Olvasónk ott volt a Wizz Air Budapestről Dubajba tartó gépén, amit Rijádba irányítottak át. Órákon keresztül se vizet, se ételt, se tájékoztatást nem kaptak, míg ő végül átszállt egy másik társaság gépére.
Olyan elmélettel állt elő egy alaszkai fizikus, amihez fogható Einstein óta nem volt. Egy helyett három dimenziója lehet az időnek, úgy, mint a térnek – állítja Gunther Kletetschka alaszkai fizikus. A mérések azt mutatják, valóban igaza lehet.
Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy honnan ered a Pepe the Frog meme, ebben az írásban pedig azt mutatjuk be, hogy hogyan hódította meg a világot a zöld békával fémjelezett kriptovaluta, a PEPE. A PEPE token születése: 2023 tavaszának meglepetéssikere A PEPE hivatalosan 2023 áprilisában jelent meg az Ethereum blokkláncon, mint ERC-20 token.
Poprádi Flóra magyar divattervező öt hónapot töltött Nicaraguában, hogy az alkotás és inspirációszerzés mellett visszataláljon édesanyja gyökereihez. Helyi kollaboráció és kapszulakollekció a kézzel fogható eredmény, azonban ami Flórában történt, az sokkal mélyebbre vezet.
Görög Zita egy "Nem Birkinre gyűjtünk" feliratú táblával a kezében kéri a közösségét a Bethesda Gyermekkórház támogatására. A színésznő telefonon mesélte el nekünk, honnan jött a szokatlan ötlet, hogy beemelje a közbeszédben mostanában sokat forgó témát a gyűjtésbe, milyennek látja az általános hangulatot az országban, és mit szólt ahhoz, hogy Orbá
Amikor már azt hitted nem jöhet több kék számlap, akkor rúgja be az ajtót a Tudor. Kezdetben volt a Tiffany kék, egy markáns, zöldes árnyalat, ami mára végtelenül túlhasznált lett
Magyarország továbbra is kiáll azon alapvetés mellett, hogy az EU-ba csak olyan áruk érkezhessenek, amelyek megfelelnek a mindenkori uniós előírásoknak és nyomonkövethetőségi szabályoknak.
A középkorú hírességek kifogástalanul feszes és sima arca gyakran éles ellentétben áll elhanyagolt nyakukkal, ami az öregedés korai jeleit mutatja. Ez a jelenség nem véletlen, hiszen a nyak bőre vékonyabb és ki van téve a külső hatások fokozott káros hatásainak. De mi is pontosan okozza ezt a kontrasztot az arc és a nyak öregedése között, és mit te
A holnap debütáló vivo X Fold5 egy ambiciózus kísérlet a technológiai határok áthidalására, meglepő módon az Apple zárt ökoszisztémájával is képes lesz kapcsolódni
A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) megbízásából készült egy friss, online reprezentatív kutatás a mennyiségekről, szokásokról, kedvenc italokról.
A műtárgy.com legfrissebb kiállításajánlója izgalmas külföldi tárlatokra hívja fel a figyelmet – egy részük akár egynapos kirándulás keretében is megtekinthető.
Megelégelte az Európai Unió, a zöldre festés, a zöldre mosás elharapózott kamu gyakorlatát. A Pénzcentrum információ szerint a tavaly januárban elfogadott, az úgynevezett Zöld állításokra vonatkozó irányelv rendelkezéseit az uniós tagállamoknak legkésőbb 2026. március 27-ig kell átültetniük a nemzeti jogukba. A zöldre festéssel szembeni egységesebb
A magyar mezőgazdaság sorsa jelenleg nem a hozamközpontú táblázatokban, hanem a kiszáradó, megroppant szerkezetű talajokban dől el. Miközben egyre sűrűbbek a termelői panaszok az aszálykárok miatt, a valódi válaszokat kevesen keresik a probléma gyökerénél: a talajok vízháztartásának évtizedes romlásában. Magyarország termőföldjei ma már nemcsak a k
A külföldi munkatapasztalattal nem rendelkező magyarok fele nyitott arra, hogy másik országban dolgozzon, a fiatalok körében pedig ez az arány még magasabb. A legtöbben elsősorban európai országokat céloznának meg. A legnagyobb visszatartó erőt a kinti munkavállalástól azonban a családi okok mellett a nyelvi akadályok jelentik – derül ki a Professi
Borászati tevékenységgel foglalkozó gazdasági társaságok jogosulatlanul vették igénybe a pályázati úton elnyert több mint 3,5 milliárd forint állami támogatást. A NAV feltárta, hogy a szálak egy kézben futnak össze.
Az Irán és Izrael közti háború, amely közel két hete, június 12-én tört ki, 180 fokos fordulatot vett. Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy tűzszünet köttetik a felek között, amit Izrael el is ismert. Irán pedig valószínűleg valamilyen szinten szintén el fogja ezt fogadni – persze kisebb-nagyobb támadások, terrorcselekmények azért még leh
A hőség megemelkedett áramfogyasztást eredményez, aki kimaradásokhoz, sőt akár teljes áramszünethez is vezethet. Éppen ezért a hivatal új válságtervvel készül a krízishelyzetekre, ami szabályozza a a hálózat kezelését túlterhelődés esetén.
Fotó: BKK Újabb három CAF-villamossal bővült a budapesti flotta, ezzel a számuk már 10-re emelkedett. Az alacsonypadlós, akadálymentesített, klímával felszerelt korszerű járműveknek kulcsszerep jut az utazási komfort és az utaselégedettség növelésében, az esélyegyenlőség biztosításában, a klímacélok elérésében, valamint az energiahatékonyság javítá
Egy hirtelen eszkalálódó esemény megrázta a globális kockázatos eszközöket: amerikai bombázók támadást indítottak iráni nukleáris létesítmények ellen, újabb hullámot indítva el a piaci volatilitásban. A kriptovaluta piac – amely gyakran elsőként reagál a geopolitikai bizonytalanságra – zuhanni kezdett, ahogy a kereskedők tömegesen próbálták menteni
Csupa nagybetűvel tette közzé felszólítását a Truth Social közösségi oldalán. Később arról beszélt, hogy Izrael is megsértette a megállapodást, nem csak Irán, és a két ország "azt sem tudja, mit csinál", ő pedig mindkettővel elégedetlen. Trump szerint a tűzszünet még életben van és az izraeli harci repülők csak "integetnek" Iránnak. Teheránban állí
Déby elnök a hírek szerint lefújta a tárgyalásokat a magyar katonai misszióról. Pedig korábban ő kérte Budapest segítségét a terrorizmus elleni harchoz.
A memecoinok világában nem csak az internetes poénok és a közösségi hype számítanak – egyre többen keresik a választ arra is, hogy valójában hogyan működnek ezek a projektek. A következőkben bemutatjuk a PEPE technológiai hátterét, tokenomikáját és a működését meghatározó legfontosabb elemeket. Ha komolyan fontolgatod a vásárlást, először érdemes m
A német kormány és a tartományi vezetők megállapodtak egy 46 milliárd eurós adócsökkentési csomag költségeinek megosztásáról, amely a gazdasági növekedés élénkítését célozza. A hír jelentős emelkedést váltott ki a német részvénypiacon.
Magyar Péter Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy az Európai Parlament Igazságügyi Bizottsága meghallgatta őt Brüsszelben a mentelmi jogával kapcsolatos ügyben.
Július 1-jétől senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában; havonta átlagosan 300 ezren dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a változás - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
Ahogy beköszönt a nyár, és előkerülnek a rövid szoknyák, ujjatlan felsők, hirtelen újra "problémává" válik a testszőr. Amit télen nyugodtan elrejtettünk a nadrág alatt, az most szégyellnivalóvá lesz. Miért van az, hogy a sima láb és csupasz hónalj nemcsak kívánatos, hanem szinte kötelező? Ki döntötte el, hogy a szőr a férfiakon szexi, a nőknél visz