A második helyen kiemelt Hollandia ellen semmi esélyünk nem volt a 3×3-as kosárlabda-világbajnokságon. Ehhez azonban egy nem várt, fájdalmas, drámai pillanat is kellett.
Miután Lázár János építési és közlekedési miniszter fennhatósága alatt egyszerűen eltűnt a népszerű vonatinfó, majd a helyére érkező holavonat.hu-ról azt terjesztette, hogy egy adathalász oldal, beindultak a programozók. Egyre érkeznek az újabb verziók.
A Wall Street csütörtökön emelkedéssel zárt, az S&P500 és a Nasdaq közel került történelmi csúcsához, amit az Izrael és Irán közötti tűzszünet fennmaradása és a kamatcsökkentési várakozásokat erősítő gazdasági adatok támogattak.
Egészen mostanáig a külföldről behozott gépjárművek honosítási eljárását országszerte mindössze 26 helyen lehetett elvégezni, méghozzá a vármegyei kormányhivatalok alá tartozó
Versenyzőként sajnálja Carlos Sainz, hogy édesapja végül letett az FIA-elnökválasztáson való indulásról. Szerinte a mostani lehetett volna az ideális pillanat erre.
Az ezerszer lepróbált, centire kimért koncertekhez képest St. Vincent néha kínos, néha majdnem káoszba fulladó és többször elég vicces fellépéssel tért vissza Budapestre.
Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott lítiumion-akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást - közölte a fémmegmunkálással foglalkozó cég.
Mostantól teljes egészében elengedik a diákhitel-tartozást azoknak a 30 év alatti nőknek, akiknek gyermeke születik – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán. Varga-Bajusz Veronika fontosnak változásnak nevezte, hogy a kedvezmény immá
Szeretem azokat a sorozatokat, amik 20 percre kikapcsolnak, segítenek kiszakadni a valóságból - de az előre kiszámítható poénokat és az alánevetést rosszul viselem. Az alábbi sorozatok azonban szerintem valóban viccesek, szórakoztatóak, és okosak is - vagyis úgy segítenek a pihenésben, hogy közben nem hiszik ostobának a nézőiket.
7 dolog, amit szigorúan tilos ecettel tisztítani, de sokan nem tudnak róla Az ecet egy olyan természetes tisztítószer, amit a nagyanyáink is előszeretettel használtak ablakpucolásra, felmosásra, fertőtlenítésre és a szagok semlegesítésére. Az ecet savas hatású, óvatosan bánjunk vele, mert egyes felületeket egyenesen tönkre is tehet. A szakértők mo
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) nem csupán az agrárszakemberek képzését tekinti feladatának, hanem a vidéki értelmiség új generációjának kinevelését is. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora az Agrárszektornak adott interjújában elmondta, hogy az intézmény radikális megújuláson megy keresztül: a képzések piacképessége, a vállalati együ
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21-9-re kikapott pénteken a holland csapattól, így nem jutott negyeddöntőbe az Ulánbátorban zajló világbajnokságon.
Nyilas A Nyilas számára a mai nap egy teljesen váratlan eseményt tartogathat, ami teljesen megváltoztathatja a jövőjét. Ezekről a csillagjegyekről köztudott, hogy mindig is tökéletesen tudtak viszonyulni a másikhoz, és az esetlegesen újonnan kialakult helyzetekhez. A mai nappal olyan lehetőségeket érhetnek el, amikről eddig talán még álmodni sem me
A Facebook-film, avagy A közösségi háló 2010-ben került bemutatásra, s most érkezik a folytatás. A projekt rendezője Aaron Sorkin, a történet a The Facebook Files című cikksorozatra épít.