Bármilyen fájdalomhoz hozzá lehet szokni egy idő után – kaptam többektől a "bölcs" tanácsot, amikor az évek óta tartó féloldalas terhelést nem bírta tovább a szervezetem, és kényszerpihenőre küldött. De nem vagyok ennyire mazochista, sőt kifejezetten alacsony a fájdalomküszöböm. Ezért az első pár nap sokk után, amikor egyértelmű lett, hogy ahogy eg
Az, hogy egy kertnek milyen a talaja, az adott. Minden talajtípusnak vannak előnyei és hátrányai. A talaj főbb tulajdonságait nagy mértékben nem tudjuk megváltoztatni, hiszen az függ az alapkőzettől, a klimatikus viszonyoktól és a talaj képződése igen hosszú folyamat eredménye. Ám kisebb korrekciókra van lehetőségünk.
Alig három év telt el azóta, hogy a ChatGPT berobbant a köztudatba, az OpenAI pedig máris átlépte a 10 milliárd dolláros éves ismétlődő bevételi szintet. A mesterséges intelligenciával foglalkozó cég elképesztő tempóban növekszik – mindezt úgy, hogy közben még mindig súlyos veszteségeket termel.
Májusban Európában enyhült a meleg, de szakértők szerint visszatérnek a rekordok. A 2025 májusig tartó tizenkét hónapban az átlaghőmérséklet folyamatosan meghaladta a 2016-os párizsi megállapodásban meghatározott 1,5 Celsius-fokos határértéket.
A magyar válogatottnál a csapatkapitány szerint az lesz a kulcskérdés, hogy ha mélyre kerül a csapat, onnan hogyan tud visszajönni. A Liverpool átalakulásáról és a lehetséges igazolásokról is beszélgettünk vele. Schäfer András pedig a svédek elleni meccsen felhangzó füttyszóról is elmondta a véleményét.
Miközben egyre több jel utal arra, hogy a MÁV szisztematikusan próbálja eltüntetni a legkínosabb késéseket a nyilvános felületeiről, most lekapcsolták azt a mozdonykövető rendszert is, amellyel még nyomon lehetett követni az elhallgatott járatokat. A vasúttársaság szerint fejlesztés zajlik – mások szerint épp lebukott a rendszer.
Amikor a nyár beköszönt a maga ragyogó fényeivel és hívogató melegével, hajlamosak vagyunk arra, hogy a vakáció szépségét anyagi szempontok szerint mérlegeljük. A látványos utazások, luxus úti célok és drága programok mindenhol szembejönnek velünk, de gyakran elfelejtjük, hogy a legszebb pillanatok nem a pénztárcánktól függnek. A valódi kérdés inká
Egyszerre finom élelmiszer és gyógyhatású szer. A mustár név hallatán sokaknak azonnal a sárga, csípős szósz jut eszébe, pedig a mustár ennél jóval sokoldalúbb. Magjai és levelei egyaránt értékesek, legyen
2025 első negyedévében a globális felhőinfrastruktúra-szolgáltatásokra fordított kiadások elérték a 90,9 milliárd amerikai dollárt – derül ki a Canalys (jelenleg már az Omdia része) legfrissebb elemzéséből. Ez 21%-os éves növekedést jelent, és világosan jelzi: a vállalatok egyre inkább felismerik, hogy a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása c
A húszéves Pécsi Ármin Felcsútról szerződött a Liverpoolhoz, a világ legígéretesebb tehetségei közt tartják számon. Erős konkurencia vár rá az angol bajnoknál, de a saját kezében van a sorsa.
Ha a munkavállalók reggel 6 órakor mennek be a telephelyre, ott felpakolják az aznap szükséges anyagokat a teherautóra, majd utaznak több órát a munkaterületig, és azt követően kezdenek el dolgozni, akkor mikor kezdődik a munkaidő? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
"Úgy tudott tanítani, hogy az gyönyörűséges volt" – írta Jókai Váli Ferencről. De ki is volt a református tanárember, aki meghatározó alakja lett Jókai Mór életének?
A modern turizmus gyakran kétarcú: míg a népszerűbb úti célok a túlturizmus negatív hatásaival küzdenek, addig a vidéki településeket és régiókat az elnéptelenedés és a kivándorlás veszélye fenyegeti. Emiatt születtek meg világszerte az úgynevezett relokációs programok, amelyek keretében az önkormányzatok anyagi juttatást, lakhatási lehetőségeket,
Minden magyarnak hasznos a 4iG robbanásszerű fejlődése, de dr. Magyarnak különösen hasznos: egy nap alatt hetvenmilliót kaszált rajta. Kohán Mátyás írása.
Nem a gardróbról van szó, és nem is egy fancy konyhaszigetről. Ez az a stílusos, kényelmes és megmagyarázhatatlanul vágyott darab, ami szinte minden nő álomlakásában ott van – és nem véletlenül.
Ahogy egyre több friss hír érkezik kigyulladó vagy épp kényszerleszállást végrehajtó repülőkkel kapcsolatban, sokan kezdik megkérdőjelezni, mennyire biztonságos ez a közlekedési forma. Bár a statisztikai adatok még mindig egyértelműen a repülés mellett szólnak, szakértők szerint nem árt, ha már a helyválasztással is igyekszünk biztosra menni.
A hirtelen mélyülő balatoni marásvonalak, a mozgó iszappadok és a kiszámíthatatlan áramlatok komoly kockázatot jelentenek a fürdőzőknek és a vízibiciklizőknek egyaránt.
Egy hét és egy nap leforgása alatt három ember is életét vesztette már idén nyáron Somogy vármegye vizeiben. Víztározó, halastó és nagy folyó, gyermek, tinédzser és felnőtt nő. A három eset eltérő, de mégis van legalább egy közös jellemzője a tragédiáknak, mégpedig az, hogy megelőzhetők lettek volna. A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabály
Képzeld el, hogy minden reggel egy kicsit gördülékenyebben indulna a napod; a gondolataid tisztábbak lennének, egyszerűbben menne a fókuszálás, és még csak kávét sem kellene innod hozzá. Sokan úgy gondolják, hogy ez bizony akár a világ egyik legkülönlegesebb gombájának tartott süngomba segítségével is lehetséges.
A találós kérdések nemcsak szórakoztatóak és élvezetesek, hanem kitűnően ösztönzik a kisgyerekek kreativitását, logikai gondolkodását, bővítik a szókincsüket. Miközben elképzelik ezeket a hol vicces hol talányos szóképeket, játékosan új ismeretekre tesznek szert.
A Szürke ötven árnyalata sztárja, Dakota Johnson, nem kertelt, amikor Hollywood jelenlegi helyzetéről kérdezték. A színésznő a Hot Ones című interjúsorozatban fejtette ki véleményét arról, miért látja az amerikai filmipart „egy kicsit káoszosnak”.
Az EM Sports ügynökség partiján a Sportál a Liverpoolhoz öt évre aláíró futballkapussal, Pécsi Árminnal beszélgetett. A Liverpool, a kapusedzések és a program mellett szóba került Szoboszlai Dominik is.
A földi eperből remek dzsem készíthető, de a szörpöt sem szabad kihagyni! Így pedig villámgyorsan lehet elkészíteni a földi eperből, ráadásul igazán finom is!
Mindannyian arra vágyunk, hogy megtaláljuk helyünket a világban, és kiteljesedjünk az életünkben. Az asztrológia szerint a születésünk pillanatában a csillagjegyünk befolyásolja személyiségünket, hajlamainkat és képességeinket, amelyek segítségével rátalálhatunk arra a területre, ahol a leginkább kibontakozhatunk. Fedezzük fel, az életünknek melyik
A kardiológusok véleménye szerint cseppet sem egészséges, ha ébredés után azonnal a mobiltelefonod után nyúlsz. Hosszú távon a szíved sínyli meg a kényelmes reggeli rutint - figyelmeztetnek a szakértők.
Saját példámon tapasztalom, hogy nemcsak a szülő formálja a gyereket, hanem a gyerek is formálja a szülőt. Ugyanis sokáig egyáltalán nem érdekelt a kertészkedés, de a csemetéim lelkesedését látván fűnyírót és ásót vettem a kezembe, és belevetettem magam a fóliasátrak világába is. Közben pedig ráébredtem: valójában azt folytatom, amit a nagypapám el
A kerékpározás szerelmesei között él az a mondás, hogy ha szereted a kerékpárodat, akkor építsd meg magadnak, vagy legalább szereld fel csúcskategóriás alkatrészekkel. Az igazi rajongók a felnitől a szettig innovatív kütyükkel, kerékpár-computerrel, digitális lengéscsillapító pumpával is ellátják kedvenc közlekedési és sportolási eszközüket. Erre a
Egy magát rendőrtábornoknak kiadó férfi fenyegette meg egy szentendrei iskola igazgatóját, hogy rúgja ki az egyik tanárt – különben következményei lesznek. A férfit elfogták, lakásán fegyvereket és hamis igazolványokat találtak.
Akinek volt már dolga szemölccsel, tudja, hogy nem olyan könnyű megszabadulni tőle. De mit tehetünk, ha végleg le akarunk számolni a kellemetlenségekkel?
Gondoltál már arra, hogy a kedvenc színed nemcsak azt mutatja meg, milyen ruha vagy lakásdekor fog meg leginkább, hanem akár azt is, hogyan gondolkodsz bizonyos dolgokról?