Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
Az amerikai elnök megerősítette: az izraeli katonai beavatkozás híján Irán akár már hetek, de hónapokon belül bizonyosan legyártott volna atomfegyvert.
A víztölcsérek nyáron és ősszel a leggyakoribbak, kialakulásuk ugyanis a meleg tengervíz feletti zivatarokhoz kötődik. A tengerek hőmérsékletének emelkedésével egyre gyakoribbá váltak, különösen a mediterrán térségben. De mi a helyzet a Balatonnál? A víztölcsér egy víz feletti tornádó, amit trombának is szokás nevezni. A tornádó egy zivatarfelhőből
Nem minden étel való a mikróba – sőt, egyesek komoly veszélyt is jelenthetnek, ha nem megfelelően melegíted őket. Mutatjuk az öt legveszélyesebb példát, amiket jobb, ha elkerülsz.
Ha vacsoráról van szó, legtöbbünk arra törekszik, hogy valami gyorsan elkészíthető, de mégis finom fogást dobjon össze a fárasztó nap végén – nincs ezzel máshogy a népszerű színésznő, Julia Roberts sem. Nem számít se a hírnév, se a csillogás, ha egy praktikus, mégis ízletes vacsorát kell elkészíteni: a színésznő fogja magát és három alapanyagból ös
A nyári időszakban sok családban előkerül a kérdés: mikor és hogyan érdemes bankszámlát nyitni gyermekünknek? Táborozás, nagyszülői látogatás, külföldi utazás vagy egyszerűen a digitális zsebpénzkezelés egyre több szülőt késztet arra, hogy banki szolgáltatással segítse gyermekét. A money.hu friss összesítése szerint több pénzintézet is kínál olyan
43 éve, 1982. június 21-én született Vilmos herceg, a brit királyi család trónörököse, akit gyermekkora óta arra neveltek, hogy egyszer majd ő lesz Nagy-Britannia uralkodója. Az alábbiakban 8 érdekes tényt hoztunk róla, amelyekről még talán nem is hallottál.
A gyümölcslégy és a muslica ugyanazt a rovart jelenti, a lényeg, hogy roppant idegesítő tud lenni, ha megjelenik. Muszáj tenni ellene, különben könnyen el tudnak szaporodni.
Sokan hajlamosak vagyunk csak legyinteni, ha olyan kellemetlenségeket tapasztalunk, mint a füldugulás, és bízunk benne, hogy mielőbb elmúlik magától. Pedig az ilyen, olykor apróságnak tűnő panaszok akár súlyos betegségekre is utalhatnak. Ami a füldugulást illeti, egy orvos nemrég arra a megdöbbentő dologra figyelmeztetett, hogy akár rákra is utalha
120 éve született minden idők egyik legrendhagyóbb gondolkodású filozófusa, Jean-Paul Sartre. És noha nevét elsősorban az egzisztencializmussal kötik össze, bőven van mit tanulni tőle lázadásról, művészetről és hát tébolyról is. Takács Dalma öt megdöbbentő tényt gyűjtött össze a művészről.
A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
Képzeld el, hogy a nap elején, amikor mások még álmodnak, te már tettél valamit az egészségedért, a lelki békédért és a jövődért. Mindezt egyetlen órába sűrítve, csak magadért. Ha most még nehezen tudod ezt elképzelni, akkor talán épp itt az ideje, hogy megismerd a The 5 AM Club, Robin Sharma nemzetközi bestsellerének életformává vált filozófiáját!
Szeptembertől az online szolgáltatóknál vásárolt autópálya-matricák után sem kell külön kényelmi díjat fizetni - hívta fel a figyelmet az autopalyamatrica.hu szakportál a pénteken kihirdetett jogszabályváltozás kapcsán.
A feszültség gócpontja abban van, hogy egyes dél- és nyugat-európai országok ellenállnak a védelmi kiadások drasztikus emelésével kapcsolatos erőfeszítéseknek.
Gyors és személyre szabott ügyintézés, kényelmesebb utazás és beépített biztosítások asszisztencia szolgáltatással. Többek között ezekre az extrákra számíthatunk, ha prémium bankkártyát igénylünk, de érdemes ennél alaposabban is összehasonlítani a feltételeket, hogy biztosan a számunkra ideális plasztik előnyeit tudjuk kiélvezni.
Vékony Csongor, a Mi Hazánk korábbi budapesti elnöke kilépett a pártból, miután Toroczkai László kijelentette: nem céljuk a határmódosítás. Vékony szerint ezzel cserbenhagyták a külhoni magyarokat, amit ő – saját származása miatt – nem tud elfogadni.
A nyári diákmunka sokkal több lehetőség, mint csupán egy kis zsebpénz keresése. Ez az időszak arra is kiváló, hogy a fiatalok belekóstoljanak a munka világába, és közelebb kerüljenek jövőbeli álmaikhoz. Azonban a jó választás kulcsa sokszor a szülők kezében van. Hogyan segíthetjük gyermekünket abban, hogy ne csak "valami munka" legyen, hanem tudato
Ezen a héten jelent meg a hazai csúcséttermek szigorú szakmai standardek alapján friss rangsora. Óriási érdem erre a listára felkerülni, illetve megtartani a korábbi években kiérdemelt előkelő helyezést. Viszont jelent-e ez a szakmai siker egyben üzleti sikert is az éttermek számára? Megvizsgáltuk a hazai topéttermek nemrég megjelent üzleti beszámo
Durva vádak érték a brit reklámipart: egy friss jelentés szerint a hirdetések súlyosan sértik az időseket, gyakran negatív sztereotípiák alapján mutatják be őket – morcosnak, magányosnak, technológiailag inkompetensnek, és gyakran „csak” életük végéhez közelítő fogyasztóként.
A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Juliane Kokott, az Európai Bizottság főtanácsnoka nemrégiben azt javasolta, hogy a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság erősítse meg korábbi ítéletét, és kötelezze 4,1 milliárd eurós bírság megfizetésére a techóriást.
Az Aldi idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az Aldi Kids standján egy mini-Aldi, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő Aldi-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre
Tudtad, hogy létezik egy hivatalosan elnevezett bolygó a világűrben, amely magyar nevet visel? A HAT‑P‑2b nevű exobolygó 2019-ben a Magor nevet kapta, méghozzá nemzetközi szavazás és magyar javaslat alapján.
Barbara nem vihette haza a kórházból a kisfiát, mert a hatóságok szerint az életkörülményei nem voltak megfelelőek. Az anya idősebb gyerekei is állami gondozásban éltek, évek után kaphatta vissza őket. A bíróság szerint a hatóságok ahelyett, hogy segítették volna a családot a helyzete rendezésében, már a gyerek születése előtt 5 hónappal szóltak a
Bene Márton szociológus a közösségi médiában megjelenő politikai kommunikációról beszélgetett Veiszer Alindával. Míg korábban a sokszínű ismerősi körünk biztosította a legkülönbözőbb vélemények megjelenését, az erős algoritmusok mára ezt is felrúgták.
Elon Musk közösségi média platformja, az X hamarosan lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy fizetéseket hajtsanak végre és befektetéseket kezeljenek közvetlenül az alkalmazáson belül. A Financial Times-nak adott friss interjújában Linda Yaccarino, az X vezérigazgatója elmondta, hogy a platform becsült 600 millió felhasználója végül „képes lesz
A lábbelink nemcsak a funkcióját tekintve lényeges része mindennapjainknak, hanem kulturális és szociális jelentésekkel is bír. Minden reggel, amikor cipőt választunk, nem csupán azt határozzuk meg, hogy mi a legkényelmesebb vagy legismertebb választás a napi teendőinkhez, hanem egyfajta üzenetet is küldünk a külvilágnak önmagunkról. Évszázadokkal