A Renitens második évadának egyik utolsó epizódját forgatják az Acsaújlaki kastélyban, amely nászajándékból lett krimiszínpad. A színészek Agatha Christie-hangulatot emlegetnek, Gáspár Kata nyomozója pedig valódi végítéletet idéz. A szereplők között ott van Takács Kati, Lengyel Ferenc és Schneider Zoltán is, akik saját krimiélményeiket is megosztjá
A 25 éves Arany Penge Kreatív Verseny hivatalosan is lezárult. A jubileumi év minden szempontból kiemelkedő eredményeket hozott: összesen 314 pályamunka érkezett 45 különböző ügynökségtől, és a verseny történetében most először valósult meg ennyire sokszínű, alapos és szakmailag magas színvonalú zsűrizési folyamat.
Ha elsőre még nem vállalnád be Európa leglátványosabb road tripjeit, de vonz az autós kirándulások gondolata, akkor jó hír, hogy Magyarországon is számos kihívást kínáló útvonallal találkozhatunk. Összeállításunkban öt izgalmas hazai autós útvonalat mutatunk be, és minden út mellé ajánlunk néhány különleges látnivalót és programlehetőséget is a kör
A nyári szünet alatti gyerekfelügyelet megszervezése a szülők 42 százalékának okoz gondot. A napközis Erzsébet-táborok megszüntetése óriási érvágás a családoknak. De nemcsak ezzel lehetne enyhíteni a nők aránytalan terhein, megfelelő szabályozással és a munkahelyek rugalmasságával könnyebbé tehetnénk a nyári időszakot – szögezi le az Amnesty szakér
Ha egy műalkotás, legyen szó prózai, vizuális vagy bármilyen egyéb műről, valamilyen formában rettegést, szorongást vált ki a befogadóból, akkor azzal, véleményem szerint, sokkal mélyebbre tud férkőzni, mintha egyszerűen csak gondolatokat, értékeket közvetítene. – A horror szépirodalmi lehetőségei, a lehetséges Dalí-reinkarnáció és a David Lynch-ho
A Generali a Biztonságért Alapítvány évek óta népszerűsíti okoszebra programját. Idén – a tavalyi évekhez hasonlóan - egy szavazás keretei között a hazai lakosság arról dönthetett, melyik városban alakítsanak "okossá" olyan gyalogátkelőhelyet, ami iskola közelében található.
Június 20-án, pénteken este tartották az idei Mozgókép Fesztivál Életműdíj-átadóját. A balatonfüredi Kongresszusi Központban tartott gálaesten hét, szakmájukban csodálatra méltó eredményeket elért embert ismertek el. A díjazottak között volt Piroch Gábor is, aki elmondta: 72 évesen is tele van energiával.
Vlada több mint két éve él Budapesten. Pszichológiai tanulmányai mellett rendszeresen tölt fel tartalmakat a közösségi médiába, amelyekben az ukrán kultúráról, az otthonában zajló háborúról mesél, és arról is, hogyan tanulja a magyar nyelvet: az első szavai a "lábas" és a "pityóka" voltak. Szerinte a magyarok és az ukránok nem ismerik igazán egymás
Jeszenszky Géza először beszélt arról, hogy levelet írt Orbán Viktornak, melyben bírálta a kormány külpolitikáját – a volt külügyminiszter az ATV-nek adott interjúban a merényletről, fia vádjairól és a közelgő miniszterelnöki találkozóról is megszólalt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismét figyelmeztet az üdülési jogokkal kapcsolatos csalásokra, amelyek főként időseket és anyagilag nehéz helyzetben lévőket érintenek. A GVH szigorúbb jogszabályokat és büntetéseket javasol a visszaélések megfékezésére, miközben a fogyasztók körültekintő tájékozódását hangsúlyozza.
Kilépett a Mi Hazánkból a párt korábbi budapesti elnöke, Vékony Csongor, aki videójában arról beszélt, hogy az utolsó csepp a pohárban az volt nála, amikor május végén Toroczkai László pártelnök kijelentette: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal (HVIM) szemben ők nem akarnak határmódosítást.
Steven Spielberg huszonéves lánya rendez, mi több, egy pszichológiai thriller – már-már horror – formájában készített különleges filmet, amelyben a Downton Abbey-ből ismert Michelle Dockery a gonosz.
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
Bartalos Anna előbb saját korosztályában, az U14-15-ös mezőnyben bronzérmes lett 5 kilométeren, majd a 18-19 évesek között a 3 kilométeres sprintviadalon lett második a setubali junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon pénteken.
Ma hivatalosan is kezdetét veszi a nyári szünet, amely a gyerekek számára hatalmas boldogságot és szabadságot jelent, ugyanakkor a szülők számára okozhat némi fejfájást. A szünet ugyanis tíz hétből azaz 70 napból áll, amelynek jelentős része munkanap, így nem csak logisztikát, hanem kreativitást is igényel, hogy valóban mindenki számára tartalmasan
2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehet
A hasfájás és a székrekedés után a harmadik leggyakrabban előforduló emésztőrendszeri probléma a haspuffadás. Hátterében számos kiváltó tényező állhat. Melyek ezek? Töltse ki tudástesztünket!
Az Eurojackpot 25. játékheti, pénteki sorsolásán nem született telitalálatos szelvény, ezért a következő kedden 6 milliárd forintért játszhatnak a nemzetközi szerencsevadászok. Egy magyar több mint 200 milliót nyert!
Az Exek csatája epizódjaiban a régi párok újra egymásnak feszülnek és nemcsak játékból. Halastyák Fanni és Fenyvesi Barna között látványos vita robban ki, de másoknál is felszakadnak a régi sebek. A játék próbára teszi a szereplők önuralmát, önismeretét és a múlt lezárását. Könnyek, indulatok, bocsánatkérések és ajtócsapkodás váltják egymást – mikö
Fotó: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Az MTI-nek küldött pénteki közleményükben azt írják, hogy a benzinkutas értékesítés aránya folyamatosan szorul vissza, annak ellenére, hogy ott nem kellett kényelmi díjat fizetniük az autósoknak. Az online szolgáltatóknál vásárolt matrica esetében a díj mértéke jelenleg pár száz és több ezer forint közöt
Megjelent a legújabb Street Kitchen Guide, amiben az ország több mint 700 legmenőbb vendéglátóhelyét mutatjuk be! A Street Kitchen csapata 18 kategóriában gyűjtötte össze a legjobbak legjobbjait, az első három helyezettet pedig díjjal is jutalmaztuk a június 20. és 22. között megrendezett, háromnapos foodora Selection x Street Kitchen Fesztiválon.
Az Ikrek csillagjegy szülöttei igazán különleges vonásokkal bírnak: intellektus, kíváncsiság és egyfajta könnyedség jellemzi őket, melyek áthatják mindennapjaikat. Ez a fajta életerő és dinamizmus megjelenik abban, ahogy az Ikrek jegyűek kifejezik önmagukat, legyen szó akár az öltözködésükről, akár a körmeik megjelenéséről. A következő körömdizájno
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) idén is megőrizte helyét a Quacquarelli Symonds (QS) elemzőközpont 2026-os világranglistáján, és továbbra is a tíz legjobb magyar felsőoktatási intézmény között szerepel.
Az orosz-ukrán háború csaknem három évvel ezelőtti kirobbanása óta továbbra is naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból a magyar határon keresztül.
A HUN-REN Irányító Testülete 2025. június 20-án döntött arról, hogy négy bölcsész- és társadalomtudományi kutatóközpont az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kerül. A központok egységes szerkezetben, teljes intézeti struktúrával és munkatársi állománnyal integrálódnak az ELTE-be. A döntés nem érinti a természettudományos központokat.
Franciaország ismét a figyelem középpontjába került a kriptovalutákhoz kapcsolódó bűncselekmények kapcsán, miután a héten egy újabb támadást jelentettek be. A Le Parisien francia hírportál beszámolója szerint egy 23 éves férfit raboltak el a párizsi agglomerációban található Maisons-Alfort településen, majd órákig fogva tartották. A támadók arra ké
Tárgyalóasztalhoz ültek Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken Genfben. Ezt kommentálta az amerikai elnök. Izraelt pedig egyelőre nem kéri, hogy "álljon le", hiszen "nyerésben van". Azt pedig "majd meglátjuk", Irán hogyan reagál minderre, de az bizonyos, hogy közel volt az idő, hogy képes legyen atomfeg