Wes Anderson legújabb filmje, A föníciai séma a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált szűk egy hónapja, a bemutatót hét és fél perces ováció fogadta. Mi is belelapoztunk a képeskönyvbe, és elmondjuk, milyen volt!
Hadházy Ákos több segélykérő levelet kapott, amelyben azt állították, hogy Gyálon jó ideje piszkos a víz. A politikus szerint a településen állítólag írtak ki tendert, de közbeszerzésre vonatkozó információt mégsem talált.
Trump már az első elnöki ciklusában is rajongott a katonai parádé ötletéért, de akkor még visszatartották a környezetében lévő felnőttek. Ilyenek ezúttal nincsenek, úgyhogy nem volt kérdés, hogy lesz parádé.
Több mint 6000 évvel megelőzve a híres Stonehenge építését, a Törökország délkeleti részén található Göbekli Tepe újraírja a civilizáció kezdeteiről alkotott nézeteinket.
Csernus Imre ismét felkavarta az állóvizet – ezúttal egy megmagyarázatlan és sokakat meghökkentő Facebook-poszttal, amelyben Deutsch Tamás félmeztelen fotóját osztotta meg egy rejtélyes üzenet kíséretében. A bejegyzés futótűzként terjedt, de a mögöttes szándék egyelőre ismeretlen. A politikust gyakorlatilag "verbálisan kivégzik".
Az igazi házi fagylalt készítésének kulcsa nem más, mint a legfrissebb és legjobb minőségű alapanyagok kiválasztása. Gondoljunk csak bele, mennyire más élményt nyújt egy olyan fagyi, amiben a gyümölcs valódi íze dominál, nem pedig mesterséges aromák. A helyi piacok és zöldségesek kiváló forrást jelentenek a szezonális gyümölcsök beszerzésére, amely
Az európaiak 43 százaléka nem tudna állni egy váratlan kiadást, ötöde képtelen megfelelően felfűteni otthonát, negyedével pedig az elmúlt egy évben előfordult, hogy pénzhiány miatt nem tudta befizetni közüzemi díjait - erre az eredményre jutott a Századvég európai közvéleménykutatása. Az InfoRádió Pilók Pétert, a Századvég Közéleti Tudásközpont Ala
A polgár halála után a munkás és a katona típusa marad életben, sőt, ez a kettő pólus, az ipari és katonai összetevő egészen egybeolvad. Czopf Áron írása.
Az autók, mint a legtöbb technikai csoda, a legrosszabbkor képesek cserben hagyni minket. Egy fényszóró bemattul, egy ajtó nyikorog, a szélvédő párásodik – íme pár autóápolási trükk, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Főleg a kocsi.
Donald Trump "a legnagyobb, legkeményebb és legbátrabb haderőnek" nevezte az Egyesült Államok hadseregét. A korábbi elnökök szándékosan kerülték a katonai erőfitogtatást, Trump viszont évek óta vágyott egy ilyen felvonulásra.
Megan Fox imádja a szegecses manikűrt. Talán mindannyian emlékszünk rá, amikor elbűvölő francia manikűrjét apró ezüst gömbök díszítették, tavaly pedig a piercinges körmöket is kipróbálta. Így nem meglepő, hogy manikűröse most a két témát egyetlen, szuggesztív alkotásban ötvözte.
A tárca két évvel meghosszabbítja együttműködését az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel (Ömki), mivel a szakmai szervezetek és kutatási hálózatok szerepe alapvető a versenyképes, fenntartható agrárium kialakításában.
A gyerekek nem szeretik a csókolózós jeleneteket semmilyen filmben. Egyszerűen nem az a korosztály, a királyfiak, királylányok és a sárkányok érdeklik őket.
Az amerikai elnök tagadta, hogy közük lenne az esti támadáshoz. Ezzel párhuzamosan hatalmas katonai megtorlást helyezett kilátásba, ha Irán az országára támadna.
A használt lakásokénál is nagyobbat zuhant a tavasz második felében az új lakások iránti kereslet, ennek ellenére a legnagyobb fejlesztők továbbra is optimisták. A zenga.hu elemzésében a legfrissebb számok bemutatása mellett a lakásfejlesztők is megosztották piaci várakozásaikat és elmondták, kik, hol, milyen típusú lakásokat vásárolnak most a fővá
Képzeld el: illatgyertyák pislákolnak, halkan szól egy tibeti hangtál, mindenki mély levegőt vesz, nyújtózik…, és akkor valaki a hátsó sorban elkezd suttogni a barátnőjével. Vagy előveszi a telefonját. Esetleg úgy próbál fejlődni, hogy már a fájdalom küszöbén billeg a pózban. Ismerős?
Martins Sesks egy fokkal óvatosabban közlekedve is növelte előnyét a Lengyel Rallyn két vasárnapi szakasz után, mivel a második helyről Roope Korhonen kiesett, így Miko Marczyk a második, míg Jon Armstrong a harmadik helyre lépett.
A napsütéses meleg időnek köszönhetően elkezdődött a nyár egyik leglátványosabb és legkülönlegesebb természeti jelensége, a kérészek rajzása a Tisza Szeged alatti, országhatárhoz közeli szakaszán. A napnyugta előtti órákban több helyen is megfigyelhetők a tiszavirágok (Polingenia longicauda) - tapasztalta a helyszínen az Mti tudósítója.
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.
A meleg évszakok egyik legnagyobb kihívása az, hogy megtaláljuk azt az illatot, ami nemcsak elragadó, hanem tartós is marad az izzasztó hőségben. A nyári parfümök világa egyedi kihívásokkal jár, hiszen a meleg időjárás próbára teszi a legtöbb illatkompozíciót. Az alábbiakban bemutatunk néhány olyan parfümöt, amelyek nem csupán mámorítóan frissek és
Úgy tűnik, egyre komolyabb fordulatokat vesz az Apple és az Európai Unió között zajló jogi csatározás. A tét ezúttal nem más, mint az AirDrop, vagyis az iPhone-ok egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt funkciója, amit az Apple akár teljesen el is távolíthat az uniós készülékekről.
Dakota Johnson nem finomkodott. A szexben úszó Szürke ötven árnyalata sztárja a Hot Ones című YouTube-műsor vendégeként kíméletlen őszinteséggel beszélt Hollywood jelenlegi állapotáról, amit egyszerűen "egy kicsit káosznak" nevezett. De vajon mennyire jogosak a szavai? Valóban ennyire nagy a baj a filmiparban?