2025. június 21. szombat

jún. 21
16:21
Génjeink határozhatják meg a zenei ízlésünket (Infostart)
Kutatók szerint nemcsak a környezet és – kortól függően – szüleink lemez- és CD-gyűjteménye vagy playlistje befolyásolhatja a zenei ízlésünket, hanem a génjeink is. Egy új tanulmány szerint ez a magyarázata annak, hogy van, akinél ugyanaz a dal mély érzelmeket vált ki, míg mások számára puszta zaj marad.
jún. 21
16:21
Erdogan a nácik koncentrációs táboraihoz hasonlította a Gázai övezetet (444.hu)
A török elnök pár napja arról beszélt, hogy Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök már túltett Hitleren is.
jún. 21
16:21
Takács Péter azt állította, hogy a német kórházak intenzív osztályainak csupán 60 százaléka klimatizált, Kulja András szerint ez nem igaz (SzMo)
A Tisza Párt EP-képviselője utánajárt, és egy német tanulmányból kiderítette, hogy a németországi intenzív osztályok 83 százaléka klimatizált. Sőt, kiderített sok más érdekes adatot is.
jún. 21
16:21
A zsonglőr (Magyar Hírlap)
Csak az szűnt meg lassan az évtizedek során, ami a gőz lelke volt.
jún. 21
16:21
Caesar sorsára juthat Von der Leyen – a Politico szerint az is egyértelmű, hogy miért (Mandiner)
A brüsszeli lap szerint a Bizottság elnökét saját támogatói, a zöldlobbi kiszolgálói fenyegetik azzal, hogy megbuktatják.
jún. 21
16:21
7 bejárati baki, amitől zsúfoltnak tűnik az előszobád (AC News)
Sokan nem gondolnák, de otthonunk bejárata sokakal többet árul el rólunk, mint azt gondolnánk. Nem csupán a hozzánk érkező vendégek számára, hanem saját magunknak is sokat mondunk az otthonunk előterével.
jún. 21
16:23
Ezért fogyasszunk retket nyáron (Magyar Hírlap)
Gazdag C-vitaminban, antioxidánsokban, például luteinben és zeaxantinban, valamint ásványi anyagokban.
jún. 21
16:23
A magyar politikatörténet szemétdombjára hajítjuk a Tiszát, Weber és Zelenszkij bábfiguráit, közvetlenül a Momentum mellé (Mandiner)
Még 295 nap.
jún. 21
16:27
Gáspár Laci kapott egy láda banánt (Blikk)
Gáspár Laci júniusban töltötte be a 46. életévét. Ennek alkalmából egy különleges ajándékkal lepte meg a felesége, Niki, amelyről a közösségi oldalán számolt be. Az énekes egy láda banánt kapott. Bár külső szemmel furcsának tűnhet a meglepetés, kiderült, hogy jelentése van a különleges ajándéknak.
jún. 21
16:27
Te is így használod a Chat GPT-t? Sokkoló, ami kiderült róla, ez katasztrófához vezet (Pénzcentrum)
A mesterséges intelligencia ma már szinte minden digitális tevékenységbe beépült - képeket generál, kérdésekre válaszol, utazást szervez -, de kevesen gondolnak bele, hogy mindez hatalmas energiaigénnyel jár. Az MI működéséhez szükséges adatközpontok egyre több áramot emésztenek fel, gyakran szennyező forrásokból. Egy friss elemzése szerint az AI e
jún. 21
16:27
Egy újabb bitcoin csúccsal kilőhet ennek a kriptónak az értéke (FinTechRadar)
Az elmúlt hetek kissé viharos hangulata ellenére is a bitcoin képes volt tartani a 100 ezer dollár feletti értéket.
jún. 21
16:27
Hermányi Mariann: "A fiatal színésznőket nagyon gyorsan beskatulyázzák" (Glamour)
Hermányi Mariann színésznő nemcsak a szerepeiben formálódik újra és újra, hanem az életében is. Húszas éveinek szélsőséges érzelmei után ma már igyekszik tudatosan figyelni önmagára és az egyensúlyra. Interjúnkban mesél szerepeiről, a lovak bölcsességéről, és arról, hogyan lehet megtanulni nem csak túlélni, hanem élni is.
jún. 21
16:27
Kimenő Radival: Színház, irodalom, zene – Ezért érdemes idén is a Művészetek Völgyébe látogatni (WMN)
A hazai kulturális élet kiemelkedő alakjai fordulnak meg idén is a Völgyben; legyen szó színházról, zenéről és irodalomról, itt mindenki megtalálja a neki tetsző programot. Filákovity Radojka ajánlója.
jún. 21
16:27
Kétszer annyian vettek részt a Voks 2025-ön, mint Magyar Péter házi szavazásán (Demokrata)
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnökének kommunikációja azt jelenti, "tele a gatya".
jún. 21
16:27
A tulajdonosok nyomásának engedve a Xiaomi feloldja a szuperszedán teljesítménykorlátozását (Autószektor)
A sportkocsi alig három hónapos múltra tekint vissza. Az autóipar mezejére lépett technológiai és telefongyártó-óriás február végén dobta piacra a hárommotoros elektromos, 1548 lóerős szuperautót, amely mindössze 1,98 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, a végsebessége pedig 350 km/óra. Az autót azzal a nem titkolt céllal alkották meg,
jún. 21
16:27
Nem fogod elhinni milyen módszerrel tarja magát csúcsformában Ábel Anita, egy ideje oktatja is (Sassy)
Ábel Anita már nemcsak a színpadon, hanem a jógaszőnyegen is ragyog: az egykori műsorvezető életét gyökeresen megváltoztatta a jóga.
jún. 21
16:27
5 női találmány, ami örökre átformálta a világot (Bien)
A történelem során számos olyan innováció született, amelyek gyökeresen átalakították mindennapjainkat. Gyakran hajlamosak vagyunk azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy mennyi mérföldkőnek számító találmány született nők tollából – és nem csupán a divat vagy a szépségápolás terén. Ebben az összeállításban öt olyan hihetetlenül fontos tal
jún. 21
16:27
Különleges állatok lepték el a Tiszát: már csapdákkal védekeznek ellenük (Agrárszektor)
A Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület új módszerrel próbálja visszaszorítani a Holt-Tisza térségében elszaporodott invazív ékszerteknősöket. Az egyesület közösségi oldalán közzétett videóban mutatták be a kísérleti jelleggel bevetett mini, élve befogó teknőscsapdákat, amelyekkel a kisebb, nádasban napozó példányokat célozzák meg írja a
jún. 21
16:33
470 intézmény, majd' 3000 program - indul a Múzeumok éjszakája (Infostart)
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szombat délután megnyitotta a Múzeumok éjszakáját a Szépművészeti Múzeumban. A rendezvénysorozaton országszerte 470 intézményben csaknem háromezer program várja az érdeklődőket késő estig.
jún. 21
16:33
Magyar aranyeső a kajak-kenu Eb-n (Blikk)
Sorra jöttek a magyar érmek a racicei kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délutáni programjában! Előbb a Kiss Ágnes és Nagy Bianka alkotta C–2 200 méteres egységünk szerzett bronzérmet, majd Lucz Anna címet védett K–1 200 méteren, K–1 1000 méteren pedig Csikós Zsóka bizonyult a legjobbnak. A férfiak közt K–1 500 méteren Varga Ádám sem talált legyőz
jún. 21
16:33
Túl bürokratikus az EU új természet-helyreállítási rendelete (Agrofórum)
Az uniós rendelet (Nrl) célja, hogy 2030-ig az Eu területeinek legalább 20%-án, 2050-ig pedig minden érintett ökoszisztémában visszaállítsák a természetes állapotot. Ez magában foglalja a vizes élőhelyek, gyepek, erdők, beporzóbarát zónák és városi zöldterületek helyreállítását.
jún. 21
16:33
Óriási tűzvész alakult ki Horvátországban (Magyar Hírlap)
Jelentős tűz ütött ki Horvátország déli részén, Omiš térségében június 21-én reggel.
jún. 21
16:33
Omlós BBQ borda (Street Kitchen)
Tudom, tudom, nem valódi BBQ, mert nem nyolc órán át készült smokerben. Miközben a BBQ fanatikusok kidühöngik magukat, csinálok egy jó citromos limonádét anyukámnak csuklás ellen. Aki pedig szeretne BBQ élményt otthon, de nincs lehetősége faszenes grillben sokáig készíteni az oldalast, annak bátran ajánlom ezt a receptet.
jún. 21
16:33
Ezekre az ingatlanokra nem kapsz lakáshitelt (Haszon.hu)
Bizonyos ingatlanokra a bankok elutasítják a hitelkérelmet. Ezek ugyanis nem felelnek meg a fedezeti követelményeknek például forgalomképesség vagy banki kockázat miatt. Milyen gyakori esetekkel találkozni? Mit lehet tenni?
jún. 21
16:39
Orbán Felcsútra megy, de előtte üzent Magyar Péternek: így járnak a budai úrigyerekek… (ATV)
"Egyre nagyobb a baj odaát. Ha a budai úrigyerekek lenézik az embereket, így járnak" – fogalmazott Orbán Viktor, a Harcosok Klubjában is óriási sikernek nevezve a több mint 2 millió választ, ami a Voks2025-re érkezett - visszavágva Magyar Péternek is.
jún. 21
16:39
Ez a legősibb magyar szöveg, egészen döbbenetes a jelentése, az ókorra vezethető vissza (Promotions)
Meghökkentő elmélet született egy minden bizonnyal ősi szövegről, amelyet a magyarok már gyerekkorukban megtanulnak.
jún. 21
16:39
Hankó Balázs megnyitotta a Múzeumok éjszakáját (Magyar Hírlap)
A rendezvénysorozaton országszerte 470 intézményben csaknem háromezer program várja az érdeklődőket késő estig..
jún. 21
16:39
Nagy a baj: tűzvész tombol a magyarok egyik kedvenc turistaközpontjánál (naphire.hu)
Hatalmas tűzvész van Dél-Horvátországban, a népszerű üdülőhelyek közelében. Pisaknál és Marušićinél a lángok több házat is felemésztettek, a hatóságok szerint a helyzet súlyos, és gyújtogatás gyanúja is felmerült.
jún. 21
16:45
Lemondott a Renault vezére, az autóiparral is szakít – ez történt a 25. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
jún. 21
16:45
Európa legmagasabban fekvő fővárosába se vonattal, se repülővel nem juthatunk el (Hamu és Gyémánt)
Ha a kontinens legmagasabban fekvő városait szeretnénk felfedezni, valószínűleg elsőre olyan országok juthatnak eszünkbe, mint Ausztria, Svájc vagy Norvégia. Pedig Európa legmagasabban elhelyezkedő központjával nem egy alpesi vagy skandináv nagyhatalom, hanem egy apró ország büszkélkedhet: Andorra la Vellát 1023 méteres tengerszint feletti magasság
jún. 21
16:45
Lucz Anna megvédte címét (Magyar Hírlap)
Bronzérmes a női kenu kettes 200 méteren.
jún. 21
16:51
Létszámcsúcs a budapesti öbölátúszáson (Infostart)
Közel kétezer résztvevővel rekordot döntött a 3. Mol Campus Öbölúszás a Lágymányosi-öbölben.
jún. 21
16:51
Pásztor Anna: A politikusoknak én egy-egy jó szexet fölírnék receptre (SzMo)
A zenész szerint a jó szex belső békét ad, és nem utolsó sorban segít abban is, hogy ne uralkodjon el az agresszió.
jún. 21
16:51
Irán: 430 civil vesztette életét az Izrael indította támadásokban (Demokrata)
Az izraeli támadások június 13-ai kezdete óta legalább 430 civil vesztette életét Iránban.
jún. 21
16:51
A magyar mangalicát egy spanyol sonkamester mentette meg a kihalástól (Telex)
Juan Vicente Olmos a kilencvenes években talált rá a magyar sertésfajtára, amelyet akkoriban kicsit már Magyarországon is szégyelltek. A többi már történelem. A Deutsche Welle riportja.
jún. 21
16:51
Erdélyi Mónika most kimondta: Elég volt az ítélkezésből! (Sassy)
Erdélyi Mónika, az egykori televíziós műsorvezető és jelenleg sikeres YouTuber, felháborodottan reagált a közösségi médiában őt ért támadásokra.
jún. 21
16:53
Nem hiszed el, mivel lepte meg Gáspár Lacit felesége születésnapja alkalmából (Sassy)
Gáspár Laci gyermekkori álma valóra vált. Felesége, Nikolett különleges meglepést adott születésnapjára.
jún. 21
16:55
Fésűs Nelli 22 éves lánya, Horváth Csenge újabb bikinis fotójával robbantott – a követők szó szerint felrobbantották az Instagramot (Sassy)
Horváth Csenge legújabb fürdőruhás fotójával ismét bebizonyította, már régóta nem csupán Fésűs Nelli lányaként ismerik.
jún. 21
16:57
Orbán Viktor üzent Magyar Péternek (Menedzsment Fórum)
A nevét ugyan nem mondta ki, de minden bizonnyal rá gondolt a budai úrigyerek kifejezésnél.
jún. 21
16:57
Meghalt Jack Betts, a Pókember és a Batman színésze (Blikk)
96 éves korában elhunyt Jack Betts világhírű amerikai színész, aki olyan népszerű filmekben szerepelt, mint a Pókember, a Batman, a Kojak, A mentalista, vagy A nevem Earl. A színészt álmában, a kaliforniai otthonában érte utol a végzete. A halálhíréről az unokaöccse számolt be a sajtónak. Betts több mint hat évtizeden át szórakoztatta a közönséget.
jún. 21
16:57
Agyad eldobod, hol nyaral Szoboszlai Dominik és felesége: ez ám a luxuspihenés (Pénzcentrum)
Kétmillió forintot is le kell szurkolnia annak, aki a válogatott csapatkapitányával szeretne egy helyen nyaralni.
jún. 21
16:57
További két arany született a kajak-kenu Eb-n (HírTV)
A kontinensviadal vasárnap 12 döntővel zárul, ezek mindegyikében lesz magyar hajó. Az MTI egy összesítő táblázatot készített a szombati napról, arról, hogy kik állhattak a dobogóra.
jún. 21
16:57
Putyin: Kijev támogatói nem érdekeltek a konfliktus befejezésében (Magyar Hírlap)
"Moszkva nem törekszik Ukrajna kapitulációjára".
jún. 21
16:57
Újabb kifinomult kriptós csalás ütötte fel a fejét – 50 millió dollárnyi SUI, SEI és NEAR token tűnt el egy Telegramos csalással (KriptoMagazin)
Több mint 50 millió dollárt veszítettek el befektetők egy Telegramon szervezett, lassan kibontakozó átverés következtében, amely népszerű tokenek – mint a SUI, SEI és NEAR – köré épült. Az esetről a jól ismert elemző, Crypto Patel számolt be, aki szerint a csalók célzottan kriptós bálnákat, kockázati tőkebefektetőket és influenszereket hálóztak be.
jún. 21
16:57
A legjobb hajhabok hullámos hajhoz a tökéletes textúráért (Bien)
A legjobb hajhabok hullámos hajra igazán sokféleképpen használhatók. Ezek a könnyű, habos termékek segítenek előkészíteni a hajat beszárítás előtt, lazán kócos hatást adnak, mint egy tengerparti nap után, és lesimítják a szálló hajszálakat is.
jún. 21
17:03
Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás (Magyar Hírlap)
Napsütés és kiváló víz várta az úszókat.
jún. 21
17:03
Nobel-békedíjra jelöli Trumpot Pakisztán, hogy... (Mandiner)
A Nobel-jelölés mögött nemcsak elismerés, hanem finom diplomáciai üzenet is húzódhat.
jún. 21
17:03
"RobotRandi" – Robotika Családi Nap az Elte-n (Digital Hungary)
Az ELTE Lágymányosi Campusára beköltözik a jövő: robotok, mesterséges intelligencia és interaktív technológiák várják az érdeklődőket.
jún. 21
17:09
Igazi magyar aranyszombat a kajak-kenu-Eb-n (Infostart)
Csikós Zsóka és Varga Ádám aranyérmet szerzett kajak egyesben a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon, a vegyes kenu négyes pedig második lett az öt hajót számláló döntőben.
jún. 21
17:09
Most jött az Auchan bejelentése: azonnal vidd vissza, ha ezt a terméket megvetted (Blikk)
Két közkedvelt terméket is visszahív az Auchan: veszélyes baktérium és rejtett allergén miatt figyelmeztetnek.

Keresés