Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szerdán kihirdette a 2024/2025-ös szezon legjobbjait. Az év csapatába bekerült a One Veszprém HC távozó beállója, Ludovic Fabregas, aki az elmúlt évben is remek teljesítményt nyújtott klubcsapatában.
Második alkalommal tette közzé jogállamisági jelentését a Nézőpont Intézet, amely ezúttal az Európai Unió saját intézményeinek működését vette górcső alá. A dokumentum szerint az elmúlt egy évben legalább 15 olyan esetet azonosítottak, amelyek során az uniós szervek maguk sértették meg a jogállamiság elveit - közölte Mráz Ágoston Sámuel intézetveze
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Decathlon magyarországi üzemeltetőjével, a Tízpróba Magyarország Kft.-vel szemben. A GVH szerint a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat folytat – írja közleményében a hivatal.
Az Egyesült Államok Szövetségi Lakásfinanszírozási Ügynöksége (Federal Housing Finance Agency – FHFA) bejelentette, hogy vizsgálja a kriptovaluták, például a Bitcoin jelzáloghitel-minősítési folyamatban való figyelembevételének lehetőségét. William Pulte, az FHFA igazgatója egy keddi X-bejegyzésben közölte, hogy a hivatal tanulmányozza, hogyan lehe
Pigmenthiány, fehér foltok a bőrön – Az egyik legjellegzetesebb, egyben leginkább félreértett bőrelváltozás világnapja van ma. Összeszedtük, mit érdemes tudni a vitiligo nevű állapotról.
Fotó: MTI-Balogh Zoltán Hegyi Zsolt kifejtette: "amikor megérkezünk a peronra, le tudjuk olvasni a tájékoztatóból, hogy a mi vonatunkon az a kocsi, amire nekünk van jegyünk, hol fog pontosan megállni, és ahhoz a táblához kell mennünk, ott kell várakoznunk, akkor leszünk a legközelebb a peronon a vonat megállása után a kocsihoz, amire szeretnénk fel
Tulajdonost váltott a legendás Duna-parti Budapest Marriott Hotel, miután a CPI Europe egy nyílt, nemzetközi tender keretében értékesítette a szállodát tulajdonló céget a Bdpst Group és a Gránit Alapkezelő által kezelt Diorit Magántőkealap szakmai konzorciumának.
A tiszás politikus szerint már műhiba is könnyen történhet a forróság miatt. A kórházban sok idős orvos dolgozik, akiket súlyosan veszélyeztet a rekkenő hőség a műtőkben.
A Szlovákiai Munkáltatói Szervezetek Szövetsége figyelmeztetést adott ki az Európai Bizottság javaslatával kapcsolatban, amely szerint 2028 elejétől teljesen meg kellene szüntetni az orosz energiahordozók behozatalát. A szövetség úgy véli: egy ilyen lépés kompenzációs mechanizmusok nélkül súlyos következményekkel járhat az ország energiaellátási bi
Pünkösd napján durván befürdött egy merész csempész az M3-as autópályán. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a kamionstop alatt állították meg: a sofőr nemcsak a tilalmat szegte meg, hanem több ezer doboz csempészcigarettával is bukott - hívta fel rá a figyelmet a hatóság.
Sokszor az utasok azért szoktak kicsit félni a repülőn, mert nem ismerik annak a működését. Van néhány dolog, ami gondra utalhat, de ez még nem azt jelenti, hogy le fogtok zuhanni.
Az építési és közlekedési miniszter szerint a Pride megtartása árthat a meleg közösségnek, de ettől még nem kell erőszakkal betiltani, és nem érzi magát hülyének, ha mégis lesz rendezvény.
16 éve hagyott itt bennünket örökre Michael Jackson, korunk egyik legmeghatározóbb, stílusteremtő ikonja, akinek fájó hiányát a mai napig nem tudta senki pótolni. Élete és halála még mindig elképesztő érdeklődést vált ki az emberekből: ha azt hiszed, hogy már mindent tudsz a zseniális zenészről, tedd próbára magad ezzel a Michael Jackson kvízzel, a
Ki mondta, hogy a nappaliban kötelező darab egy kanapé? A lakberendezésben az az egyetlen szabály, hogy nincsenek szabályok, így ezt a bútordarabot is elegánsan válthatod ki az alább tíz ötlettel.
Július 1-jétől az egyiptomi férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozik majd Xavier Pascual, a One Veszprém spanyol vezetőedzője. A klub és a tréner szerint a kettős szerepvállalás nem jelent majd problémát, sőt, akár előnyére is válhat mindkét félnek. Dr. Bartha Csaba vezérigazgató kezdetben fenntartással fogadta az ötletet, de
A BME június 25-én sajtótájékoztatón mutatta be a világ első monostabil tetraéderét, amely a gyakorlatban többek között űrmissziók leszállóegységeinek tervezésekor hozhat áttörést. A testnek a kutatók a Bille nevet adták.