Egy konyhakertben fontos a jó helykihasználás, ez onnan indul, hogy sok növénynek rövidebb a tenyészideje, mint a tavasztól őszig tartó vegetációs időszak. Egy éven belül egymás után több mindent is termeszthetünk ugyanazon a helyen, és minél rövidebb a tenyészideje egy zöldségnek, annál többször lehet a helyét mással bevetni.
Horváth Ferenc szerint a modern futballban kevésbé számít, kinek milyen kötődése van egy adott klubhoz vagy városhoz, pedig szívesen vállalta volna a fehérvári kispadot.
Hétfőn a forint az euró és a svájci frank ellenében gyengült, a dollárral szemben ugyanakkor erősödött a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
A Parlament elfogadta a 2026-os "háborúellenes" költségvetést, mely a legtöbb elemző szerint fenntarthatatlan vállalásokat és túlzó makrogazdasági várakozásokat tartalmaz, olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján megjelent elemzésében.
Software-defined vehicles (SDV), azaz szoftver alapú járművek: évek óta ez az a kulcsszó az autóiparban, amelyhez kik reménykedve, kik rettegve igazítják magukat. A vezeték nélküli frissítések, a felhővel állandó kapcsolatban álló fedélzeti rendszerek, az online kapcsolódás korában kezdenek háttérbe szorulni a hagyományos járműtechnológiák. Az ügyf
Egy újabb háborúval feszültebbé váló helyzetben kell döntenie kedden a jegybanki alapkamatról a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának. Mit jelenthet be Varga Mihály? Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti műsorában.
A bejelentést nem sokkal azelőtt tették közzé, hogy a BBC megírta, hogy információi szerint megfenyegették a Katarban működő, amerikai irányítás alatt álló Koalíciós Légi Műveleti Központot, az Al-Udeid légi bázist.
Vannak rossz szokásaink, amiket észre sem veszünk, mégis csendben ártanak nekünk. Különösen igaz ez az agyunkra, amely lassan, szinte észrevétlenül kezd leépülni. Most megmutatjuk, milyen apró döntéseken múlhat, hogy milyen szellemi állapotban leszel időskorodra!
Katar bejelentette, hogy a térségben zajló fejlemények közepette hozott intézkedések részeként ideiglenesen lezárta a légterét – áll a katari külügyminisztérium X-en közzétett közleményében. A katari légtér lezárása a lakosok és…
A fürdőszoba gyakran azon helyiségeink közé tartozik, amelyeket leginkább csak a praktikum és higiénia szempontjából használunk, ám különleges lehetőségek rejlenek benne, hogy egy személyes wellness oázist teremtsünk. Ki ne vágyna ugyanarra a buja növényparadicsomra, amely egy szabadtéri zuhanyzót övez? Ha nincs lehetőségünk egy egzotikus, kültéri
A sárgabarack az egyik legkedvesebb nyári gyümölcsünk, amely nemcsak ízletes, hanem rendkívül sokoldalúan felhasználható. Édes, napérlelte zamatával szinte mindenkit levesz a lábáról, legyen szó friss fogyasztásról, lekvárról, süteményről, gombócról vagy tortáról, a sárgabarack mindenben megállja a helyét.
Tömeges elbocsátások kezdődtek a Dunaferr utódvállalatainál, miközben a felszámolás alatt álló cégek sorsa továbbra is bizonytalan. A Dunarolling Dunai Vasmű mintegy 1700 munkavállalójától már elbúcsúztak, a Duna Furnace dolgozói pedig július elsején kapják meg felmondásukat - jelentette a Magyar Hang.
Aleksandar Vučić arra a kérdésre válaszolt ezzel, hogy Belgrád Izrael mellé állt-e az izraeli–iráni konfliktusban azzal, hogy Izraelnek szállít fegyvereket. Közben az orosz hírszerzés panaszkodott.
Katar bejelentette, hogy a térségben zajló fejlemények közepette hozott intézkedések részeként elővigyázatosságból ideiglenesen lezárta a légterét – áll a katari külügyminisztérium X-en közzétett közleményében. Frissítés: a légtérzár után iráni rakétatámadás…
A Deloitte friss előrejelzése szerint az Ai a költségcsökkentés és a hatékonyságnövelés mellett a szoftverfejlesztéstől a csalások elleni küzdelemig számos területen hozhat áttörést, ezzel kulcsszerepet játszik a pénzügyi szolgáltatások jövőjének alakításában.
A férfi már évek óta Magyarországon élt családjával mikor elfogták, mert a magyar elhárítás szerint exdiplomataként illegális hírszerző tevékenységet folytatott.
A csoportkör utolsó meccseihez ért a FIFA-klubvilágbajnokság - a következő napokban kiderül, hogy ki jut tovább az 1 milliárd dollár összdíjazású labdarúgó-torna legjobb 16 csapata közé, ahol már az egyenes kieséses rendszer várja az együtteseket. Mint eddig, a folytatásban is különleges párosítások, kontinenseken átívelő meccsek és sztárcsapatok é
Amint arról a vasarnap.hu beszámolt, provokációval készült a vakáció első napjára Budapest vezetése: a Városházán magyar vagy fővárosi zászló helyett ott lobog az ukrán zászló, mellette pedig a Pride jelképe, a szivárványos zászló. A jelenségről Janó-Veilandics Franciskát, a Fővárosi Közgyűlés KDNP-s képviselőjét kérdeztük, aki elárulta: sajnos a f
Az Iránt ért súlyos támadásokra kénytelen lesz reagálni a perzsa állam. Az egyik lehetőség a Hormuzi-szoros lezárása, ahol a világ kőolaj és gázkereskedelmének jelentős része zajlik. A lépés az egész világgazdaságot megrázná, de több ázsiai országnak különösen súlyos csapást jelentene, mondta az ATV-ben Kaiser Ferenc.
A Fishing on Orfű idén is kiáll a tudatos bulizás mellett: Facebook-oldalukon megosztották saját alkoholstratégiájukat, amellyel segítenek elkerülni a durva másnapokat, kínos hibákat és veszélyes helyzeteket. Egyszerű, de hasznos tanácsokkal buzdítanak a mértékletes ivásra - és arra, hogy ne felejtsük el: attól még lehet jó a buli, ha nem gurul le
Az Újpest a hivatalos oldalán jelentette be, hogy fiatal középpályása, Varga Balázs a 2025/2026-os idényt az NB II-es Budafoki MTE-nél tölti kölcsönben.
Szerbia leállította teljes fegyverexportját, és csak a saját kaszárnyáknak szállít fegyvereket - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a vezérkar hétfői ülését követően.