2025. június 13. péntek

jún. 13
21:06
Valóra válik Takács Nikolas amerikai álma (rtl.hu)
Tizenöt évig dédelgetett álom vált valóra: Takács Nikolas, a 2010-es X-Faktor ezüstérmese új életet kezdett az Egyesült Államokban. Már három hónapja Los Angelesben él, ahol zenekart alapított, és hamarosan koncertturnéra indul klubokban és jazzbárokban. Művészneve Nico Ross lett, mert a kinti közönség így könnyebben azonosítja. Itthon sem tétlen:
jún. 13
21:08
Truckenbrod Fannit és barátját megtámadták az autójukban (rtl.hu)
Gombos Krisztián és párja, Truckenbrod Fanni hazafelé tartottak, amikor egy zavartan viselkedő férfi ököllel betörte egy autó szélvédőjét a Hungária körúton. A színész megpróbálta feltartóztatni a férfit, aki később a villamossínekre menekült. A kiérkező rendőrök elvitték, de másnap már újra az utcán volt, akinek nem ez volt az első konfliktusa más
jún. 13
21:09
8 milliárd forintnak megfelelő lej keretösszegből lehet kártérítést igényelni a parajdi vállalkozóknak (HírTV)
A rendeletet jegyző miniszter szerint legfeljebb 300 turisztikai és vendéglátóipari cég részesül támogatásban.
jún. 13
21:10
Brit királyi ünnepség és titkok a rezidencia kulisszái mögül (rtl.hu)
Károly király a windsori kastélyban jó hangulatban találkozott brit üzletemberekkel, miközben az egész ország a szombati születésnapi ünnepségre készül. A budapesti brit nagyköveti rezidencia is nagyszabású kerti partival készül a jeles alkalomra. A kamerák ezúttal bejutottak a kulisszák mögé, ahol a legendás vendégkönyv, egy ritka 18. századi fali
jún. 13
21:12
Egész Izrael tűz alatt áll – Irán közölte, hogy megkezdte megtorló akcióját Izrael ellen (SzMo)
Helyi beszámolók szerint több száz különféle ballisztikus rakétát indított Irán, Izraelben hangos robbanások hallatszanak, füstöt jelentettek Tel-Avivból.
jún. 13
21:12
Iráni rakéták újabb hulláma tarthat Izrael felé (Demokrata)
A mentők hét, könnyebb-közepes sebesülésről számoltak be egy ramat-gani házban.
jún. 13
21:12
Megszületett az ítélet balról is és jobbról is: a Fidesz vezet, a Tisza növekedése megállt (Mandiner)
Számok tekintetében mindkét fronton veri a Tiszát a Fidesz.
jún. 13
21:15
Irán visszavágott, rakéták csapódtak be (Infostart)
Két-három iráni ballisztikus rakéta becsapódott Tel-Aviv térségében - jelentette a 13 -as izraeli kereskedelmi tévécsatorna.
jún. 13
21:15
Izrael megszólalt a haditerveikről: "Nem áll szándékunkban fellépni az iráni politikai vezetés ellen" (Blikk)
Hiába az éjszakai légicsapások, Izrael egyelőre visszafogott marad a célpontválasztásban. Jeruzsálem bejelentette, hogy nem kívánják támadni sem az iráni politikai vezetőket, sem az olajinfrastruktúrát, legalábbis most még nem. A nyilatkozat azonban egyértelmű figyelmeztetés is: ha Teherán nem hátrál, a "megtartott" célpontok sem maradnak sokáig ér
jún. 13
21:15
Irán rakétákkal támadja Izraelt (HírTV)
Izrael lakosságát a polgári védelem felszólította, hogy a védett helyeken, óvóhelyeken tartózkodjanak.
jún. 13
21:18
Zúgnak a szirénák, egymást érik a becsapódások - itt lehet élőben nézni az Izrael elleni iráni rakétatámadást (SzMo)
Irán bejelentette, hogy megkezdte az Izrael elleni válaszcsapást. Ballisztikus rakéták sorát lőtte ki, Izraelben mindenkit figyelmeztettek, hogy vonuljon védett helyre.
jún. 13
21:18
Tömeges holttestátadás: újabb 1200 ukrán katona földi maradványait adta vissza Oroszország (Mandiner)
A két ország közötti egyezmény értelmében pénteken újabb holttestcsere zajlott le, miközben folytatódnak a hadifogolycserék is.
jún. 13
21:18
Verstappen az élen, Leclerc a falban nyitotta a Kanadai Nagydíjat (Racing)
Max Verstappen jegyezte a legjobb eredményt a Kanadai Nagydíj első gyakorlásán, nyomában a két Williamsszel, a nyitóóra legfontosabb eseményét azonban a Ferrariját összetörő Charles Leclerc szolgáltatta. Kellemes száraz időben kezdődött meg közép-európai idő szerint 19:30-kor a Kanadai Nagydíj versenyhétvégéje az első szabadedzéssel. Az egyórás gya
jún. 13
21:24
Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség a június 16-ai héten (Adózóna)
A rendőrök június 16. és június 22. között fokozott ellenőrzéseket tartanak Magyarország közútjain, az akció célja "a járművezetők ittas és bódult állapotának kiszűrése" – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
jún. 13
21:24
Önkéntes gyógyszerárstop: a patikák is betartják (ProfitLine)
A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a nagykereskedők önkéntes árkorlátozását, így a gyógyszertárak is saját 2024. december 31-i listaáraikon, vagy annál olcsóbban értékesítik az érintett készítményeket - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
jún. 13
21:24
Kiderült, melyik nő Károly király legnagyobb bizalmasa, és nem a felesége, Kamilla királyné az (Glamour)
Uralkodónak lenni magányos feladat, ezért aztán Károly király számára fontos, hogy legyenek olyan emberek az életében, akikben maradéktalanul megbízhat. De vajon ki jelenti számára a legfőbb bizalmast?
jún. 13
21:24
Hamarosan megnyílnak a pokol kapui – üzente az iráni Forradalmi Gárda újonnan kinevezett főparancsnoka (SzMo)
Az új vezető megtorlást ígért az elődje, Hoszein Szalámi halálát okozó izraeli támadás miatt.
jún. 13
21:24
Moszkva belép a tűzvonalba (Magyar Hírlap)
Putyin közvetítene Irán és Izrael között.
jún. 13
21:24
Az éghajlatváltozás milliárdokba kerül majd Olaszországnak (Magyar Mezőgazdaság)
Az éghajlatváltozás 2050-re az olasz GDP több mint 5%-ába kerülhet – figyelmeztet a költségvetési felügyelet
jún. 13
21:24
A Balaton egyik legnagyobb veszélyéről kevesen tudnak – erről van szó (naphire.hu)
A Balaton déli partján akár száz métert is belegyalogolhatunk a vízbe anélkül, hogy elsüllyednénk – sokan emiatt biztonságosnak hiszik a tavat. Pedig a hirtelen mélyülő marásvonal évről évre életveszélyes helyzeteket okoz. Ez az ismeretlen víz alatti árok nemcsak úszni nem tudókat sodorhat bajba, de még a gyakorlott strandolók is könnyen alábecsülh
jún. 13
21:24
Ennyibe kerül a balatoni lángos 2025-ben: a déli part legtutibb helyén kóstoltuk (Street Kitchen)
Ha nyár, akkor Balaton. Ha Balaton, akkor lángos. És ha lángos, akkor nekem egyértelműen a Sarok Büfé, Zamárdiban. A magyar tenger klasszikus ízei idén is visszatértek – velük együtt pedig a jól ismert kérdés is: „De mi kerül ezen ennyibe?”
jún. 13
21:26
Izrael támadást indított Irán föld-föld rakétarendszere ellen: Ezeket Irán kezében hagyni veszélyt jelent a térségre és az egész világra nézve (SzMo)
A pénteken végrehajtott második hullámban Izrael felé elindított újabb iráni drónokat is felszámoltak.
jún. 13
21:27
Szabados Gábor: a nyári edzőmeccsek hangulatát idézheti a klubvilágbajnokság (Infostart)
Főleg az európai csapatok a hátuk közepére sem kívánják az amerikai tornát a hosszú, fárasztó szezon után – mondta az InfoRádióban a sportközgazdász, akit nem lepne meg, ha az európai klubok látványosan alacsonyabb motivációval lépnének pályára a 32 résztvevős tornán, ami viszont nagy esélyt kínál a trófeaszerzésre a dél-amerikaiaknak.
jún. 13
21:36
Nyáron kétszer aktívabbak a társkeresők (KKV Magazin)
A nyár sokak számára a feltöltődés, a szabadság és az újrakezdés időszaka. Különösen igaz ez azokra a szülőkre, akik válás vagy szakítás után most egy új életszakaszba lépnek. A gyermekek a vakáció alatt a másik szülővel is több időt töltenek, az így nyert szabadidő új lehetőségeket nyit meg számukra, hogy saját magukra, vagy akár egy új kapcsolatr
jún. 13
21:36
Titkos iráni atomprogramra hivatkozva csapott le Izrael (Magyar Hírlap)
Teherán az ENSZ BT-hez fordult.
jún. 13
21:36
Iráni rakéták törték át a Vaskupolát – robbanások Tel-Avivban (Mandiner)
Tucatnyi ballisztikus rakéta juthatott át az izraeli légvédelmen.
jún. 13
21:39
Iráni rakéták csapódtak be Tel-Aviv térségében – Sokkoló videók a helyszínről (Blikk)
Élő adásban közvetítették, ahogy iráni ballisztikus rakéták csapódtak be Tel-Aviv szívébe. A 13-as izraeli kereskedelmi tévécsatorna beszámolója szerint újabb támadásokra is számítanak. A hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy védett helyeken, óvóhelyeken tartózkodjanak. A rakéták első hulláma nyomán hét ember sérült meg.
jún. 13
21:39
Már csak az orvosi vizsgálat választja el Florian Wirtzet a Liverpooltól (Infostart)
"Florian Wirtz Liverpool FC-hez való átigazolása már végérvényes" – írja a legtekintélyesebb német futballorgánum, a több mint százéves múltra visszatekintő Kicker. A liverpooli sajtó egy rövid ténymondatban rögzítette, miért akarta annyira a szakmai stáb a német szélsőt: "Az elmúlt két szezonban mindössze két játékos szerzett tíznél több gólt és a
jún. 13
21:42
Putyin diplomáciai megodást javasolt Netanjahunak (Mandiner)
Az orosz elnök mindkét féllel egyeztetett.
jún. 13
21:42
Elnöki csata robbant ki a The Floor párbaján (rtl.hu)
Helga és Barna az "Amerikai elnökök" témakörében csaptak össze. A párbajon igazán komoly és szoros küzdelem bontakozott ki, ugyanis a "Cirkusz" témakörrel érkező Helga ügyesen felvette a harcot ellenfelével. A páros fej-fej mellett haladva dobálta be a híres vezetők neveit. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
jún. 13
21:44
A játékosok kedvence újra képernyőn: jön a vaktérkép a The Floorban! (rtl.hu)
Visszatér a The Floor egyik legizgalmasabb kihívása: hétfő este a vaktérképé a főszerep! Ne hagyd ki a játékosok kedvenc fordulóját az RTL-en és RTL+ Prémiumon.
jún. 13
21:45
Neki kell visszavezetni a Tottenhamet a Premier League elitjébe (Infostart)
Pep Guardiola és Jürgen Klopp is dicsérte Thomas Frankot, a Tottenham Hotspur új menedzserét. Frank dán, de az angol futballból érkezik: 2018 óta a Brentford csapatát irányította.
jún. 13
21:45
Minden szem a bankrészvényekre szegeződik két hét múlva (Portfolio)
A Federal Reserve bejelentette, hogy június 27-én teszi közzé az éves nagybanki stressztesztek 2025-ös eredményeit - írja a Reuters.
jún. 13
21:46
Cirkusszá változott a The Floor stúdiója (rtl.hu)
Álmos és Barna a "Cirkusz" témakörében tették próbára magukat a The Floor párbaján. Nagy volt a tét, ugyanis ez már a döntős összecsapás volt, amin a végső győzelem múlt. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
jún. 13
21:48
Ezek voltak Károly király utolsó szavai Fülöp herceghez (Femcafe)
Fülöp herceg 2021-ben, 99 éves korában hunyt el, ám halála előtt még sor került egy utolsó, megindító beszélgetésre közte és fia, Károly király között.
jún. 13
21:48
Rakéták csapódtak be Tel-Avivban - Több rakéta is átjutott a Vaskupolán (Magyar Hírlap)
Élő adásban közvetítette a becsapódást az izraeli tévé.
jún. 13
21:51
Súlyos veszély: nukleáris sugárzás szivároghat Iránból az izraeli légicsapás után (Blikk)
Izrael légicsapást mért az iráni Natanz térségében található nukleáris létesítményekre, amelyek közül több is megsérülhetett. A támadás nemcsak politikai feszültséget, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelenthet, hiszen a radioaktív anyagok kijuthatnak a környezetbe. A térség lakóira most egy újabb, láthatatlan fenyegetés leselkedik: a sugárz
jún. 13
21:54
Válaszcsapás: iráni rakéták csapódtak be Tel-Avivban, legalább 22 ember megsebesült (SzMo)
Legalább 22 sérültet vittek kórházba, egy nőt életveszélyes állapotban. Tel-Avivban többszintes épületek is megrongálódtak. Ugyanakkor az izraeliek szerint a rakéták többségét elfogták.
jún. 13
21:57
Elképesztően sunyi trükkel mérték a sebességet Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (Infostart)
Szokatlan sebességellenőrzéseket tapasztaltak a sofőrök Szolnok térségében: Szapárfaluban egy "lerobbant" autónak álcázott járművel mértek, Tószegen pedig bokor mögé rejtett traffipaxszal ellenőriztek.
jún. 13
21:57
Ecet a kertben? Aranyat ér! (Agroinform)
Az ecet számtalan dologra jó a kertünkben. Azonban nagyon oda kell figyelni a hígítására és arra is, mire használjuk. Hiszen természetesen az ecet sem csodaszer.
jún. 13
22:03
Max újra az élen (Infostart)
A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, pénteken.
jún. 13
22:03
Erdogan kiakadt: "Netanjahu lángba borítja a világot!" (ATV)
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken világos provokációnak nevezte Izrael Irán ellen indított légicsapásait, és arra figyelmeztetett, hogy Benjámin Netanjahu kormánya "meggondolatlan, agresszív és törvénytelen lépéseivel" katasztrófa felé taszítja a térséget.
jún. 13
22:06
Verstappen kezdett az élen Kanadában (Magyar Hírlap)
A Red Bull világbajnoka volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, Leclerc autót tört, Hamilton ötödik lett.
jún. 13
22:06
Klubvilágbajnokság: nem sokan kíváncsiak Messiékre (naphire.hu)
Szombaton elrajtol a klubfutball új világeseménye: a FIFA első alkalommal rendezi meg 32 csapatosra bővített klubvilágbajnokságát az Egyesült Államokban. Az új lebonyolítási rendszer és az időpont azonban már most komoly kérdéseket vet fel – a játékosok fáradtsága, a motiváció hiánya és az alacsony jegyeladások is arra utalnak, hogy a gigászi torna
jún. 13
22:06
Figyelmeztet az Nmhh: Nyaraláskor is gondoskodjunk a küldeményeink átvételéről (Digital Hungary)
A nyári szabadságok tervezésekor érdemes átgondolni, várunk-e csomagot utazásunk idejére, és megbízni valakit, hogy vegye át az esetleges küldeményeinket – egyebek mellett erre figyelmeztet a nyaralási szezon küszöbén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A szakértők arra is emlékeztetnek, hogy a jó idő beköszöntével a futárok is sűrűbben
jún. 13
22:12
Meditáció, álom vagy egy belső utazás során mindig ugyanaz az állat jelenik meg előtted? Nem véletlen (Glamour)
Ember és állat ősidők óta párhuzamosan létezik egymás mellett. Becslések szerint a világ népességének több mint fele házikedvencén keresztül napi kapcsolatban van az állatvilággal, továbbá megfigyelhetjük, hogy útjaink lépten nyomon keresztezik egymást. Műalkotások, mesék, mitológiai történetek, ősi rituálék részeiként az állatok alapvetően az embe
jún. 13
22:18
Zúgnak a szirénák, egymást érik a becsapódások - itt lehet élőben nézni az Izrael elleni iráni rakétatámadást (SzMo)
Irán bejelentette, hogy megkezdte az Izrael elleni válaszcsapást. Ballisztikus rakéták sorát lőtte ki, Izraelben mindenkit figyelmeztettek, hogy vonuljon védett helyre.
jún. 13
22:18
160 kilométerrel süvített a vonat Budapest és Székesfehérvár között (Magyar Hírlap)
Június 21-től az itt közlekedő vonatok is mehetnek majd ennyivel.
jún. 13
22:20
Tűzgömbök, robbanások fényei, katonák – Fotókon az Izraelt ért iráni támadás (SzMo)
Iráni jelentések szerint több száz rakétát lőttek ki válaszul a korábbi izraeli támadásra. A Vaskupola ugyan számos esetben jól működött, de több rakéta is becsapódott. A helyi közvetítésben látni, ahogy füst gomolyog Tel-Aviv felett.
jún. 13
22:21
Tarr Béla munkássága előtt tiszteleg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (Infostart)
A kolozsvári filmszemlén mintegy kétszáz filmet láthat a közönség, és levetítik az életműdíjjal jutalmazott magyar rendező legfontosabb alkotásait is. Emellett számos kísérőrendezvény is lesz.

Keresés