Újabb vonatfigyelő oldal indult, miután a MÁV lekapcsolta a hivatalos felületet, Lázár pedig befenyítette a pótlására létrehozott oldalt. Mi történt? Miután szombat reggel lekapcsolták a vonatok késését mutató Vonatinfót, lelkes fejlesztők elkészítették a Holavonat.hu-t, amin élőben követhető, merre járnak a vonatok. Ebbe a szolgáltatást Lázár Jáno
Hétfő este az ATV stúdiójában lezajlott az első televíziós vita a Fidesz és a Tisza Párt politikusai között: Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András, a Tisza EP-képviselője ütköztették nézeteiket az egészségügy állapotáról. A vita nemcsak tartalma, hanem politikai jelentősége miatt is joggal nagy figyelmet kapott.
Elsősorban a gyermekekhez és a fiatalokhoz szól, de akár felnőttek számára is új információkat kínálhat az Inhope tudatos médiahasználatra ösztönző kiadványa. A közérthető útmutató a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline (IH) gondozásában már magyarul is elérhető a nemzetközi szövetség honlapján.
Az artrózis (ízületi porckopás) mindennapi tevékenységét és életminőségét is befolyásolhatja, bizonyos életviteli tanácsok megfogadásával azonban jelentősen csökkenthető a fájdalom és lassítható az állapot romlása. Az ízületbarát életmód fontos kiegészítője az orvosi kezeléseknek.
A múlt héten Evan Blass szivárogtató azt állította, hogy a Samsung július 9-én tartja meg Galaxy Unpacked eseményét, ahol bemutatja az új összehajtható eszközöket
Az S&P Global feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe júniusban 52 ponton maradt, tehát nem változott májushoz képest, amivel felülmúlta az 51 pontos várakozást. A termelés négy hónapja először emelkedett, az új megrendelések növekedése pedig csak kismértékben csökkent.
A szlovákiai Országos Közegészségügyi Hivatal Hidrobiológiai Nemzeti Referenciaközpontja hétfőig 105 mintát elemzett, amelyeket még június közepén vettek a párkányi Vadas fürdőben. 10 mintában a Naegleria nemzetségbe tartozó amőbák jelenlétét is megerősítették.
A Stawki Bet online kaszinó sok játékos számára vonzó a széles slotválasztékának köszönhetően. A játékgépek nagyon sokfélék, minden ízlésnek és költségvetésnek megfelelnek.
A legutóbbi alkalommal a vörös szőnyeg nemcsak a csillogásról szólt, hanem egy váratlanul bensőséges pillanatról is. Brad Pitt és párja, Ines de Ramón olyan természetességgel viselkedtek egymással, amit ritkán látni ekkora rivaldafényben. A nő az esemény kellős közepén igazította meg a színész ruháját – ezzel is megmutatva, hogy ők is ugyanolyan em
Amikor április közepén bemutatták a Huawei és a JAC koprodukciójában készült autót, a helyi szaksajtó úgy saccolta, hogy hatalmas méretű, ultraluxus szedán ára egy és másfél millió jüan (47-70 mFti) között fog változni a modifikációtól és felszereltségtől függően. Ehhez képest az Maextro S800 alapmodelljének ára 708 ezer jüan (33 mFt) lett, és a le
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) hétvégén az MTI-vel.
Nincs olyan vizsgált terület - a légkörtől a vizekig, a talajtól az élővilágig, beleértve az emberi egészséget is -, ahol ne lennének kimutathatók a klimatikus változások.
A párkapcsolatok összefonódásai gyakran rejtélyesek, hiszen sokszor a legváratlanabb asztrológiai párokból válik a legkiegyensúlyozottabb duó. Mi lehet ennek a titka? A válasz az egyéni születési térképben rejlik, amelynek egyik legfontosabb eleme az aszcendens.
Csak egy sima teniszmeccsnek indult, aztán minden idők legnagyobb hírverést kapott mérkőzéseként ért véget. Ráadásul két no name (bocsánat, ez talán túlzás…) teniszező küzdött meg egymással. Éppen ma 15 éve, 2010. június 24-én ért véget a legendássá vált összecsapás.
A Tisza elnöke szerint a vitában kiderült, hogy Takácsnak "fogalma sincs arról, hogy milyen embertelen, múlt századi állapotok vannak a szentesi kórház műtőjében."
A bő termés titka sokszor nem a tápanyagban, hanem a támaszban rejlik. A helyesen karózott és jól kötözött paradicsomnövény nemcsak szebb és egészségesebb, de ellenállóbb is a betegségekkel szemben.
A kriptós csalások egyre kifinomultabbá válnak – ezúttal nem tőzsdéket, hanem népszerű információs weboldalakat, mint a CoinMarketCap és a Cointelegraph vettek célba a hackerek. A támadók megtévesztő hirdetéseken keresztül próbálták megszerezni a felhasználók kriptovalutáit hamis „wallet connect” felugró ablakok segítségével. A támadások részletei
Ma tovább emelkednek az üzemanyagárak. A benzin esetében bruttó 2 forinttal növekszik a nagykereskedelmi ár, a gázolajnál bruttó 9 forinttal – közölte a Holtankoljak.hu árfigyelő portál.
A miniszterelnök politikai igazgatója és Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke Washingtonban megbeszélést folytatott a Fehér Házban JD Vance-szel, az Amerikai Egyesült Államok alelnökével.
Idén tizenegyedik alkalommal a Liszt Ünnep részeként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, valamint a Bookline 15 millió forint értékű médiakampánnyal segíti könyve népszerűsítését, emellett a Margó x Erste #higgymagadban különdíjj
A chilei Vera Rubin Obszervatóriumban található eszköz 10 év alatt minden éjjel ezer felvételt fog készíteni az égboltról, és a célja a galaxisok, aszteroidák és a sötét anyag vizsgálata.
Lily Collins legújabb megjelenése kevésbé "emilys", mint inkább "párizsias". Emily Cooper jellegzetes vintage kamera alakú telefontokja – és a többi kamerás felszerelése – az egyetlen utalás arra, hogy Collins épp az Emily Párizsban ötödik évadát forgatja.
A hasmenés, melyet kísérhet hasi fájdalom, puffadás, gyakori, nagyon kellemetlen panasz. Sokféle betegség tünete lehet, ezért, ha nem egyértelmű a kiváltó ok, mint például egy gyomorrontás, érdemes kivizsgáltatni, mi állhat a hátterében.
Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult az üzlet hangulat Németországban júniusban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének legfrissebb felmérése szerint.
Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész 89 éves korában hunyt el február végén. Március 12-én végső búcsút vettek tőle a barátai, a családtagjai, a kollégái, ugyanis a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Igen ám, azonban három hónappal a temetés után váratlanul eltűnt a sírköve.
A fegyvernyugvás hivatalos kezdete után mindössze három és fél óra telt el, amikor ismét feszültség alakult ki. Izrael szerint rakétákat lőtt ki Irán, amit az iráni hadsereg tagad. Válaszlépések várhatók.
Tiszavirág-életű volt a Mediaworkshöz tartozó lapban a cikk, amelyik arról szólt, hol követhetik az olvasók a vonatokat a Vonatinfó megszüntetése után.
A Fix és a Bónusz állampapírok után továbbra is nagy a kereslet, a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) viszont jelenleg nem túl jó vétel, ami a befektetői érdeklődésen is meglátszik.
Jelentős hatékonyságnövekedést és új üzleti lehetőségeket teremtve hoz gyökeres változásokat a pénzügyi szolgáltatások, különösen a banki szektor működésében a mesterséges intelligencia (AI) - közölte a Deloitte legfrissebb elemezése alapján.