Nem minden ösvény vezet ki az erdőből. Vannak útvonalak, amelyek beléd vágnak, és megmutatják, mit próbálsz elrejteni. Egy új sorozat most azt mutatja meg, mi történik, ha a természet nem menedék, hanem tükör – és kérlelhetetlenül őszinte.
"Ahogy a magyar nép húsz évvel ezelőtt csatlakozott, hogy részese lehessen ennek a nagy családnak, úgy az ukránoknak is ugyanúgy joguk van ehhez" – mondta az Epp vezetője. "Ebben a kérdésben egyértelmű álláspontot képviselünk" – tette hozzá Weber.
Magyar Péter szerint 2026-ban sok volt fideszes a Tiszára fog szavazni, mert elegük van az urizálásból. Kocsis Máté szerint a valódi közvélemény-kutatásokban nem a Tisza vezet.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott a középdöntőbe a korosztályos világbajnokságon, mivel 22-21-re kikapott Ausztriától szombaton, a csoportkör utolsó fordulójában.
Az amerikai hatóságok vád alá helyeztek egy kaliforniai férfit, aki a gyanú szerint nagy mennyiségű tűzijáték-rakétát, és egyéb robbanó hatású eszközöket tervezett felhasználni az illegális bevándorlók kitoloncolása ellen szervezett Los Angeles-i tüntetéseken – közölte az igazságügyi minisztérium pénteken.
A Polgári Koalíció egyes politikusai a médiában az elnökválasztás június 1-én megtartott második fordulójában leadott összes szavazat újbóli átszámlálását követelték.
A szuperhősruha nem mosdóbarát öltözék. Az új Superman, David Corenswet elárulta, hogy egyetlen cipzár sincs rajta, és amikor először magára, klausztrofóbiásnak érezte magát.
Ahogy azt ma már írtuk, ma, azaz június 21-én van Vilmos herceg 43. születésnapja, tehát van mit ünnepelnie a walesi hercegi párnak. Ám nemcsak a trónörökös születésnapját ünnepli ma a királyi család. Duplán nagy nap számukra a mai.
Elfogultak vagyunk, nem kérdés, szerintünk a W egy csodálatos útlevél egy másik, gyönyörű világba, ami pozitív, érzékien és intelligensen feminin, és nagyszerű kézbe venni.
Az egyik gyárra Németország az esélyes, a német vállalatok azonban még nem tudtak megállapodni a közös koncepcióról. Bécs viszont már be is jelentkezett, hogy otthont adna az egyik intézménynek.
Irán külügyminisztere súlyos figyelmeztetést fogalmazott meg az Egyesült Államok esetleges katonai szerepvállalásával kapcsolatban az Izrael és Irán közötti konfliktusban, miközben a diplomáciai megoldások lehetőségét a támadások beszüntetéséhez kötötte.
A posztból az is kiderül, hogy a cél megvalósításához összesen 40 millió forintra lenne szükség. A kampány szlogenje utalás a méregdrága Birkin táskákra, amelyek ára 3,3 és 55 millió forint között mozog.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója megbeszélést folytatott David O. Sacks amerikai techbefektetővel, az Egyesült Államok mesterséges intelligenciáért és kriptovalutákért felelős elnöki megbízottjával.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A külföldi utazások alkalmával a fizetés módjától függően akár 4 és 14 százalék közötti különbség is lehet ugyanannak a vásárlásnak a forintban számított végösszegében - derül ki a money.hu összeállításából. A portál pénzügyi elemzője azt tanácsolja, hogy mindig itthon váltsunk devizát, és csak rendkívüli helyzetben használjuk külföldön az ATM-et.
Az mindenki számára egyértelmű, hogy az ingatlanhoz tartozó udvart és kertet a tulajdonos gondozza, de az már gyakran képezi vita tárgyát, hogy a ház előtti részeket kinek kell rendben tartani. Íme, a szabályok!
Amikor valaki megcsalja a másikat, az nemcsak a kapcsolat végét jelentheti, hanem mély, hosszútávú sebeket is hagyhat az önbizalomban, az intimitáshoz való viszonyban és abban, ahogyan a jövőben másokhoz kapcsolódunk. A hűtlenség az egyik legnagyobb tabu, mégis gyakori jelenség. Sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, és általában nem egyetlen forró pil
Vasárnap délelőtt 11 órakor, a dunaharaszti Sportszigeten különleges szertartással helyezik örök nyugalomra minden idők egyik legnagyobb magyar harcművészét, dr. Harnos Imrét, a Zen Bu Kan Kempo stílus alapítóját. Harnos Ausztráliában élt, tavasszal hunyt el, hamvait végakaratának megfelelően Magyarországra hozták. Harnos Imre 1938-ban született, é