Mióta léteznek sorozatok, rengeteg olyan alkotást láthattunk a képernyőn, amely hitelesen mutatja be a női barátságok bonyolult és gyakran egyedülálló dinamikáját. Bár gyakran a külvilág tökéletesnek látja – ahogy egy párkapcsolatot is – sokszor komoly konfliktusok, ellentétek teszik próbára azt. Cikkünkben 6 sorozatot gyűjtöttünk össze, melyek jól
Bod Péter Ákos az ATV-ben azt mondta, talpra lehet állítani a gazdaságot, de ehhez teljesen más politika és más kormány kell, hiszen immár ötödik éve nincs növekedés.
Nyolcvanöt éves lett a tiszaörvényi függőcsatorna, ami az országban és a térségben is egyedülálló módon szállítja a vizet Kenderesig. Tiszafüred gátkoronáján helyezkedik el a szivattyútelep, amelynek csatornáján akár sétálni is lehet. A telep rengeteg titkot és történetet rejt, előzetes bejelentkezés után a turisták számára is látogatható. A létrej
A Budapest Büszkeség rendezvény miatt szombaton közlekedési változások lesznek a fővárosban a Városháza parktól a Kiskörút-Szabadság híd-Műegyetem rakpart útvonalon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A sci-fi határát súrolja a történet, a házasítás receptjét ugyanis a mesterséges intelligencia állította össze. A Concours Mondial de Bruxelles (Cmb) a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb nemzetközi borversenye. Nevével
Az amerikai személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexe májusban 0,1%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest, ami megegyezik az áprilisi értékkel és az előzetes becslésekkel.
Nyáron a hőmérséklet-emelkedés miatt fokozott figyelemre van szükségük, hiszen a magas vércukorszint és a kiszáradás veszélye jelentősen megnőhet. A diabetológus-belgyógyász tanácsai.
A 2025 nyarán bevezetett újítások célja a hatékonyabb adatrögzítés és az adatvesztés minimalizálása. Az automatikus mentés már a felhasználók biztonságát szolgálja.
Az első szabadedzésen még George Russell, a másodikon azonban már Lando Norris volt a leggyorsabb az Osztrák Nagydíj nyitónapján. Kezdésként még nem változtak az erőviszonyok a soron következő pályán az előzőhöz képest, a kanadai dobogó sorrendjéhez képest Oscar Piastri 3. helye jelentette az egyetlen változást az első gyakorláson, mivel Kimi Anton
Nehéz megtalálni és kimondani a megfelelő szavakat, amikor egy hozzánk közel álló szeretett személyről kiderül, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Az embernek ilyenkor sokszor fogalma sincsen, mit mondjon, hiszen jó akarata ellenére a dolgok akár a visszájára is fordulhatnak.
Kerkez Milos Liverpoolba érkezése is bizonyítja, hogy a magyar futballisták külföldön is kapósak, és jelentősen emelni tudja a hazai foci értékét összességében vizsgálva is.
Mi a helyzet a Kúria döntésével, mit tehet és mit kell tegyen a rendőrség, lehet-e büntetni a résztvevőket? Fontos információk a szombati eseményen résztvevőknek.
Norris csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető ausztrál Oscar Piastri lett a második, a címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) pedig a harmadik. A legutóbbi futamot, a Kanadai Nagydíjat megnyerő George Russell, a Mercedes brit pilótája a kora délutáni első szabadedzésen első lett, ezúttal viszont csak a hatodik
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Segway márkáról sokaknak a nevével egybeforrt kétkerekű, elektromos személyszállító jármű ugrik be, pedig izgalmasabbak a cégcsoport logisztikai robotokkal, technológiafejlesztéssel, illetve zöldfelület-kezeléses robotizációval foglalkozó részlegei. Utóbbi, a Segway Navimow üzletág 2019 óta működik, és az első, 2021-ben megjelent H sorozat rögtön
Az LMBTQ-gyerekek terápiáján a pszichológusnak többek közt az a feladata, hogy a fiatalokat támogassa a mindennapok küzdelmeiben, de pokoli nehéz ezt a munkát úgy végezni, hogy a serdülőt körülvevő rendszer akadályozza a folyamatot, írja Peer Krisztina gyermekpszichológus.
A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében megszűnik a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft., és több közlekedéssel kapcsolatos állami feladatot a jövőben a Közlekedéstudományi Intézet lát el - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.
"Mi nem a genderpropagandára, nem a provokációra vagyunk büszkék. Hanem a családunkra, a gyermekeinkre, a hazánkra, a munkánkra, a közösségünkre, az identitásunkra."
Elhunyt Rebekah Del Rio, a Mulholland Drive ikonikus jelenetének énekesnője – 57 éves volt. A "Llorando" című dalával világhírűvé vált művész Los Angeles-i otthonában hunyt el, halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Másodfokú hőségriasztást rendel el a HungaroMet Zrt. előrejelzése alapján az országos tisztifőorvos Magyarország teljes területére hétfő 0 órától július 4., péntek 24 óráig – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel.
Az extrém hőség már nem jövőbeli fenyegetés, hanem a mindennapjaink része. Egyre több a hőhullámos nap, nő az egészségügyi kockázat, és a nyári időszak gazdasági hatásai is drámaiak. A NAPICSÁRT friss adásában statisztikákkal és konkrét példákkal mutatjuk meg, mennyire forró lett a helyzet.
Nyilvános közleményben támadta a Portfolio szerkesztőségét a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség, miután lapunk ismertette az Állami Számvevőszék az egyedi kormánydöntéseken (EKD) alapuló támogatásokról szóló jelentésének megállapításait. A HIPA szerint a cikk félrevezető és torzítja a valóságot, ezt mi visszautasítjuk. A Portfolio kizárólag az ÁSZ
A cukorbetegeknek fokozottan érdemes odafigyelnünk arra, mit esznek és isznak nap mint nap. Olykor könnyű a döntés, máskor viszont nem az: vannak olyan élelmiszerek, amelyekről elsőre talán nem is gondolnánk, mennyi hozzáadott cukrot tartalmaznak.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett verseny idén is teljes országos lefedettséggel zajlott: 22 borvidékről 239 pincészet 890 tételt nevezett, közel 3,5 tonna bort küldve a szakmai zsűri elé.
A kristályok állítólag képesek harmonizálni lelkünket, erősíteni immunrendszerünket, és még a mentális egészségünkre is pozitívan hathatnak. Érdemes kicsit mélyebbre ásni, hogy megértsük, miért és hogyan működhetnek ezek az eszközök a testi és lelki jólétünk érdekében.