Magyarország közvéleménye elutasító az ukrán uniós tagsággal kapcsolatban is, amit a jelenleg is zajló Voks2025 véleménynyilvánító-szavazás sikere is megerősít.
A Netflix népszerű sorozatának negyedik évada bebizonyította, hogy Emily várostól függetlenül, szinte mindenhol jóképű férfiakba botlik. A rajongók azonban nemrég felfedeztek egy nyomot, ami arra utalhat, hogyan alakul majd a főszereplő szerelmi élete a következő évadban.
A Panoráma Partszakasz Pisztráng úti kijelölt fürdőhelyen 2025. június 12-én 15 órától ideiglenes fürdőzési tilalmat és a fürdőhely ideiglenes üzemeltetését rendelte el.
Iránban nem hitték el, hogy Izrael még az Amerikával folytatott tárgyalások közben csapást indít, arra pedig pláne nem számítottak, hogy milyen mélyen beépültek. Közben a Moszad már üzenetet küldött a megölt parancsnokok helyébe lépőknek is.
A nemzetközi bíróság szerint a tiltakozó képviselők tiszteletdíjának csökkentése ugyan korlátozta véleménynyilvánítás szabadságát, de az teljesen jogszerű volt.
Eldönteni látszik végre a nyár, hogy megérkezett, sőt, teljes erővel rúgta be az ajtót. A harminc fok körüli hőmérséklet általános lesz az országban, de a szakember figyelmeztet: egy anticiklon hatásai kínoznak meg minket, és az UV-sugárzás ereje éppen most a legnagyobb, ezt pedig óriási hiba volna figyelmen kívül hagyni.
79 éves Donald Trump amerikai elnök. Az amerikai hadsereg 250. évfordulója és az elnök születésnapja ugyanarra a napra esik, a jeles nap alkalmából pedig méregdrága katonai parádét rendeznek Washington központjában. Trump régóta dédelgetett vágya válik valóa ezzel.
Zajlanak a javítások az autóutakon, érdemes figyelni a terelésekre, lezárásokra. A MÁV a pünkösdi összeomlás után most felkészül a nyári hétvégére, a vezérigazgató szerint 200 busz áll tartalékban, ha baj volna a vonatokkal. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azt közölte, egy munkát még elvégeznek az M7-en, de utána augusztus 31-ig
Élőben közvetítette a Fox News stábja, ahogy iráni rakéták csapódtak be Tel-Avivban. Egy szálloda erkélyén készítettek éppen felvételt a napi események összefoglalásáról, amikor rakéták zúgtak át az éjszakán, és volt, ami a légvédelem ellenére be is csapódott. A hatalmas robbanás után a közvetítést félbeszakították. A rakéták becsapódása után sebes
A Bitcoin tagadhatatlan mainstream térnyerése ellenére a legnagyobb technológiai óriások – köztük a Meta – továbbra is szkeptikusak a Bitcoinnal szemben. Bár egyre több cég vezeti be a Bitcoint mint stratégiai tartalékeszközt, a Meta részvényesei elsöprő többséggel, 1221:1 arányban utasították el a javaslatot, hogy a Bitcoin potenciálisan szerepet
Több újonnan bejelentett Harry Potter-szereplő is elhatárolódott J.K. Rowling transzjogokkal kapcsolatos álláspontjától. A kritika egyre hangosabb, miközben a szerző aktív részt vállal a hamarosan bemutatásra kerülő sorozat munkálataiban is.
Nem maradnak a nézők csúcsfutball nélkül idén nyáron sem: a június 14. és július 13. között zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság jogait a Network4 Media Group szerezte meg, amely az M4 Sporttal fele-fele arányban megosztva, élőben és magyar kommentárral közvetíti mind a 63 mérkőzést. A Network4 által közvetített meccsek java részét a Match4 sportte
A brit külügyminisztérium friss becslése szerint az ukrajnai háború kezdete óta az A Putyin vezette Oroszország elleni nemzetközi szankciók összesen közel 450 milliárd dollárnyi bevételkiesést okoztak Moszkvának. A legnagyobb tételt a zárolt jegybanki devizatartalékok jelentik, de a nyersolajexport korlátozása és az elveszített kamatbevételek is ha
A körömgomba kezelése ma már nem egyetlen módszeren múlik. A klasszikus gombaellenes szereket, a lézeres eljárásokat, az új gyógyszerformákat és az otthoni kiegészítő módszereket kombinálva sokkal nagyobb eséllyel érhető el tartós gyógyulás.
A modern lakberendezési trendek egyik legnagyobb kihívása, hogy a rendelkezésre álló teret hogyan használjuk fel a lehető legoptimálisabban. Sokszor előfordul, hogy egy-egy bútordarabot a megszokás vagy a helyiség logikájának tűnő elrendezés miatt a lehető legrosszabb helyre helyezünk el. A lakások és otthonok térszervezése művészet, amelyet érdeme
A technológiai fejlődés üteme soha nem látott mértékben gyorsul, és a mesterséges intelligencia már most jelentős befolyást gyakorol az oktatási rendszerekre világszerte. Az Mi nem csupán a tanítás metodikáját változtatja meg, hanem azt is, hogyan tanuljunk hatékonyabb módon. Gondoltál-e már arra, hogy a digitális tanulási megoldások ma már elérhet
A Balatonban vannak olyan árokszerű képződmények, amik különösen a déli part közelében jelentenek komoly kockázatot, és gyakran életveszélyes helyzeteket okozhatnak.
A nyár eljövetele, az egyre melegebb nappalok és éjszakák több kártevő esetében is felgyorsítják azok növekedését, fejlődését. Igaz ez a különféle, több nemzedékes kártevőkre is, mint amilyenek pl. a levéltetvek vagy a takácsatkák. Ez utóbbiak ízeltlábúak ugyan, de nem rovarok, hanem a pókszabásúak közé tartoznak.
"Zelenszkij játssza itt magát. Annyiszor ment fel bennem a pumpa emiatt, hogy annak a számát már nem tudom" – mondta el a Mandinernek a külügyminiszter.
Úgy tűnik, Magyarországon a sportban (is) könnyen kel lába millióknak, milliárdoknak. A nyomozóhatóságok meg a jelek szerint nem túl hatékonyan dolgoznak. Természetesen nem állítjuk azt, hogy minden sportágban lennének visszaélésék, de hogy az elfogadhatónál többen (bár mondjuk egy is eggyel több lenne az elfogadhatónál…), az biztos. Lássunk négy p
Először az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normák, majd a forszírozott villanyosítás tett keresztbe az európai kisautóknak, míg egy ponton már szinte senkinek sem volt hasznára, hogy kisautót gyártson. Ez a trend még csak most kezd, lassan megfordulni, hiszen egyre több gyártó jelentkezik újra kisautókkal, noha az elektromos hajtásnak köszön
Spanyolország több mint hétezer kilométernyi partszakasza rengeteg lehetőséget biztosít a strandolásra, és bár az ibizai Sa Caletán vagy a barcelonai Barceloneta Beachen a törölközőnknek is alig jut hely, bőven akadnak még olyan tengerpartok is, ahol nyugodtan élvezhetjük a vakációt. Mutatunk is 5 látványos standot, ami egyaránt tökéletes a fürdőzé
Katalin hercegné 2025-ben újra teljes értékű szereplője lett a brit királyi család mindennapjainak, miután sikeresen befejezte kemoterápiás kezelését. A 43 éves hercegné idén nyáron ráadásul kiemelt szerepet kap majd a család eseményein: jelen lesz Wimbledonban – ahol védnöki tisztséget tölt be –, részt vesz a Royal Ascoton, és természetesen a Troo