Locsolási tilalmat rendeltek el hat Pest megyei településen, miután a vízfogyasztás elérte a hálózat teljesítőképességének határát a csúcsidőszakokban, veszélyeztetve ezzel a biztonságos ivóvízellátást - jelentette a Telex.
Idén télen nem volt nagy árhullám a Tiszán, ami így nem hozott magával sok szemetet, azonban így is több tonna hulladéktól mentesítették a résztvevők a Tisza-tavat. A versenyt szervező Pet Kupa Egyesület sokat látott szervezőit is meglepte az eredmény: több mint 10 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az idei versenyen a petkalózok. A meglepettség oka
Ez az ikonikus lábbeli egyszerre ötvözi a nőies finomságot és a merész csillogást. Legyen szó strandolásról, városi sétáról vagy egy elegáns esti eseményről, ezek a darabok bármilyen szettet képesek különlegessé tenni.
Mathieu Franceschi 2024 végéig sok rajongót szerzett magának az ERC-ben, majd az idei szezont a WRC2-ben kezdte, a Kanári-szigetek Rally azonban nem úgy alakult, ahogy a francia versenyző elképzelte.
Európa-szerte a fuvarozási és logisztikai ágazatban nem csupán a kamionsofőr-hiány okoz gondot, hanem a szakképzett járművezetők utánpótlása is minden területen nehézkes, így például a vasúti szállításokban is. A Waberer’s Csoport összefoglalta, hogyan kezeli a kihívásokat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kétségtelen, hogy Madonna a kor egyik legnagyobb divatikonja, így nem csoda, hogy bármilyen ruhát is visel, az azonnal népszerűvé válik. Így történt most is – az énekesnő most a letisztult, sikkes táskákat készítő márka darabját viselte, amivel azonnal trendet teremtett.
"Meglátjuk, milyen kompromisszumokat kell kötnünk" – válaszolta Kaja Kallas arra, hogyan akarja meggyőzni a magyar és a szlovák kormányt új szankciók átengedéséről a hét végéig.
Kiélezett csatában, a hetedik meccsen lett bajnok hétfőn az Oklahoma City Thunder az NBA-ben az Indiana Pacers ellen. Ebben talán senkinek nem volt nagyobb szerepe, mint az általános igazgató Sam Prestinek, aki tökéletes érzékkel építette fel újra a csapatot.
Rekordot döntött a legújabb adatszivárgás: a Cybernews kutatói szerint több mint 16 milliárd felhasználói adat – köztük Google-, Facebook- és Apple-fiókok belépési adatai – került nyilvánosságra. A szakértők szerint a hatalmas adatmennyiség súlyos kockázatot jelent, és arra figyelmeztetnek: itt az ideje komolyan venni a kiberbiztonságot – ideértve
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Használtautó.hu Kft. együttműködésével hétfőtől havi rendszerességgel kísérleti használtautó-statisztikát tesz közzé – közölte a KSH hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten az intézmény elnökhelyettese.
A hazai filmcsillagok idén is csodálatos magyar tervezők által készített kreációkban kápráztattak el minket a Magyar Mozgókép Díjátadón. Lássuk a legjobbakat!
A Samsung fontolgatja, hogy előfizetéses modellre váltana a Galaxy AI funkcióknál, amelyek jelenleg ingyenesen érhetők el a felhasználók számára 2025 végéig - számolt be a Bgr.com.
Mi csak country szandáloknak hívjuk őket, mert nyáron mindenki lecseréli a cowboy csizmáit a western ihlette szandálokra, amelyek ugyanolyan "yeehaw" érzést adnak, de sokkal jobban illenek a melegebb időkhöz. A legjobb része, hogy ezek a lábbelik tökéletesen illenek a nyári ruhatárad alapdarabjaihoz, a fehér, laza ruháktól kezdve a rövidnadrágokig.
A "Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things" elnevezésű világkörüli turné keretében július 15-én lépnek színpadra a Puskás Arénában, különleges vendégként pedig a legendás hiphop csapat, a Public Enemy is fellép.
Egy konyhakertben fontos a jó helykihasználás, ez onnan indul, hogy sok növénynek rövidebb a tenyészideje, mint a tavasztól őszig tartó vegetációs időszak. Egy éven belül egymás után több mindent is termeszthetünk ugyanazon a helyen, és minél rövidebb a tenyészideje egy zöldségnek, annál többször lehet a helyét mással bevetni.
Horváth Ferenc szerint a modern futballban kevésbé számít, kinek milyen kötődése van egy adott klubhoz vagy városhoz, pedig szívesen vállalta volna a fehérvári kispadot.
Hétfőn a forint az euró és a svájci frank ellenében gyengült, a dollárral szemben ugyanakkor erősödött a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
A Parlament elfogadta a 2026-os "háborúellenes" költségvetést, mely a legtöbb elemző szerint fenntarthatatlan vállalásokat és túlzó makrogazdasági várakozásokat tartalmaz, olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésében.
Software-defined vehicles (SDV), azaz szoftver alapú járművek: évek óta ez az a kulcsszó az autóiparban, amelyhez kik reménykedve, kik rettegve igazítják magukat. A vezeték nélküli frissítések, a felhővel állandó kapcsolatban álló fedélzeti rendszerek, az online kapcsolódás korában kezdenek háttérbe szorulni a hagyományos járműtechnológiák. Az ügyf