Okkal büszke ralisport programjára a Skoda, ugyanis a Rally2 kategória legsikeresebb és legkedveltebb márkája, ahol gyakran lepik meg a tulajdonosokat új fejlesztési csomagokkal. Van azonban egy kissé szokatlan versenyautójuk is, amiből egyelőre csak egyetlen koncepció példány létezik, ez pedig a Skoda Enyaq RS Race, amit még tavaly lepleztek le el
Megyeri Sára lelkesedésével nemcsak a fine dining séfeket fertőzi meg, hanem erdei barangolásuk során kollégánkat is sikerült behúznia a vadnövények különleges világba.
Botrányos állapotok uralkodnak egy hazai kórház krónikus belgyógyászati osztályán, ahol a betegeknek klíma nélkül, 30–40 fokos kánikulában kell túlélniük a nyarat. A legtöbben magatehetetlenek, mozgásképtelenek. Az ügyben megszólaló független országgyűlési képviselő szerint a helyzet nemcsak felháborító, hanem életveszélyes is.
Veled is előfordult már, hogy gondoltál valakire és pár perccel később szembejött veled az utcán? Vagy pont foglaltat jelzett a telefon, mikor hívtál valakit, és ahogy leraktad, már jött is az üzenet: nem fogadott hívásod volt tőle?
A HONOR 400 széria nemcsak egy okostelefon, hanem egy teljes kreatív stúdió a kezedben. Az új modellek számos AI-alapú szerkesztési lehetőséget kínálnak, amelyekkel pár kattintással látványos, profi hatású tartalmak készíthetők – akár utómunka nélkül, így egyedülálló kreatív lehetőségeket kínálnak a mindennapi használat során. ????️ AI-Kép Videóvá ala
Mindannyiunk életében vannak álmok, amelyek az évek során újra és újra visszatérnek gondolatainkba. Ezek az álmok inspirálnak, motiválnak, és hajtanak minket előre. Két csillagjegy számára végre elérkezik az idő, hogy valóra váljanak. Ezek azok az álmok, gyakran tűnnek elérhetetlennek, de most minden esély megvan rá, hogy kézzelfogható valósággá vá
Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben - jelentette a helyi mentőszolgálat vasárnap reggel.
Aki vakon rohan utána, könnyen zsákutcába jut, Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász szerint. A legtöbb híradás arról szól, hogy az AI felboríthatja az életünket, növelheti a társadalmi egyenlőséget, de könnyen lehet, hogy a technológia gazdasági hatásai közel sem lesznek ennyire drámaiak.
Az utazás tervezésekor sokan csak a szállásra és a programokra koncentrálnak, az utasbiztosítás fontossága gyakran háttérbe szorul. A korábbi évek átlagdíjai és a legnagyobb kárkifizetések azonban ékesen bizonyítják, hogy egy váratlan esemény könnyen romba döntheti a gondosan megtervezett pihenést, és komoly anyagi terhet róhat az utazóra. A K&H-ná
Az élet váratlan fordulatai képesek örökre megváltoztatni a sorsunkat. Július az a hónap, amikor három különleges csillagjegy számára minden megváltozik. Az univerzum ajándékokat küld, amelyek hatalmas lehetőségekkel és kihívásokkal is jönnek. Vajon melyik csillagjegyek lesznek júliusban a hónap főszereplői, és milyen áldások várnak rájuk? A Kos cs
A világ feltörekvő országainak akár kétharmadában is visszavetheti a gazdasági növekedést a világkereskedelmi háború - írja a Financial Times. A globalizálódó világgazdaság ugyanis megnövelte a feltörekvő országok fejlettekkel szembeni kitettségét, így a közelmúlt sokkjai (koronavírus-járvány, inflációs válság és kereskedelmi háború) a világon mind
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a távol-keleti piacokon, mint a méz és a mangalica, mert ezek lehetnek a magyar agrárium kitörési pontjai a térségben – jelentette ki Nagy István Oszakában.
A nyári éjszakák melege sokunk számára okoz álmatlan órákat. Amikor egyszerűen képtelen vagy visszafordulni a párnához, és úgy érzed, az álom messzi földön jár, talán érdemes kihasználni a hajnali órák nyújtotta csendet és hűvösséget. Szerencsére számos program közül választhatsz, amelyek nemcsak elűzik az unalmat, hanem élvezetesebbé is varázsolha
A domonkos rendi nővér, közgazdász úgy ír a gazdálkodási lehetőségekről és úgy cáfol meg alapvetéseket, hogy reményt ad és reális utat mutat: lehet másfajta gazdaságpolitikát folytatni. Baritz Sarolta Laura az InfoRádióban elmondta: össztársadalmi lépésekre van szükség, de előbb mindenkinek a saját életében kell változtatásokat elérnie.
Ami egyeseknek a haladást és a fényes jövőt jelenti, az mások számára visszalépésnek tűnhet. Az amerikai elnök új rendelete is elképesztően megosztónak bizonyult.
Az iráni kommunikációs minisztérium pénteki közleményében tudatta, a Teherán és Jeruzsálem közötti konfliktus miatt "ideiglenes korlátozásokat vezettek be az ország internethálózatára".
Váratlan szerepben tűnt fel Magyar Péter: a Tisza Párt elnöke ezúttal riporterként ült le beszélgetni azzal a berettyóújfalui kétkezi munkással, aki nyíltan számon kérte Lázár Jánost egy lakossági fórumon. A gesztus látszólag spontán volt, valójában azonban tudatos politikai üzenetet hordoz – egyszerre erősíti Magyar vidéki hitelességét, bátorítja
Külföldön 4–14 százalék közötti különbség is lehet ugyanannak a vásárlásnak a forintban számított végösszegében. Mi az oka a különbségnek? Hogyan a legkedvezőbb fizetni és mit kerüljünk? Néhány tanács azoknak, akik külföldi nyaralásra készülnek.
Ha ezt bármelyik mai magyar zenekar adta volna elő a színpadon, nem érdekelne. De, kedves, András, te mostanáig egyike voltál a kétségbeejtően kevés nemzeti minimumnak. Győrffy Ákos írása.
A Korond-patak és a Kis-Küküllő továbbra is rendkívül magas sókoncentrációval szennyezi a Maros vizét, ami már Magyarországot is érintheti. Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter három lehetséges megoldást vázolt fel, köztük a víz sótalanítását és alternatív vízellátási rendszerek kiépítését. A helyzet jelenleg mintegy 40 ezer embert érint, akik
Vasárnaptól életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény, amellyel "magasabb fokozatba fog kapcsolni" a drogbűnözőkkel szembeni hajtóvadászat - mondta a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Újabb könyvvel, azaz további 50 gazdasági fogalommal bővült a KÖZgazdaságról KÖZérthetően című ismeretterjesztő könyvsorozat. A közgazdasági tudástár szerzője ezúttal is Csath Magdolna egyetemi tanár, az MKT Innovációs Szakosztálya alelnöke, aki a most zajló Ünnepi Könyvhéten mutatta be a sorozat harmadik kötetét.
Cikksorozatunk záró részében összefoglaljuk, hogyan pénzelik külföldi érdekcsoportok a magyarországi liberális médiát és aktivistákat, akik az ukrán propagandát terjesztik.
A legtöbb ember, amint a vérvétel eredményét kézhez kapja, egyből keresni kezdi a csillagos értékeket. És általában talál is. Lássuk, mi mindent jelenthet az, ha a limfocita szintje magasabb a megengedettnél!
Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte az Együttnevelés Szövetség által alapított "Az ország legjobb iskolája" díjat. A hatezer fős településen szinte minden gyerek ide jár. Azt is elmondták, hogy miért.