Egy rendőrnek álcázott férfi lelőtte és megölte Melissa Hortman demokrata párti képviselőt és férjét, egy másik kongresszusi képviselőt és feleségét pedig megsebesítették. Az Egyesült Államokban egy Demokrata Párt-i politikus vesztette életét egy feltételezett célzott támadásban. Tim Walz, Minnesota kormányzója bejelentette, hogy egy fegyveres táma
A második helyen a Ferrarit erősítő monacói Charles Leclerc végzett, míg a harmadik legjobb időt a mercedeses brit George Russell érte el. A hétszeres világbajnok, brit Lewis Hamilton (Ferrari) a negyedik helyen végzett, az első gyakorláson leggyorsabb és címvédő, holland Max Verstappen ötödik lett a Red Bullal, míg Norris csapattársa, az összetett
Április 19-én hazánkban is megrendezték az első hivatalos pusztakezes bokszgálát, amelyen korábbi válogatott ökölvívók és rutinos harcosok mérkőztek meg egymással szigorúan ellenőrzött környezetben. Június 14-én a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnokban a Pusztakezes Vidal második mérkőzéseit izgulhatták végig a nézők, ahol csak úgy izzott a levegő, c
III. Károly király lovaggá ütötte az Oscar-díjas Gary Oldmant (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) a drámához való hozzájárulásáért, írja a Deadline.
Határozottan cáfolta a Fernando Alonsóval kapcsolatos átigazolási találgatásokat az Aston Martin Forma-1-es csapatának vezetője, Andy Cowell. A szakember reagált azokra a pletykákra, amelyek szerint a kétszeres világbajnok a szezon végén esetleg visszatérhet korábbi csapatához, az Alpine-hoz.
Szilágyi Áron az Eb-ezüstérme után elárulta, nagyon örül, hogy már most döntőt tudott vívni, s szerette volna bebizonyítani, hogy hiába van túl ennyi idősen egy komoly operáción, most sem szabad őt leírni.
Az olimpikon Akilov Pylyp arany-, az ötkarikás ötödik helyezett Hámori Luca ezüstérmet szerzett szombaton a csehországi Usti Nád Labemben megrendezett nemzetközi ökölvívótornán.
Súlyos árat fizet szabálytalanságáért Yuki Tsunoda a Kanadai Nagydíjon: a japán versenyző tízhelyes rajtbüntetést kapott, miután a sportfelügyelők megállapították, hogy megszegte a piros zászló alatt érvényes előzési tilalmat a harmadik szabadedzés során.
Sokkoló politikai merénylet rázta meg az Egyesült Államokat. Egy magát rendőrnek álcázó fegyveres szombat hajnalban agyonlőtte Melissa Hortmant, Minnesota állam volt házelnökét és férjét, Markot. A támadásban egy másik demokrata törvényhozó, John Hoffman szenátor és felesége is súlyosan megsérültek. A politikai indíttatású támadás országos felhábor
Fontos lépést tett a Shopify a digitális fizetések jövője felé: lehetővé tette a platformját használó kereskedők számára, hogy dollárhoz kötött kriptovalutában fogadjanak fizetéseket.
A szennyvízkezelés sokak szerint nem tartozik a legérdekesebb témák közé, mégis alapvető fontosságú a mindennapi életünk során. A szennyvízátemelők olyan eszközök, amelyek lehetővé teszik, hogy a szennyvíz hatékonyan és zökkenőmentesen jusson el a megfelelő helyekre. Miért is olyan fontos ez a berendezés, és mire érdemes figyelni a kiválasztásakor?
A Mercedes versenyzője, George Russell szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérőjén. A brit versenyző másfél tizedmásodperces előnnyel utasította maga mögé Max Verstappent. A második sorból Oscar Piastri és Kimi Antonelli rajtolnak.
Az amerikai elnök korábban nyilvánosan ellenezte Izrael katonai tervét, de a Netanjahu döntésével megindult támadás után látványosan kiállt az akció mellett, ami keresztülhúzta a folyamatban lévő atomtárgyalásait. Trump szerint Iránnak mielőbb meg kell állapodnia, de a teheráni rezsim lemondta a vasárnapi egyeztetést.
Erős teljesítményt nyújtott a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérőjén Max Verstappen: a holland végig a rajtelsőségért harcolhatott, és bár végül alulmaradt George Russell-lel szemben, egyáltalán nem csalódott.
A Mercedes idei első rajtelsőségét szerezve George Russell a McLarent és a Red Bullt is meglepte a Kanadai Nagydíj időmérőjén. Max Verstappen a második, nincs McLaren az első sorban, miután Oscar Piastri harmadik, Lando Norris pedig csak hetedik lett. Az időmérő egy súlyos büntetés bejelentésével indult: Yuki Tsunoda 10 rajthelyes hátrasorolást kap