Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál, amelynek keretein belül a közönség június 18-a és 21-e között közel száz alkotást tekinthetett meg Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A gálán a filmcsillagok hazai tervezők ruhakölteményeiben léptek a vörös szőnyegre.
"Manapság lemondják a felvonulásokat, de nekünk ünnepelnünk kell a nyitottságot" – mondta Ragnar Almqvist ír nagykövet a szombathelyi Bloomsday megnyitóján. A város 1994 óta állít emléket James Joyce hősének, Leopold Bloomnak, idén pedig mi is ott voltunk, hogy kiderítsük, miért vonz több ezer látogatót ez a fesztivál. Szabadság, irodalom, közösség
Az izraeli hatóságok letartóztattak egy 27 éves tel-avivi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy iráni megbízók számára végzett kémtevékenységet, és mindezért kriptovalutában kapott fizetséget. A Shin Bet (Izrael biztonsági ügynöksége) és a Tel-avivi Körzeti Rendőrség közös közleménye szerint a gyanúsított, Or Beilin több feladatot is teljesített ir
Ha egyetlen szóval kellene leírnom, hogyan öltözködnek most a legstílusosabb emberek, azt mondanám, hogy a hangulatot a lezser elegancia határozza meg. Ez az egyre népszerűbb esztétika olyan szetteket jelent, amelyek kifinomultságot sugároznak, mégis teljesen természetes, könnyed módon viselik őket.
A világ egyik legismertebb elektromos roller- és kerékpármegosztó vállalata, a Lime, jövőre tőzsdére léphet az Egyesült Államokban. A cég már fel is kérte a Goldman Sachsot és a JPMorgan Chase-t az IPO előkészítésére, írja a Reuters.
A tudósok több mint tíz éve vizsgálták a rejtélyes esetet, mire kiderült az igazság. Az új vércsoportot egy francia nőnél azonosították, akinek különleges genetikai öröksége van.
A szervezők bejelentették az első négy éttermet, akik helyet kaptak a Time Out Market Budapest vendéglátói között. Ha a folytatás is hasonló lesz, a színvonal miatt aligha kell aggódnunk!
Az európai lakosság több mint 20 százalékát veszélyezteti a közlekedés egészségtelenül magas zajszintje - állapította meg kedden kiadott jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).
Egyre több hazai biztosító ismeri fel azt, hogy a jövő biztosítási szakembereinek képzése nemcsak egy vállalat belső érdeke, hanem az egész szektor versenyképességének záloga és közös felelőssége. Az Allianz Hungária csatlakozásával már öt meghatározó piaci szereplő sorakozott fel a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) átfogó, felsőfokú
Egyre több hazai biztosító ismeri fel azt, hogy a jövő biztosítási szakembereinek képzése nemcsak egy vállalat belső érdeke, hanem az egész szektor versenyképességének záloga és közös felelőssége. Az Allianz Hungária csatlakozásával már öt meghatározó piaci szereplő sorakozott fel a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) átfogó, felsőfokú
Mert ez már önmagában szimbolizálja "az elfojtott érzelmek, kezeletlen agresszió" következményeit. Azért megjavítják majd, de úgy, hogy emlékeztessen a pusztításra.
A SimplePay online fizetési rendszer és a Simple alkalmazás új fejlesztéseivel a vásárlás még gördülékenyebbé, a költések pedig egyszerűbben követhetővé válhatnak. Sőt, jutalmazzák is a tranzakciókat.2025 júniustól új korszak kezdődik a Simple alkalmazást és a SimplePay fizetési felületet Simple-fiókkal használók számára. A Simple-fiók eddig is töb
A külföldi munkatapasztalattal nem rendelkező magyarok fele nyitott arra, hogy másik országban dolgozzon, a fiatalok körében pedig ez az arány még magasabb. A legtöbben elsősorban európai országokat céloznának meg. A legnagyobb visszatartó erőt a kinti munkavállalástól azonban a családi okok mellett a nyelvi akadályok jelentik – derül ki a Professi
Szlovákia kész támogatni az Oroszország elleni 18. uniós szankciós csomagot – jelentette be Juraj Blanár az Európai Unió hétfői külügyminiszteri tanácsülésén Brüsszelben. A szlovák diplomácia vezetője szerint a csomag jelenlegi formája nem jelent veszélyt a szlovák gazdaságra, ugyanakkor az ország garanciákat kér az orosz gáz-, olaj- és nukleárisüz
Nemcsak a hitelfelvételek, hanem a hitel-előtörlesztések szempontjából is sorra dönti saját rekordjait a magyar lakosság, különösen a személyi kölcsönöknél látványos mostanában ez a jelenség – derült ki az MNB kedden közzétett adataiból. Nemcsak abszolút összegben, arányaiban is magasabb ma az előtörlesztések szerepe a hitelpiacon, mint korábban. S
Ukrajna NATO-tagságának elfogadása azonnali háborút jelentene Oroszországgal, és ezzel a harmadik világháború kitörésének kockázatát hordozná magában. Ezért sem a NATO-ba, sem az Európai Unióba nem szabad felvenni Ukrajnát – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.
Az ikonikus magyar történet új fejezetet kap – de ezúttal nem ott, ahol eddig megszoktuk. A koronához vezető út új fordulatot vesz, és az ismerős nevek mellé most olyan arcok társulnak
A magyarok fele tervez külföldi utazást, háztartásonként átlagosan 575 ezer forintból. Az OTP Bank sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint sok helyen szükség van ma is a készpénzre, a nyaralók dolgát a bank díjmentes készpénzfelvétellel segíti kilenc országban.
Már Ralf Schumachernek is el kell fogadnia, hogy a lesifotósok ott lebzselnek körülötte. Michael Schumacher testvére egy nála jóval fiatalabb férfival van együtt.
A Huawei Berlinben mutatta be legújabb eszközeit, amelyek nem csak az egészsémegőrzésben, de a mindennapi hatékonyságban, sőt a szórakozásban is tudnak újat mutatni. A Huawei Watch 5 a klasszikus okosóra dizájn kedvelőinek mutatja meg, hogyan tehetnek még többet az egészségükért is. A Huawei Watch Fit 4 a divat és a sport szerelmeseinek kedvenc kie
Nem férsz el a szekrényedben, sosem találod, amit keresel és összegyűrődnek a ruháid? Itt a megoldás! A minimalista otthonok és a rendszerezés 21. századi istennője, Marie Kondo szerint persze az első és legfontosabb lépés a selejtezés. Azzal is nagyon sokat segítesz magadnak, ha a ruháidat áttekinthetően, rendszerezetten és a lehető legkisebb hely
A kínai hátterű Semcorp júniusban indította volna be gyárát Debrecenben. A hatóságok szerint viszont hét ponton is túllépték a megengedett környezetvédelmi határértéket.
31 produkciót láthatott a közönség az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Az Országos Szenior Táncfesztivált immár 16. alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége. Szrenka Pálné elnök köszöntő beszédében kiemelte, az évek során annyi erőt, biztatást kaptak a szervezők a fellépőktől, mely megerősítette őket
A Scholz-kormány tavaly ősszel háromévi regnálás után a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos vitákba bukott bel. A májusban hivatalba lépett, a CDU/CSU-ból és az SPD-ből álló kormányt ez a veszély aligha fenyegeti, noha a szociáldemokrata pénzügyminiszter, Lars Klingbeil költségvetési tervezete az ország hosszú távú eladósodásán alapul.