Májusban nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az európai autógyártók képviseleti szerve, az ACEA jelentése szerint. Az elektromos autók részaránya az EU-ban nőtt, Magyarországon viszont csökkent.
A gyümölcsfák metszése általában a nyugalmi időszakban történik, de bizonyos esetekben nyáron, így júniusban is indokolt lehet a beavatkozás. A nyári metszés célja a túlzott lombtömeg ritkítása, a fényviszonyok javítása és a beteg, sérült hajtások eltávolítása. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mely gyümölcsfák metszhetők júniusban, és mire érdemes f
23 500 milliárd euróra nőtt az európai befektetési alapok piaca 2024-ben – olvasható ki az Európai Befektetési Alapok és Vagyonkezelők Szövetsége (Efama) éves jelentéséből. A szervezet szerint gyors ütemben nő a passzív alapok piaci részesedése, aminek az egyik fő oka lehet, hogy a befektetők nagyon kedvező költségek mellett férnek hozzá a diverzif
Az amerikai katonai beavatkozás évtizedekre visszavetette Irán nukleáris programját – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán Hágában, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén nyilatkozva az újságíróknak. Hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy Irán atomfegyverhez jusson.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (Nav) közreműködésével tartott ellenőrzést, miután közérdekű bejelentést kaptak a gyanús árucikkek miatt.
Van valami időtlen varázs abban, ahogy ló és ember egymásra talál. Ez a kapcsolat több ezer éve fonódik össze, a lovak ereje, kecsessége és érzékenysége mindig is lenyűgözte az embert. A modern korban azonban már nem csupán közlekedési eszközök vagy munkatársak – sokkal inkább a szabadidő, a sport és a lelki feltöltődés különleges társai. És bár a
30 éves barátsága David Beckhammel az egyik oldalon, keresztapaként vállalt kötelezettségei a másikon. Ezt kellett mérlegelnie Elton Johnnak, amikor meghozta a döntést: Broolyn mellett vagy vele szemben foglal állást.
A hőségriadó miatt a Belügyminisztérium nyolc vármegyére rendelte el a vörös kódot, amely szerda reggeltől csütörtök éjfélig van érvényben. Ez idő alatt minden szociális intézmény köteles befogadni a hajléktalan vagy bajba jutott embereket. Az államtitkár arra kér mindenkit, hogy jelezzék a diszpécserszolgálatnak, ha segítségre szoruló embert látna
Bizonyára te is ismered az éjszakai forgolódások és álmatlan órák nyomasztó érzését. Az álmatlanság azonban nemcsak a fáradtságot növeli, hanem hosszú távon komoly egészségügyi problémákat is okozhat.
Bár az utazási célpontok hazai listáján elsősorban nem közel-keleti célpontok szerepelnek, a térségben – a tegnap bejelentett tűzszünet ellenére – jelenleg is fennálló konfliktus sokak tervezett utazását befolyásolhatja. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége összefoglalta a legfontosabb utasbiztosítási tudnivalókat.
A magyar tejtermékek ára jelentős éves dráguláson van túl, még ha a havi adatok némi korrekciót is mutatnak. Az Aki Páir szerint 2025 májusában a nyerstej termelői átlagára 200,88 forint/kilogramm volt, ami ugyan 1 százalékkal alacsonyabb az áprilisihoz képest, de így is 22 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ez a szám jól érzékelteti a
A Fővárosi Közgyűlés kudarca után egyre élesebben egymásnak feszülnek a pártok. Dobrev Klára szerint a Tisza Párt budapesti képviselője egyértelművé tette: ha nem az lesz a fővárosban, amit akarnak, akkor megbuktatják Karácsony Gergelyt. A DK elnöke Facebook-bejegyzésében "nyílt fenyegetésről" beszélt, és teljes támogatásáról biztosította a főpolgá
Felvásárolja a német Schwartz Group a legnagyobb román kiskereskedelmi vállalatot, a Supermarket La Cocost, írja a profit.ro a két cég közleményei alapján.
Hétfő este hat órára hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely főpolgármester – derült ki a főváros honlapján közzétett meghívóból.
Egy nemrég elfogadott jogszabály szerint a magyarországi bankoknak 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, jövő év végéig pedig minden 500 fő feletti településen biztosítaniuk kell legalább egy bankautomata működését. Az MNB adatai alapján részletesebben megvizsgáltuk az ATM-helyzetet, hogy kiderüljön, szüksége van-e az országnak ennyi ATM-
Az amerikai beavatkozás az iráni nukleáris programot évtizedekre vetette vissza, "nem engedhetjük meg", hogy Irán atomfegyverrel rendelkezzen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Hágában szerdán. A hágai NATO-csúcstalálkozóra érkezve Donald Trump újságíróknak nyilatkozva kijelentette: az amerikai beavatkozás az iráni nukleáris létesítmények
A Tokaji borvidéken a termelői borkimérést végző egységek, valamint vendéglátóhelyek bor- és alkoholos italkínálatának kiemelt ellenőrzését végezték el a Nébih munkatársai
Az országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt szerdától Magyarország teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe, ennek értelmében tilos tüzet gyújtani a hazai erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán a honlapján.
A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon eközben törékeny technikai szinteknél billeg az euró-dollár árfolyam, miközben a jen is erősödni próbál a dollárral szemben. A piacok most elsősorban Jerome Powell mai m
A magyarországi Bosch csoport támogatásával és partnerségével az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) Informatikai Karán 2020-ban alapították meg Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét. Az Elte-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéken olyan kutatóbázis, valamint tudásközpont működik, ahol az egyetemi oktatók a hallgatókkal, to
Még várják a 35 évnél fiatalabb alkotók jelentkezését a Népfőiskola Alapítvány Lakitelek szervezésében augusztusban megvalósuló műfordító táborokba. A résztvevők számára témába vágó előadásokat, szemináriumokat, valamint ingyenes szállást és étkezést biztosítanak a Hungarikum Ligetben.
Az Állatorvostudományi Egyetemen adták át az „Év Állatvédő Bölcsődéje, Óvodája, Általános iskolája, Középiskolája, Gyógypedagógiai Intézménye és Gyermekotthona 2025” dobogósainak okleveleit június 23-án és 24-én, Budapesten – közölte az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ.