A politikus a Kaposváron készült képeket látva úgy vélte, hogy nem tudja, mennyibe kerülhetett, és ki keresett rajta, de nagyon szomorúnak találta az esetet.
A légiközlekedés egyik legismertebb minősítő szervezete, a Skytrax idén is nyilvánosságra hozta a világ száz legjobb légitársaságát rangsoroló listáját. Bár a helyezések sorrendje változott tavalyhoz képest, az élmezőny tagjai szinte ugyanazok maradtak.
Az amerikai légierő a hétvégén célzott támadást hajtott végre Irán nukleáris létesítményei ellen. Az akcióban több, mint 125 amerikai légiegység vett részt, köztük 7 darab B-2-es bombázó, mely 14 darab bunkerrobbantó bombával a munka dandárját végezte.
Versenyzőink ismét remekül szerepeltek, hiszen mozgáskorlátozott nemzeti válogatottunk aranyérmet szerzett, masters versenyzőink pedig a dobogó második fokára állhattak.
Elhárult a nagy akadály a Liberty Media elől: az Európai Unió feltétel nélkül jóváhagyta, hogy felvásárolják a MotoGP-t, így a négykerekűek után a kétkerekű versenyzés királykategóriája is az amerikaiak kezében.
A "gyerekesek" új típusa terjed: ők nem maradnak otthon, nem mondanak le a karrierről, és nem is akarnak beolvadni a klasszikus szülői szerepekbe. A Dewk életforma mögött tudatos döntés és egy új társadalmi irány áll.
Igaznak bizonyult az m4sport.hu értesülése, a Diósgyőri VTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Zalaegerszegi TE FC-től távozó Anderson Esitit.
Eddig a liberalizmust szálazták szét több adáson keresztül szakértő vendégeink, és ahogy ígérték, most eljutottak a demokráciáig, amit sejtésünk szerint már nagyon sokan vártak.
A mesterséges intelligencia (AI) gyökeres változásokat hoz a pénzügyi szolgáltatások, különösen a banki szektor működésében, jelentős hatékonyságnövekedést és új üzleti lehetőségeket teremtve. A Deloitte friss előrejelzése szerint az AI kulcsszerepet játszik az iparág jövőjének alakításában. A költségcsökkentés és a hatékonyságnövelés mellett a szo
Michelle Bowman, a Fed alelnöke szerint közeledik a kamatcsökkentés ideje, mivel növekvő aggodalmakat lát a munkaerőpiac kapcsán, miközben kevésbé tart a vámok inflációs hatásaitól.
Hailey Bieber jegygyűrű-drámája után Justin Bieber rejtélyes üzeneteket küldött Instaram-történetben. Úgy tűnik, a klipekkel a feleségének is üzen, és a házassági gondjaikra utal. Legalábbis így értelmezik a rajongói.
Nyáron is folytatódik a gyermekétkeztetés, amely a szünidőben az előzetesen adatok szerint 84 993 gyermek számára biztosított – mondta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Fülöp Attila kiemelte, hogy ezáltal a nehéz sorsú gyermekek a nyári szünetben is meleg ételhez (ebédhez) jut
Olaszországi utazásaim során nemcsak a kultúra, a történelem és a gasztronómia szokott lenyűgözni, hanem az olasz nők eleganciája is. Ha van valaki, aki igazán ért ahhoz, hogy hogyan kell kánikulában is elegánsnak és stílusosnak maradni, akkor azok az itáliai dívák - érdemes ellesni tőlük néhány trükköt a legforróbb nyári napokra!
A Svábhegyi Csillagvizsgálóból, magyar tudósok szakkommentálásával közvetítettük a világ legmodernebb távcsövének, és az első felvételeinek bemutatóját.
A japán Metaplanet hétfőn bejelentette, hogy további 1111 Bitcoint vásárolt, így vállalati Bitcoin-készlete elérte a 11 111 BTC-t. Ezzel mindössze 398 Bitcoin választja el őket a Tesla 11 509 BTC-s tartalékától. A vásárlást a Metaplanet egy hivatalos jelentésben közölte, amely szerint a tranzakció összértéke 17,26 milliárd japán jen, azaz mintegy 1
Új, 37,4 megawatt teljesítményű napelemparkot és egy 40 megawattóra kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol a Csongrád-Csanád vármegyei Algyőn.
Eddig a liberalizmust szálazták szét több adáson keresztül szakértő vendégeink, és ahogy ígérték, most eljutottak a demokráciáig, amit sejtésünk szerint már nagyon sokan vártak. Bevalljuk, mi is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a norvégiai Strauméban vesz részt felkészülési tornán novemberben, a világbajnokság előtt.
A magánszemélyek összevont adóalapja többféle kedvezménnyel csökkenthető. Ilyen a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, a 30 év alatti anyák kedvezménye, a személyi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a csalá
A politikus szerint: "A valaha volt legrosszabb egészségügyi államtitkárnak arra van energiája, hogy Facebook-posztokban gyalázkodjon, hazudozzon, de arra még nem vette a fáradtságot, hogy ellátogasson ezekbe a műtőkbe és kórtermekbe".
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 37-33-ra kikapott Norvégia csapatától hétfőn a Lengyelországban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában.
A mesterséges intelligencia (AI) gyökeres változásokat hoz a pénzügyi szolgáltatások, különösen a banki szektor működésében, jelentős hatékonyságnövekedést és új üzleti lehetőségeket teremtve. A Deloitte friss előrejelzése szerint az AI kulcsszerepet játszik az iparág jövőjének alakításában. A költségcsökkentés és a hatékonyságnövelés mellett
A kortizol túltermelődése több mint egyszerű kellemetlenség - ha kezeletlen marad, hosszú távon komoly betegségekhez vezethet. Szerencsére a probléma felismerhető és kezelhető is, ha figyelünk a testünk jelzéseire - a magas kortizolszintnek ugyanis vannak jelei.
Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. S bár a társasági adó befizetésének határideje ezúttal június 2-ra esett, így is 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig erősítette meg az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt