Vége a Red Bull-dominanciának. A versenypályán ezt már a múlt szezonban kijelenthettük, idén viszont a boxutcában is. 2018 óta hét éven át a bikások voltak a kerékcserék verhetetlen mesterei a Forma–1-ben, de idén a középszerűségbe süllyedtek. Trónjukon immáron a Ferrari csücsül, de nem csak úgy megörökölték, kivívták azt. A Scuderia az elmúlt évek
Izrael péntek hajnalban megelőző légicsapást mért Iránra a nukleáris fegyverkezés megakadályozása érdekében, ami szükségállapothoz, iskolabezárásokhoz és légiforgalmi korlátozásokhoz vezetett a térségben.
Irán több mint száz drónt indított Izrael ellen, megpróbálják elfogni őket - jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője péntek délelőtt. Hat iráni atomtudós halhatott meg az izraeli hajnali csapásban, illetve több magas rangú katonai vezető is elhunyt.
Az utazás tervezésekor sokan csak a szállásra és a programokra koncentrálnak, az utasbiztosítás fontossága gyakran háttérbe szorul - hívja fel a figyelmet a K&H. A korábbi évek átlagdíjai és a legnagyobb kárkifizetések azonban ékesen bizonyítják, hogy egy váratlan esemény könnyen romba döntheti a gondosan megtervezett pihenést, és komoly anyagi ter
Amikor eljön az ideje a kolbásztöltésnek, sokaknál előkerülnek a húsfeldolgozáshoz szükséges eszközök. Egy jól megszervezett kolbásztöltés megtölti a kamrát finomságokkal, valamint a kiadásokon is spórolhatsz vele. Ha előrelátóan készülsz, a hagyományos házi feldolgozás pénzügyi szempontból is jó döntés lehet. Főleg, ha nem egyedül állsz neki.
Az építőipar áprilisi teljesítménye 5,3 százalékkal emelkedett márciushoz képest. Az év első négy hóbapjában azonban még így is 4,3 százalékos csökkenésről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. Az új megrendelések is visszaesést mutatnak.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség a kereskedelmi engedéllyel rendelkező ingatlanok vételét és eladását szigorító tervezet visszavonását kéri. Mi történt? Az OKSZ szerint boltbezárási hullámot indíthat el a plázastop rendeletet szigorító módosítás, amelyet társadalmi véleményezésre bocsátott az Építési és Közlekedési Minisztérium – írja a 24.hu. A
A Tesla ismét elérhetővé teszi a 7 üléses opciót a Model Y-ból. Így ismét alkalmas nagycsaládosok vagy sokcsomagos utazók számára is, a hátsó sorban két különálló üléssel és USB-C csatlakozóval.
A nyár a napsütés, a szabadságok és a felhőtlen kikapcsolódás időszaka. Azonban ebben az időszakban sem szabad megfeledkezned a szájápolás fontosságáról. A tudatos fogápolás ilyenkor különösen lényeges, hiszen a meleg időjárás, a megváltozott étrend és a gyakori utazás mind kihívást jelenten a fogak egészségének megőrzésében. A tudatos fogápolás ne
A hazai termelők szerint eljött az idő, hogy a magyar paprika és paradicsom visszafoglalja helyét a boltok polcain. A szezonban a hazai áru nemcsak jobb, de fenntarthatóbb is.
Amikor idősebbekkel beszélgetek, mindig csak azt hallom, hogy szidják Z generációt, hiszen nem gondolják olyan „jó” munkaerőnek őket, mint amilyenek az idősebb generációk. De vajon ez igaz? Vajon az, hogy a Z generáció egyszerűen nem hajlandó megalkudni, nem hajlandó az életét feláldozni a munka oltárán, vagy éppen szeretné, ha megbecsülnék őket, a
Az oktatás stratégiai ágazat, ami nemcsak egy politikai tételmondat, hanem a mindennapok valósága, mert egy ország jövője az iskolapadban kezdődik - hangoztatta Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön Győrben.
Az izraeliek gyakorlatilag lefejezték az iráni parancsnoki láncot a hajnali támadásban, miközben több olyan atomtudóst is kiiktattak, akik fontos szerepet játszottak az iráni atomprogramban.
A Boeing 787 Dreamliner pilótája, Sumit Sabharwal, akinek gépe Indiában zuhant le, néhány másodperccel a katasztrófa előtt figyelmeztette a diszpécsereket, hogy repülőgépe teljesítményt veszít,
A Soproni Egyetem 25. horgászversenyét 2025. június 7-én rendezték meg a Fehér úti tavon, kibővített résztvevői körrel. A 5 órás versenyen 24 horgász vett részt, köztük egyetemi hallgatók, dolgozók, valamint a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai. Az összfogás közel 180 kilogramm volt.
Nyáron az egyik legjobb programlehetőség, ha összegyűlünk a családunkkal vagy a barátainkkal, és közösen főzünk egy bográcsos finomságot. A tűz pattog, az edényben rotyog az étel, és közben lassan betölti a levegőt az otthonos, fűszeres illat. A bográcsozás nemcsak a főzésről szól, hanem egy élmény, közös időtöltés és tradíció - de valljuk be, néha
A hajnali órákban Izrael támadást indított Irán ellen, miután hónapok óta fokozódott a feszültség Teherán nukleáris programja miatt. A bombázások kiélezték a Közel-Keletet sújtó válságot és az olajárak megugrásához vezettek.
Folytatódott az építőipar erősödése: áprilisban a termelés volumene 5,3%-kal meghaladta az előző havi szintet, ezzel már jelentősen túlhaladva a tavaly őszi mélypontot. A tartós fellendülés jelei ugyanakkor még mindig ellentmondásosak.
A olajárak a határidős görbe több pontján is jelentősen emelkednek az Izrael által Irán ellen végrehajtott legutóbbi csapás miatt, amely súlyos és hosszan tartó következményekkel járhat - írta meg a Bloomberg.
A román környezetvédelmi miniszter szerint a magas sókoncentráció péntek este érheti el Nagylakot. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megkeresésünkre azt írta, folyamatos méréseket végeznek, a sókoncentráció egyelőre stagnál.
Izrael péntek hajnalban nagyszabású légicsapást mért Iránra: a támadás több katonai, nukleáris és lakóövezetet ért, a teheráni központi parancsnokságot is eltalálták, és az iráni állami média szerint életét vesztette a Forradalmi Gárda keményvonalas főparancsnoka, Hoszein Szalami.
Most hétvégén még száraz, napsütéses időre számíthatnak a magyarok, ám ez jövő héten ismét változni fog. A legfrissebb előrejelzések szerint a következő hét elején újabb hidegfront éri el hazánkat.
2025 áprilisában az ipari termelés volumene 5,0, munkanaphatástól megtisztítva 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában - erősítette meg pénteken kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbitól így csupán 0,5 százalékkal maradt el az építőipari termelés volumene 2025. áprilisban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Több, mint félezer, a létminimum alatt élő magyar előadóművész megélhetéséhez nyújtott segítséget az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) 2025 első felében. Havi nyugdíj-kiegészítő támogatást 267 olyan elismert előadóművész kapott, akik rendkívül alacsony nyugdíjuk mellé semmilyen más juttatásban nem részesülnek, 166 rászorult pedig egyszeri segélyhez
Újabb háború tört ki a Közel-Keleten, miután péntek hajnalban Izrael légicsapást mért Iránra. A célpontok között iráni atomlétesítmények és katonai vezetők is szerepeltek. A kialakult helyzetben mindkét ország lezárta a polgári légterét.