"Keresik a megoldást, hogyan lehet félretolni az utjukból a magyarokat. Egymagam álltam eddig az utjukba, mint a Tienanmen téren a kínai a tankok előtt" - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádióban az EU-csúcs után, ahol vétózott Ukrajna EU-csatlakozása ügyében.
A Tiszát Brüsszelben rakták össze, Brüsszel úgy utasítgat, mint egykor Moszkva, mondta, és hosszan magyarázta, miért nem szabad felvenni Ukrajnát az EU-ba. A Pride szerinte egyértelműen be van tiltva, de keresztényi jóságból nem lesz oszlatás.
Az északír labdarúgó-bajnokságban szereplő Glentoran FC hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a Kolorcity Kazincbarcika SC játékosa lesz a csapat magyar kapusa, Gyollai Dániel.
Ha repülésről van szó, sokaknak a hosszú, fárasztó interkontinentális utak jutnak eszébe. Pedig a világ számos pontján olyan nemzetközi járatok is működnek, amelyek alig fél órát töltenek a levegőben – sőt, van olyan is, amelyik kevesebb mint 15 percet. Ezek a rövidtávú járatok létfontosságú szerepet töltenek be a régiók közötti összeköttetésben, k
A kosárlabda-rajongók örülhetnek, a Revolut ugyanis egy látványos újdonsággal jelentkezett: bemutatta az exkluzív, limitált kiadású NBA-kártyáit. Ha a sport szerelmese vagy és egy olyan bankkártyára vágysz, amely tükrözi a szenvedélyedet, akkor ezt a lehetőséget neked találták ki.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos kínai látogatása során tárgyalt a Bank of China hongkongi vezetőivel – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A pénzügyi innováció új szintre lép: a Taurus bemutatta első olyan stabilcoin szerződését az Aztec hálózaton, amely egyszerre kínál titkosítást és jogi megfelelést. A közösség és intézmények egyaránt figyelnek – de vajon hol van az egyensúly a nyilvánosság és magánszféra között?
Kevesebb mint egy hónap múlva a magyar közönség végre élőben láthatja a világhírű énekesnőt. Jennifer Lopez gőzerővel készül budapesti koncertjére, a hajrában pedig üzenetet is küldött minden mozdulatára kiéhezett rajongóinak!
"Adjál inkább 75-öt, ez így szánalmas" – fakadt ki egy tanár, aki 79 pontot kapott a teljesítményére. Többen is ugyanennyi ponttal maradtak le a kiemelt besorolásról.
Sokan idegenkednek a bankváltástól, még akkor is, ha valamiért elégedetlenek a saját számlacsomagjukkal. Pedig már nem kell minden esetben személyesen elmenni a bankfiókba, hogy lemondjuk a számlát. Hogyan működik az egyszerűsített bankváltás?
Június 26-át az ENSZ kábítószer-ellenes világnappá nyilvánította. Ezen a napon a drogmegelőzés, kezelés, ellátás és az ártalomcsökkentés területén dolgozó szakmai szervezeteket képviselő Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) és Magyar Drogterápiás és Rehabilitációs Intézetek Szövetsége (MADRISZ) és a Jogriporter szerint
A romániai ösztöndíjak tervezett csökkentése ellen tiltakozva rendezett tüntetést csütörtökön Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron és több más egyetemi központban a hallgatói szervezetek országos szövetsége (ANOSR).
Az előzetes adatok szerint 2025 májusában 5696 gyermek született, és 9639 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 10, a halálozásoké 2,3%-kal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 2,5%-kal nőtt.
Thierry Neuville vezet három gyorsasági után Adrien Fourmaux előtt az Akropolisz Rallyn, ahol péntek reggel nem tervezett kerékcsere versenyt rendeztek.
Ha van valami, amit érdemes ellesnünk a skandinávoktól, az nemcsak a letisztult lakberendezés és a "hygge"-életérzés, hanem egy kevésbé ismert, de annál szebb fogalom is: a miljövänlighet (ejtsd: milyövenlihét) – azaz a környezetbarát életmód. De ez itt sokkal több, mint szelektív hulladékgyűjtés vagy újrahasznosított szatyrok: ez egy életfelfogás.
Nem csoda, ha ez idegességet vált ki a miniszterelnökségen belül - mondja a Medián igazgatója. Hann Endre szerint Magyar Péternek bejött az is, hogy elkülönült a többi ellenzéki párttól, kétpártrendszer van kialakulóban, a DK pedig élet-halál harcot vív.
Az eredetileg várthoz képest némi késéssel, de mégis csak a regnáló angol bajnokhoz igazolt Kerkez Milos. Akinek az egyik friss fotója sokkolta a szurkolókat.
Európa biztonsága összefügg Ukrajna biztonságával, ezért az Európai Unió továbbra is az igazságos és tartós békéért küzd, miközben utat nyit az országnak az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az egynapos csúcstalálkozót követően péntek hajnalban. António Costa az uniós csúcsot záró sajtótájékoz