban változtatta meg az életünket, a kvantumtechnológia merőben új korszakot nyithat. Segítségével minőségi ugrást érhetünk el a kommunikációban, a számítás- és információs technológiákban, sőt a méréstechnikában és az orvosi diagnosztikában is.
Lola hat hónapos várandósan, szűk körben mondta ki a boldogító igent szerelmének egy hajón tartott, idilli esküvőn, amelyet saját maguk szerveztek meg. Az énekesnő számára különösen megható volt, hogy az édesapja kísérhette az oltárhoz, most pedig egy kis betekintést engedett abba, hogyan is zajlott a nagy napjuk. A gyönyörű kismama egy kisfilmet m
A Közel-Keletről érkező legfrissebb híreket Robert C. Castel, a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója elemezte Monitor című műsorunkban.
Igényelhetővé vált az úgynevezett "de minimis" (csekély összegű) kártérítés azon Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára, amelyeknek bevételkiesést okozott a település sóbányájában bekövetkezett katasztrófa - közölte pénteken Bogdan Ivan gazdasági, digitalizációs, vállalkozásfejles
Újabb háborúra ébredt a Közel-Kelet: Izrael összehangolt támadást indított Teherán atomprogramja ellen, kilőtte a Forradalmi Gárda vezérkarát, rakétagyárait, és nukleáris központját.
A Pusztakezes Viadal második fordulója Siófokon csap le, és újra ringbe hívja a legkeményebb magyar harcosokat. A sportesemény különlegessége, hogy nincsenek kesztyűk, a versenyzők puszta ököllel küzdenek a dicsőségért. A gála nemcsak brutálisan látványos, hanem sporttörténeti jelentőségű is. A visszatérő bajnokok mellett új arcok is bemutatkoznak,
A világ egyik legsúlyosabb légikatasztrófája rázta meg Indiát, amikor egy Londonba tartó Air India járat közvetlenül felszállás után lezuhant. A gép egy kollégium épületébe csapódott, 241 utas és több tucat ember halt meg a földön. A tragédiát mindössze egyetlen ember élte túl: Ramesh Viswashkumar, aki 11/A ülésen, a vészkijárat mellett utazott. El