A Fidelity szerint a technológiai részvények az év eleji kezdeti csökkenésükből jól kilábaltak, ami alátámasztja az ágazat erejét és folyamatos jelentőségét. A technológia hosszú távú mozgatórugói, mint például a digitális technológia bevezetése, a mesterséges intelligencia (AI) terén történő innováció és a felhőalapú számítástechnikai környezet fe
Visszajöhet Magyarországra a májusban kémkedés gyanúja miatt látványosan, kommandós akcióban elfogott és kitoloncolt ukrán Sz. Alekszandrov bírósági döntés alapján. Viszont új idegenrendészeti eljárás indul vele szemben. Ukrajnába kellett távoznia az elfogása után, holott ő Oroszországba akart volna menni.
Immár több mint egy éve, hogy Istenes Bence és családja beköltöztek Balaton-felvidéki házukba, a műsorvezető azonban csak most mutatta meg, hogyan avatták fel a kertjükben épített medencét még tavaly ősszel.
A Coinbase megkapta a luxemburgi Pénzügyi Szektor Felügyeleti Hatóság (CSSF) jóváhagyását, amely lehetővé teszi, hogy az Európai Unió teljes területén működjön az új, MiCA-szabályozási keretrendszer alapján. A Coinbase megszerezte a kriptoeszközök piacára (MiCA) vonatkozó engedélyét a luxemburgi Pénzügyi Szektor Felügyeleti Bizottságától (CSSF), a
Gyorsabb, pontosabb, olcsóbb és zöldebb gyártás – ezek a szempontok vezették a szakmai zsűrit, amikor kiválasztották az Év Célgépe 2025 díjazottjait. A hazai mérnöki teljesítmények idén is bizonyították: Magyarországon nemcsak gépeket terveznek, hanem olyan technológiai megoldásokat, amelyek nemzetközi szinten is versenyképesek. A nyolc kategória g
A Morgan Stanley elemzői szerint az Irán elleni amerikai légicsapások okozta piaci reakciók várhatóan rövid életűek lesznek, megjegyezve, hogy a geopolitikai események általában csak átmeneti hatást gyakorolnak a tőzsdékre - írta meg a Bloomberg.
Reklámügynökségi szakemberek, kommunikációs vezetők és tapasztalt gyógyszeripari termékmenedzserek bírálják el a Kreatív és a Medical Online közös versenyének pályamunkáit.
Miközben nyugaton a kormányok sorra hátrálnak ki a globális oltási programokból és a világjárványok elleni küzdelemből, a fejlődő országok lakossága egyre inkább Peking és Moszkva felé fordul. Franciaország csendje most milliók egészségét sodorhatja veszélybe.
Az iráni nukleáris program története, geopolitikai hatásai és a globális biztonságpolitikai feszültségek összefüggései – részletes háttérelemzés az USA, Izrael, Oroszország és Kína szerepével.
Teljesült Dua Lipa nagy álma: a londoni Wembley Stadionban adhatott duplakoncertet. A két eseményt természetesen meg is kellett ünnepelni, a forró hangulatú afterpartiról pedig néhány fotó is felkerült a közösségi oldalra.
Ebben a mezőnyben a Suzuki S-Cross vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi Vitara, amely jó eséllyel indult a 2025-ös Év Magyar Autója versenyben. Az idén forgalomba helyezett 26 nagy busz közül kettő magyar gyártmány (Electrobus 120.EL120E)Top 8 magyar autó 2025 (I-II. hónap) Suzuki S-Cross 1486 autó Suzuki Vitara 999 Audi Q3 – 7
A Corteva Agriscience, globális mezőgazdasági technológiai és tudományos vállalat idén nyáron 4 helyszínen, Szarvason, Debrecenben, Dombóváron és Hegyfalun tartotta meg hagyományos nyári szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi bemutatóját.
Egyre több az ATM, csak egyre kevésbé használjuk őket. A szakember szerint nem a több, hanem inkább a szélesebb funkciójú ATM segítené a vidéki emberek hozzáférését a pénzügyi szolgáltatásokhoz.
A kórházi osztályok bezárása a betegek biztonságos gyógyítását is veszélyezteti. Különösen nagy a gond a vidéki kisebb intézményekben. A Direkt36 egy elhunyt kismama történetéből kiindulva mutatja be egy térség egészségügyi ellátásának leépülését.
A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
Vitathatatlan, hogy a francia manikűr sosem látott újításokkal tért vissza a divatba. Az idei nyár kedvence pedig a bébi vagy mikro néven elhíresült változat. Hogy miért bébi? Azért, mert a köröm végén egy nagyon vékony vonal kap helyet, ezáltal sokkal visszafogottabb és modernebb lesz az összhatás. Ugyan minden körömformán jól mutat, a rövidebbeke
A pénzügyőrök egy budapesti családi házhoz szálltak ki azzal a gyanúval, hogy az ott lakó férfi adózatlan dohányterméket tart otthonában. Miután a 41 éves férfi ajtót nyitott és átvette az ellenőrzésről szóló végzést, a járőrök az egész ingatlant átvizsgálták. A lakás üresnek bizonyult – legalábbis csempészárut nem találtak benne.
A Huawei az éves Fejlesztői Konferenciáján Richard Yu ügyvezető igazgató bemutatta a vállalat saját fejlesztésű operációs rendszerének következő nagy frissítését, a HarmonyOS 6-ot
Megérkezett a Sipos Péter által felajánlott pénz a Transzplantációs Alapítvány számlájára. Ezt maga a szervezet erősítette meg a korábbi poszt alatt egy hozzászólásban, amelyben meg is köszönték az Irigy Hónaljmirigy alapító tagjának a gyors reagálást.
Péntektől lehet pályázni vidéki településeken működő munkahelyi bölcsődék létrehozására - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Az ONYX étterem radikális átalakuláson ment keresztül: klasszikus csúcsgasztronómiai szerepét megugorva, most egy háromórás időutazásra hívja vendégeit
A fintech világ egyik legdinamikusabban fejlődő területe az elmúlt években a stablecoinok voltak. A stabil értékű kriptovaluták térnyerésében óriási potenciált látva a Visa nemrég új szintre emelte stablecoin-stratégiáját. A kártyatársaság bejelentette, hogy kibővíti blokklánc-alapú elszámolási szolgáltatását az Európa, Közel-Kelet és Afrika (Centr
Elemzők által várt szerény növekedés helyett változatlan maradt az euróövezet gazdaságának a teljesítménye júniusban májushoz képest a londoni S&P Global Market Intelligence piackutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése szerint.
Az online számlaadatok pontossága révén az adategyeztetési eljárás vagy akár egy ellenőrzés is kiküszöbölhető, de a vállalkozások is nyernek vele, hiszen még többeket segíthet a NAV eÁFA szolgáltatása. A számlaadatok további tisztítása érdekében bizonyos hibatípusokkal szemben szeptember 15-étől szigorúbban lép fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV
A nyár az egyik legfontosabb időszak a gyerekek életében, ilyenkor rengeteg élménnyel gazdagodnak. De hogyan hozhatjuk ki ebből az időszakból a legtöbbet? Bibók Bea a szülőknek azt tanácsolta: ehhez nem pénz, hanem odafigyelés kell.
Az 50 leggazdagabb self-made nő vagyona 276 milliárd dollár, ez még mindig eltörpül a férfiak vagyona mellett. Mi történt? Megjelent az amerikai Forbes, az 50 leggazdagabb self-made nőt felvonultató listája. Az összvagyonuk eléri a 276 milliárd dollárt, az átlagos vagyon pedig az 5,5 milliárdot. A mezőnyben a legnagyobb arányban amerikaiak és kínai