A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát.
A milliók szavazatára fittyet hányó pártelnököt percek alatt szembesítették a ténnyel, hogy a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazáson kétszer annyian szavaztak, mint a Tisza Párt szavazásán.
A beruházási költségvetés (CAPEX) helyett az üzemeltetési költségekből (OPEX) valósítható meg a finanszírozás, lehetőséget adva ezzel a vállalatoknak akkumulátoros energiatárolók előzetes beruházás nélküli telepítésére, amelyek megtérülése az első naptól kezdve garantált.
Ha kertünket természetes módszerekkel szeretnénk gondozni és védeni a károsítóktól, akkor ebben hasznos segítséget nyújthat az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) megújult növényvédelemi tudástára.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin szervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.
A lábápolás messze nem csak az esztétikáról szól. A jól karbantartott lábak hozzájárulnak a mindennapi komfortérzethez, sőt az önbizalmunkhoz is. Akár egész nap talpon vagyunk, rendszeresen sportolunk, vagy egyszerűen csak egy kis kényeztetésre vágyunk egy hosszú nap végén ez a filléres házi praktika igazi felfrissülést nyújthat a fáradt lábainknak
Yume Kitasei Vándorló csillagok című regénye a sci-fi alapjaihoz nyúl vissza és látványos űrcsaták és felfoghatatlan bolygórendszerek helyett egy nagyon is emberi történetet ábrázol. Mi történik akkor, ha egy csapatnyi emberre bízzuk az egész emberiség megmentését? És mi bajt okozhat, ha nem jönnek ki egymással?
Hűsítő, jeges italok, ropogósra sült, óriás hekk, kovászos uborka, retró hangulat, Duna-part. Ha igazán finomat ennél és szomjazol a nyári életérzés után, távol a város zajától, csupán 10 percnyi sétára Újpest-Városkapu metrómegállótól megtalálod. Lapunk letesztelte a helyet és nem csalódott. Sőt, kulisszatitkokat is megtudott Magdolnától, a Vasmac
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka nemrég bejelentették, hogy első gyermeküket várják: meghitt fotókkal tudatták követőikkel, hogy hamarosan szülők lesznek. Most pedig ismét egy közös képpel jelentkeztek be, ráadásul egy gyönyörű helyszínről. Csak úgy ragyognak a boldogságtól!
A horvát tengerpart bővelkedik gyönyörű üdülőhelyekben és változatos strandokban — homokos, kavicsos, sziklás vagy partystrandok egyaránt megtalálhatók. Nem véletlen, hogy évről évre több tízezer magyar választja nyári kikapcsolódásához a horvát Adriát.
Milyen mértékben befolyásolja a mentális egészségünket a gondolkodásmódunk, és tényleg lehetséges változtatni rajta? Az ösztönös reakciókon ugyan nem tudunk azonnal változtatni, de mégis van hatalmunk felette, hogy ne hagyjuk eluralkodni a negatív gondolatokat. Ezek a belső hangok gyakran kritikusak, pesszimisták vagy épp előítéletesek, de nem szük
Az Alcsi Holt-Tiszában a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület egyik csapdájába mississippi tarajosteknős (Graptemys pseudogeographica kohnii) került. Ez a látványos megjelenésű, de agresszívan terjedő, Észak-Amerikából származó faj korábban már előkerült a Tisza szolnoki szakaszán is, de ez az első hivatalos megfigyelés a közeli holtágba
Az új megállapodást nem sokkal az idei versenyhétvége után jelentette be hivatalos honlapján a Forma-1. "Miután a sorozat a 75. születésnapját ünnepli, illik az elképzeléseinkbe egy ilyen elképesztő múlttal rendelkező helyszínnel való hosszabbítás bejelentése" - mondta Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója. A Gilles Villeneuve pályán
Összeadjuk erőforrásainkat! - hirdeti a MÁV a saját közösségi oldalán. A szűkszavú közlemény szerint a 10 pontos vállalás keretében a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) is nagyobb részt vállal a hazai közlekedésből. Ennek első példája, hogy a győri S10-es személyvonatokban GYSEV FLIRT motorvonattal utazhatnak az utasok.
Vékony Csongornak az volt sok, hogy Toroczkai nem akar határmódosítást. A párt viszont azt közölte: a volt budapesti elnök a kilépési szándékát már számtalanszor jelezte szóban és írásban legutóbb februárban - és azért lép ki, mert elveszítette pozicióját.
India felfüggesztette azt az egyezményt, ami az Indus folyórendszer használatát szabályozza. A víz visszatartásával aszályokat tud okozni Pakisztánban, ami információvisszatartás esetén nem tud időben felkészülni a pusztító áradások érkezésére.
Egy friss brit jelentés szerint a reklámipar túl gyakran ábrázolja az időseket zsémbes, magányos, technológiát nem értő szereplőként, sokszor sértő sztereotípiákba sűrítve az öregedést. A kutatás hatására komoly vita indult: a szakértők szerint ideje, hogy a hirdetések végre valósághűen és tisztelettel mutassák be az idősödő generációkat.
Amennyire népszerű, annyira könnyű elrontani a csirkemell sütését, ezért most az egyik legrégebbi, egyben legfurcsább módszert próbáltuk ki, ami nemcsak összetételében, de aktivitásában is eltér a megszokottaktól.
Segítség a tanulmányi feladatok megoldásában, a magyar irodalom és történelem magyarázata, álláskeresési tanácsok, motivációs levelek írása, szerkesztése, receptek lekérdezése, nyelvtanuláshoz kapcsolódó feladatok, útkeresés a bürokratikus útvesztőkben és randizással kapcsolatos kérdések - ezek a területek bukkannak fel leggyakrabban a magyarok Cha
Végre eljött ez is, több mint 180 tanítási nap után véget ért a 2024/2025-ös tanév. A diákok többsége érthető módon szeptemberig nem szeretne tankönyvet venni a kezébe, és még a kötelező olvasmányokra is nehezen fanyalodik rá. Mi viszont olyan könyveket ajánlunk, amelyeket alig akarnak majd letenni a gyerekek. Az izgalmas olvasásélményt pedig csak
Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton.
Vajon mi történik az agyunkban, amikor unatkozunk? Miért lehet ez a legjobb dolog, ami történhet velünk? A semmittevésnek sosem volt nagy hírneve, a mai társadalomban pedig, ahol szinte csak a produktivitást és az elfoglaltságot értékelik, pláne nem népszerű tevékenység. Az unalmat ugyanis gyakran a haszontalansággal és a céltalansággal asszociáljá