Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A támadó országban nemzeti szükségállapotot rendeltek el. A hadsereg közlése szerint Izrael napokig, akár hetekig elhúzódó háborúra készül Teheránnal és annak térségbeli segítőivel. Irán Izrael mellett az Amerikai Egyesült Államokat is felelősn
Donald Trump szerint az izraeli légicsapások ellenére is van esély arra, hogy Irán folytassa a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a nukleáris programjának felszámolásáról. Az amerikai elnök elárulta, hogy előre tudott a támadásról, de hangsúlyozta: az akció kizárólag Izrael döntése volt.
Dom Phillips brit újságíró a brazil dzsungel és az őslakosok életét és problémáit bemutató könyvön dolgozott, amikor eltűnt a vadonban. Kollégái és özvegye nemcsak a keresésében vettek részt, de befejezték a munkáját, ami végre nyomtatásban is megjelent.
A visszahívási kampány közel 270 Zoox robotaxit érintett, és egy baleset váltotta ki. Az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) szerint egy elektromos robogó koccant egy robotaxival. A robogós a földre zuhant, s még nem tápászkodott fel, de az autonóm jármű már elindult, nem észlelve őt. A robotaxi nem gázolta el a r
Iránnak legitim joga van ahhoz, hogy megvédje magát, és válaszoljon az őt ért agresszióra - közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az ország területén péntek reggel végrehajtott izraeli légicsapások nyomán.
A krimiírók számára a Balaton nemcsak a nyaralásról, a nosztalgiáról vagy a gyerekkori emlékekről szól. Holttestek a nádasban, vitorlásról vízbe esett, luxusvillából kizuhant testek, feldolgozatlan traumákkal küzdő nyomozók szerepelnek a tónál játszódó izgalmas krimikben, amelyekből ötöt ajánlunk a strandra.
Először ad interjút a Grace Klinika sztárja, mióta kiderült, hogy amyotrófiás laterálszklerózist (Als) diagnosztizáltak nála. Eric Dane június 12-én, csütörtökön könnyek között beszélt gyógyíthatatlan betegségéről.
Már rutinos balatoni vonatozó vagy? Akkor tudod: az igazi kihívás nem a helyfoglalás, hanem túlélni a többórás utat. Ha a mozdony leáll a pusztában, legalább az uzsonnád legyen rendben.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban Teherán nukleáris fegyverkezése miatt. A hadsereg közlése szerint Izrael napokig, akár hetekig elhúzódó háborúra készül Teheránnal és annak térségbeli segítőivel. Irán Izrael mellett az Egyesült Államokat is felelősnek tartja, és közölte, hogy kemény választ ad a támadásra.
Az olasz kormány egyeztetést kezdeményezett az Egyesült Államokkal, miután felmerült, hogy a Pirellire amerikai korlátozások várhatnak kínai befektetője miatt.
Egy jól megválasztott nyári leves nemcsak hűsít, de a szezon friss alapanyagaiból is tápláló fogást varázsol. Legyen szó egy gyorsan összedobható krémlevesről, egy édes gyümölcslevesről vagy egy lassan főtt zöldséglevesről, a lehetőségek tárháza végtelen. Ha nem akarunk órákat a tűzhely mellett tölteni, de egy könnyed, különleges fogásra vágyunk, a
Közel másfél éve, hogy megismerkedett a 17 évvel fiatalabb párjával Joshi Bharat, aki egy fájdalmas váláson volt túl. A tévés ennek ellenére hitt abban, hogy még rátalálhat a boldogság, és valóban, be is kopogtatott hozzá a nagy Ő. A szinkronszínésznővel hamar elmélyült a kapcsolatuk, olyannyira, hogy csütörtökön már meg is kérte annak kezét.
Ismét itt a hétvége, és vele együtt jön az örök kérdés: mit főzzek ma? A válasz pedig nem is olyan egyszerű, hiszen mindenki finomabbnál finomabb ételekkel szeretné meglepni a családot és a barátokat. Viszont az sem lenne rossz, ha a főzés mellett a pihenésre is maradna idő.
Májusban országos szinten 0,8 százalékkal nőttek a lakbérek áprilishoz képest, ugyanakkor a fővárosban viszont enyhe csökkenés történt: Budapesten 0,2 százalékkal estek vissza az albérletárak. Éves összevetésben továbbra is drágulás látható: országosan 7,9 százalékkal, Budapesten pedig 7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az elmúlt egy év során
Nyáron általában többet fogyasztunk a lédús élelmiszerekből, Michelle Slowey dietetikus azonban arra figyelmeztet bennünket, hogy közülük nagyon sok többet árt, mint használ. Lehet, hogy egészségesnek hisszük őket, valójában azonban nem azok.
A péntek hajnali izraeli légicsapások hatására öt éve nem látott mértékben emelkedett a meghatározónak tartott Brent olaj ára. Mi történt? Több mint 9 százalékkal emelkedett a Brent olaj árfolyama, miután Izrael péntek hajnalban megtámadta Iránt – írja a CNBC. Ez az elmúlt öt év legnagyobb napi olajár-emelkedése. A WTI nyersolaj 9,66 százalékkal dr
Bevezetik az eurót Bulgáriában. Az Európai Bizottság június elején jelentette be, hogy Bulgária minden követelményt teljesített, ezért engedélyezik számukra az uniós pénz bevezetését januártól. Így az Unió országai közül már csak hatban marad a nemzeti valuta. De mikor lehet nálunk is euró?
Aggodalmát fejezte ki az ENSZ és a világ számos országa az azt követően kialakult helyzet miatt, hogy Izrael péntekre virradóra csapást mért iráni nukleáris célpontokra azzal a céllal, hogy megakadályozza Teheránt az atomfegyverek kifejlesztésében.
Mostantól hivatalosan is a Xiaomi autója számít a leggyorsabb elektromos autónak a Nürburgring-Nordschleifén, ehhez pedig olyan nagyágyúkat utasított maga mögé, mint a Porsche Taycan és a Tesla Model S legerősebb változata.
Csaknem egy év telt el a párizsi olimpia óta, ám a szervezőbizottság csak most közölte a nagyszabású eseménysorozathoz kapcsolódó pénzügyi adatokat. Lássuk hát, megérte-e Franciaországnak ötkarikás játékokat rendezni!
Néhány napja életét vesztette az a 36 éves jászsági nő, aki egy TikTok-kihívást teljesítve felgyújtotta a pólóját. A fogadás szerint Farkas Icuskának az égő ruhadarabot 20 másodpercig kellett viselnie, ez idő alatt pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett. Miközben a tragikus eset komoly társadalmi, gazdasági és felelősségi kérdéseket vet fel, egy