2025. június 25. szerda

jún. 25
13:03
A kormány 18 milliárd forintot biztosít a HUN-REN kutatóinak béremeléséhez (Demokrata)
A KIM megdöbbenéssel veszi tudomásul az MTA elnökségének friss nyilatkozatát.
jún. 25
13:03
Ukrajna a Közel-Keleten sem áll jól (Demokrata)
A Közel-Kelet lángra lobbanásának a legnagyobb vesztese jelenleg Ukrajna. A kijevi hangulatot jól mutatja Zelenszkij kétségbeesése.
jún. 25
13:03
Újabb intézkedések a hazai gyógyfürdők megerősítése érdekében (Demokrata)
A hazai gyógyfürdők kiemelt vonzerőt jelentenek a külföldi látogatók számára is.
jún. 25
13:03
Nagy fordulat a húsexport- és vámháborúban (Agrárágazat)
Kína újranyitja piacát az amerikai húsexport előtt, enyhülhet a két ország közötti kereskedelmi viszony.
jún. 25
13:03
Ez a málna utolsó esélye? Agrárerdészeti kísérlet Fertődön (Mezőhír)
Meghívó a fertődi kísérleti térre, ahol a magyar málnatermesztés megmentéséért dolgoznak.
jún. 25
13:03
Kapaszkodjunk meg: Kaja Kallas a NATO-csúcson kitalálta, hogyan kell elijeszteni Európától Vlagyimir Putyint (Mandiner)
A külügyi főképviselő szerint az egyetlen védekezés Putyinnal szemben, ha Európa erősebb lesz, mint Oroszország.
jún. 25
13:03
Robotok és raklapok (Transpack)
A fa raklap meglepő kihívást jelent az automatizált raktári rendszerekben – a precizitás itt szó szerint létkérdés.
jún. 25
13:03
Itt tudja követni élőben, éppen hol járnak Kapu Tiborék (Magyar Nemzet)
A Dragon kapszula a Nemzetközi Űrállomás (Iss) felé veszi az irányt, ahol Kapu Tibor mintegy kéthetes küldetésben vesz részt.
jún. 25
13:03
Kiss Ambrus a közgyűlésről: Járatlan útra léphetünk, bármi megtörténhetne Budapesttel (Telex)
Budapest főigazgatója az elmaradt ülés után azt mondta, ha hétfőn se sikerül megegyezni, költségvetés nélkül maradhat a főváros, és nem tudják tovább finanszírozni a közszolgáltatásaikat.
jún. 25
13:03
Kenyér helyett itató: így segíthetsz valóban a vízimadaraknak (Öko-drive)
A vízimadarak etetése tilos és veszélyes mind az állatokra, mind a környezetre nézve.
jún. 25
13:05
Orbán Viktor: Az Egyesült Államok elnöke a józan ész embere (hirado.hu)
A nemzetközi rend a józan észen alapul és az Egyesült Államok elnöke a józan ész embere, amit az is bizonyít, ahogyan Donald Trump az Izrael és Irán közötti konfliktust is kezelte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Hágában szerdán.
jún. 25
13:09
Miért lőtték ki Kapu Tibort az űrbe? — Rengeteg feladata lesz a magyar űrhajósnak odafent (Life)
Június 25-én reggel fél 9 után pár perccel elindult küldetésére Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén a floridai Kennedy Űrközpontból az Ax-4 űrmisszió. A cél a Nemzetközi Űrállomás, ahol 2 hetet tölt el a legénység. Az odafent töltött időben számos nemzetközi kutatással kapcsolatos feladatot végez majd el a legénység.
jún. 25
13:09
Orbán Viktor: Az Egyesült Államok elnöke a józan ész embere (Demokrata)
"Az új háborúk lerövidülnek, a régi háborúk pedig kifogynak az üzemanyagból."
jún. 25
13:09
Szívből gyűlölik a velenceiek a felhajtást Jeff Bezos és Lauren Sánchez esküvője miatt (Sassy)
A lagúnák városa már így is fuldoklik a tömegtől, nem hiányzik nekik, hogy a celebek és milliárdosok még több turistát vonzzanak oda.
jún. 25
13:09
Határozatképtelen a Fővárosi Közgyűlés, elnapolták az ülést -Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergely, Vitézy Dávid és a Kutyapárt a BKV megbénítását… (vasárnap.hu)
Határozatképtelenség miatt Karácsony Gergely főpolgármester elnapolta a Fővárosi Közgyűlés szerdára meghirdetett ülését. Karácsony Gergely, miután a Tisza, illetve a Fidesz-Kdnp fővárosi frakciója nem jelent meg az ülésen, megállapította, hogy a közgyűlés nem határozatképes, ugyanis a 33 képviselőből 20 nem érkezett meg. A főpolgármester felhívta a
jún. 25
13:09
Alig lehet már alkudni a panellakások árából. Tippek, hogy mégis nyerhess a vásárláson! (Biztos Döntés)
Jelentősen csökkent az alku mértéke a hazai ingatlanpiacon a Duna House saját mérései alapján. Legkevesebbet panellakásoknál lehet alkudni, itt átlagosan mindössze 2,6 százalékot engedtek az eladók az árból, míg a tégla lakásoknál 6 százalék az átlagos engedmény.
jún. 25
13:09
A brazil duó jövőre is varázsolhat – Matheus is hosszabbított (vehir.hu)
A bajnok VEHIR.HU Futsal Veszprém Thiago után Matheus szerződéshosszabbítását is bejelentette. A címvédő brazil párosa tehát változatlan marad.
jún. 25
13:15
NATO-csúcs – Donald Trump nem finomkodott Irán kapcsán (Infostart)
Az amerikai beavatkozás az iráni nukleáris programot évtizedekre vetette vissza, "nem engedhetjük meg", hogy Irán atomfegyverrel rendelkezzen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Hágában szerdán.
jún. 25
13:15
Macskaalom is volt a B-2-es bombázókon: megdöbbentő, ami kiderült az USA iráni hadműveletéről (Pénzcentrum)
Az Irán elleni amerikai légicsapás során a B-2-es bombázók pilótái 37 órás bevetésen vettek részt, ami az emberi állóképesség határait feszegette.
jún. 25
13:15
Iránykeresés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Az Izrael és Irán közötti háború nyugvóponthoz érkezett, a két ország tűzszünetet kötött, ez pedig jó hatással van a nemzetközi tőkepiacokra: az európai és amerikai részvénypiacok kedden határozottan emelkedtek, és a lendület szerda reggel az ázsiai tőzsdéken is kitartott, a nyitás után tovább emelkedtek az európai börzék is, a kereskedési nap felé
jún. 25
13:15
Orbán: Oroszország nem jelent valós fenyegetést a NATO-ra (444.hu)
Illetve Trump "a józan ész embere". A NATO-csúcsra érkezve szakadtak ki belőle ezek a gondolatok.
jún. 25
13:15
Sóillat, szelek, kikötők – Törökország tenger felőli arca (Femcafe)
A tenger felől minden más. Törökország napfényben úszó városai, kristálytiszta vizű öblei és időrétegeket őrző történelmi kikötői is más arcukat mutatják, ha hajóval közelítünk feléjük. Aki egyszer jachttal vág neki ennek a felfedezésnek, annak a tenger többé nem csupán háttér lesz: a Földközi- és az Égei-tenger találkozásánál minden kikötő egy új
jún. 25
13:15
Holisztikus munkavállalói jóllét: a munkahelyi boldogság új alapköve (Life)
A holisztikus munkavállalói jóllét segít, hogy ne csak túléljük a mindennapokat, hanem testileg és szellemileg is a topon legyünk.
jún. 25
13:15
Óriási magyar vonattemetőt találtak, a tiltott helyen brutális szerelvények időznek a végtelenségben (Promotions)
Elhagyatott vagonok, rozsda, csend – felfedezték a magyar vasúti múlt egyik legrejtettebb helyszínét.
jún. 25
13:15
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl – 7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten (Rakéta)
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
jún. 25
13:15
Unalmas az étkezés a fogyókúra alatt? (Magyar Hírlap)
Ezeket a húsokat ajánljuk.
jún. 25
13:15
Több mint 400 gyerek nyaralhat a Katolikus Karitász balatonakali táborában (Demokrata)
Balatonakaliban kulturális programok is várják a táborozókat.
jún. 25
13:15
Belső titkot árult el Bencsik András a Partizán stúdiójában (Mandiner)
A Demokrata főszerkesztője Gulyás Mártonnal közösen idézte meg a beszélgetés során Lovas István újságíró alakját.
jún. 25
13:15
Orosz beavatkozás a 2026-os választásokon? Itt a szakértő meglepő válasza! (naphire.hu)
Orosz beavatkozás is várható a 2026-os választásokon. A dezinformáció akkor is hat ránk, ha tudatosan próbáljuk elkerülni – figyelmeztetett Krekó Péter politológus az Ötpontban című podcastben. Az ELTE docense szerint a választási kampányban eláraszthatnak bennünket a kétes hitelességű felvételek, és nem kizárt az orosz befolyásgyakorlás sem. Úgy l
jún. 25
13:15
Atlétikai csapat Eb: az élvonalban maradás a magyarok célja (vehir.hu)
A bennmaradás céljával vág neki a magyar atlétaválogatott a csütörtökön kezdődő madridi csapat Európa-bajnokság első osztályú küzdelmeinek.
jún. 25
13:17
OTP részvényeket hívott le Csányi Sándor (Portfolio)
Kedvezményes részvényvásárlási program keretében biztosított részvényeket hívtak le az OTP vezetői.
jún. 25
13:21
Ne dőlj be nekik! Itt az 5 legmakacsabb diétás tévhit (Blikk)
A józan ész ritkán jut szóhoz, ha diétázásról van szó. Téves értelmezések garmadája kering a köztudatban. Íme 5 dietetikai tény, ami teljesen egyértelmű – mégis félremagyarázzák őket.
jún. 25
13:21
Nagyon magasról nagyon mélybe zuhant a francia futball egyik emblematikus klubja (Infostart)
A kétezres évek első évtizedében nem csupán a francia futballt uraló, de a közvetlen európai elithez tartozó Olympique Lyon a következő idényben csak a második osztályban indulhat hazája bajnoki rendszerében. Fél évtized alatt óriásit bukott.
jún. 25
13:21
Orbán Viktor: Az Egyesült Államok elnöke a józan ész embere (Magyar Hírlap)
A legnagyobb fenyegetést Európára jelenleg a versenyképesség elvesztése jelent.
jún. 25
13:21
Bíróság elé állítják Von der Leyent (Demokrata)
Erősödik a hatalmi harc Brüsszelben, fogy a levegő Ursula von der Leyen körül.
jún. 25
13:21
Életbe lépett a tilalom, hárommilliós bírságot kockáztat, aki megszegi (AC News)
Mától nem érdemes játszani a tűzzel. Aki szembemegy a hatósági szabályokkal, súlyos árat fizethet a gyújtogatásért.
jún. 25
13:21
Aki nem a magassarkújával törte át az üvegplafont (Haszon.hu)
Egy alapvetően férfias ágazatban, a hierarchia lépcsőit végigjárva vált sikeres vezetővé Szécsi Gabriella a BI-KA Logisztika Kft. ügyvezetője. A Haszon magazin a bejárt útról, tapasztalatairól kérdezte.
jún. 25
13:21
Permetezel még vagy már Leebezel? (Agrárszektor)
Az időjárással nagyon kevesen tudnak elégedettek lenni. Amikor esik sokszor sok, amikor meg nem esik eső, akkor aszály van. Azt látni és arra kell törekedni, hogy amikor van csapadék, azt valahogy be kellene tudni tárolni, akár a parcellákba, akár a tájba. Ehhez termelői összefogás kellene, mert nélküle nem fog menni, és előbb-utóbb senkinek sem le
jún. 25
13:23
Pénz áll a házhoz: így kereshetnek százezreket az élelmes fiatalok nyáron (Agrárszektor)
A diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani - hívta fel a figyelmet közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (Ngm) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Ezek a szerződéskötéstől kezdve a munkavégzésen át a bérezésig a munkaviszony számos területét érintik.
jún. 25
13:24
A legdögösebb cowgirl: Tolvai Reni szexi bőrszerkóban villantott a koncerten (Metropol)
A mindig dögös énekesnő ezúttal sem okozott csalódást!
jún. 25
13:27
Zuhantak tavaly a közvetlen külföldi beruházások Közép-, Kelet- és Délkelet Európában (Privátbankár)
Negyedével csökkent mennyiségük a bécsi wiiw gazdaságkutató intézet frissen közzétett tanulmánya szerint. Néhány országban viszont, közöttük Magyarországon, növekedés volt tapasztalható.
jún. 25
13:27
Az erőteljes állami támogatás ellenére csökkent az elektromos autók részaránya Magyarországon (Piac és Profit)
Májusban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók képviseleti szerve, az ACEA jelentése szerint. Az elektromos autók részaránya az EU-ban nőtt, Magyarországon viszont csökkent.
jún. 25
13:27
Kártyavárként omolhat össze Ursula von der Leyen mesterterve (Portfolio)
Péntek óta forr a hangulat az Európai Parlament és a Bizottság között, mivel az utóbbi váratlanul bejelentette, hogy visszavon egy javaslatot, amellyel felelősségre vonhatóvá válnának a környezetbarát működésre hamisan hivatkozó vállalatok. Az elhibázott lépés hatására az eddig Ursula von der Leyen bizottsági elnök mellett álló balközép és liberáli
jún. 25
13:27
Rengeteg magyarnak járhat kártalanítás: sokan nem ismerik a lehetőséget, így is rendezhető a tartozás (Pénzcentrum)
A késedelmes fizetések megelőzése, vagy a követelések azonnali behajtása számos vállalat stabilitása szempontjából kritikus fontosságú. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértő szerint a kereskedelmi hitelbiztosítás, vagy követelésbiztosítás nem mágikus eszköz, amivel megszűnik a nemfizetés kockázata, ugyanakkor a szolgáltatás alkalmas a problémák mege
jún. 25
13:27
Másodfokon csak felfüggesztettet kapott a tanulóját molesztáló gépjárműoktató (444.hu)
A férfi a nő combját, mellét fogdosta vezetés közben, majd mikor a nő barátja is beült egy órára, csak kritikákat kapott az oktatójától.
jún. 25
13:27
Hófehérkeként eltemették, újjászületett Evitaként: Rachel Zegler a 2025-ös londoni nyár sztárja! (Glamour)
Rachel Zegler színésznőt láthatóan nem érintette nagyon mélyen az élőszereplős Hófehérke bukása – vagy ha mégis, akkor most tele energiával és tettvággyal úgy robbantja fel a The London Palladium színpadát estéről estére, hogy az ember libabőrös lesz a tehetségétől. Eva Perón bőrébe bújva élőben bizonyít, nem másolja a nagy elődöket, Patti LuPone-t
jún. 25
13:27
Ezért ne küldj narancs szívet senkinek! Avagy a szív emojik rejtett jelentése (Life)
Több tucat típusú szívecskét lehet küldeni online beszélgetésekben. Nem árt azonban odafigyelni, kinek mit küldünk, mert az egyes szív emojik más-más jelentést hordoznak
jún. 25
13:27
"Évtizedekre vetette vissza az iráni nukleáris programot az amerikai beavatkozás" (Magyar Hírlap)
A teljes infrastruktúra összedőlt, köszönhetően a nagyszerű amerikai pilótáknak, jelentette ki Trump.
jún. 25
13:27
Budapest ma a pride-ról, a dugóról és a csődről szól (Magyar Nemzet)
Szentkirályi Alexandra emlékeztette Karácsonyt, mi a főpolgármester feladata.
jún. 25
13:27
Karambolozott a szlovák belügyminisztérium szolgálati autója, benne egy államtitkárral (Autószektor)
A TV JOJ úgy tudja, hogy a baleset egyik résztvevője, egy Škoda Kodiaq a belügyminisztérium szolgálati autója volt, benne pedig Michal Kaliňák utazott. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset során szerencsére senki sem sérült meg. A sofőrök szervezetében nem állapítottak meg alkoholt. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki ült a járműben, ille

Keresés