A kétórás maraton mintájára azt találták ki, hogy szuper cipőben, dresszben és melltartóban, megkomponált iramdiktálással sikerülhet Faith Kipyegonnak négy percen belül futni a mérföldet. Nem sikerült, de haszna így is lehet a kísérletnek.
Ha szeretsz közösen főzni a barátaiddal a szabadban, akkor ezek a receptek neked lettek kitalálva. Bográcsos klasszikusok, nyársra húzható húsok és egy extra cuccos szendó, ami simán elfér egy baráti tűzrakás menüjében.
A horvát parlament pénteken elfogadta az új nyugdíjbiztosítási törvényt, amely szerint a kormány mandátumának végéig a jelenlegi 645 euróról 800 euróra (mintegy 257 ezer forintról 319 ezer forintra) emeli az átlagnyugdíjat, továbbá 13. havi nyugdíjat vezet be - közölte a horvát közszolgálati rádió.
"Te egy másik bolygóról jöttél", így méltatta Al Pacino a Dühöngő bika után Robert de Nirót. A Hollywood-y sztár a közéletben is aktív, az ATV ma esti filmjében az is kiderül, miért akarja "pofán ütni" az USA elnökét.
A vakáció általában a pihenés, a felfedezés és az öröm ideje, ugyanakkor ez alatt az időszak alatt is adódhatnak sajnos egészségügyi problémáink. Bár talán nem is gondolnánk, az ismeretlen környezet, a külföldi utazás akár a demencia tüneteit is fokozhatja.
A gin tonic az elmúlt évek egyik legkedveltebb itala, alig van olyan nyári buli, ahol ne bukkanna fel. Ha te is odavagy érte, próbáld ki jégkrém formában! Mutatjuk, milyen egyszerű elkészíteni!
A Nasa Curiosity nevű marsjárójának sikerült egy lenyűgöző, 360 fokos panorámaképet készítenie a Mars felszínéről. A lenyűgöző felvételeket akkor csinálta az űreszköz, miután megérkezett egy különleges, alacsony, kemény gerincekkel átszőtt területre, amelyeket "boxwork" mintázatoknak neveznek. A panorámafelvétel összesen 291 különálló képből áll ös
Az űrhajós diéta különlegessége abban rejlik, hogy mindössze 13 nap alatt ígér gyors eredményeket, mégis hosszú távon is fenntartható súlycsökkenést kínál, amely elkerüli a gyakran előforduló jojó effektust. Közelebbről vizsgáljuk meg, hogyan működik ez a diéta, milyen előnyökkel és kockázatokkal járhat, és hogyan alkalmazhatjuk mindennapjainkban.
A NATO-tagállamok megnövelt védelmi kiadásai ronthatják az európai kormányok hitelminősítését, hacsak nem csökkentik más területeken a kiadásokat vagy nem növelik bevételeiket - figyelmeztet a Scope hitelminősítő.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 260,06 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 97 975,30 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok aktuális helyzete árfolyam oldalunkon is követhető.
A szervezők közölték, hogy a rendezvény biztonságát a rendőrségnek kell biztosítani, de mellettük önkéntesek és biztonsági őrök is vigyáznak majd a Budapest Büszkeség menetre.
A technikai megoldásokban és küllemében egészen egyedülálló járművet a Honda tulajdonában lévő Fastport startup fejlesztette, és máris sorozatgyártásba kerül. Az autó még az idén megjelenhet az amerikai és az európai utcákon. Az eQuad pedállal hajtható, de elektromos rásegítést is kap, vagyis fékrendszere rekuperációs, hajtáskor tölti a Mobile P
Élesen eltér a felsővezetők és a felhasználók véleménye a mesterséges intelligencia megbízhatóságáról. Legyen szó adatvédelemről, pontosságról vagy átláthatóságról, az átlagember sokkal jobban aggódik a technológia miatt, mint a döntéshozók – hívta fel a figyelmet az Ey friss, nemzetközi tanulmánya.
Most esik csak le sok gazdinak, miért ragaszkodik annyira a kutyájuk ahhoz, hogy velük együtt aludjon az ágyban. És nem, nem (csak) azért, mert a te matracod puhább, mint az övé.
Habár a Tisza Párt megpróbálta elhitetni, hogy a következő parlamenti választást már megnyerte, de a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából egyértelműen látszik, hogy ez nincs így, a Fidesz hibahatáron túli mértékben vezet – mondta Mráz Ágoston Sámuel intézetvezető pénteken a közmédiának. Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet legfrissebb közvéle
Szakmai fejlődés, kapcsolatépítés, izgalmas programok és szórakozás – ez az EconoMeet, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának nagy sikerű szakmai élménytábora. Az idei, október 20-22. közötti napokra tervezett táborba már megkezdődött az előzetes jelentkezés. Jelentkezz te is, hogy ott lehess!
A lengyel társadalom jelentős része elutasítja, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába, és a lengyelek közel fele ellenzi Ukrajna katonai támogatását. Ugyanakkor többségük támogatja a diplomáciai segítséget, míg a gazdasági támogatás növelésével kapcsolatban megosztott a közvélemény.
Ha imádod a retró hangulatot és a játékos mintákat, a gingham kockás körömtrend garantáltan elnyeri a tetszésed! Ez a bájos, pikniktakaróra emlékeztető minta most a manikűrök világát is meghódította – egyszerre nosztalgikus és friss, tökéletes választás a nyári szezonra.
Mióta léteznek sorozatok, rengeteg olyan alkotást láthattunk a képernyőn, amely hitelesen mutatja be a női barátságok bonyolult és gyakran egyedülálló dinamikáját. Bár gyakran a külvilág tökéletesnek látja – ahogy egy párkapcsolatot is – sokszor komoly konfliktusok, ellentétek teszik próbára azt. Cikkünkben 6 sorozatot gyűjtöttünk össze, melyek jól
Bod Péter Ákos az ATV-ben azt mondta, talpra lehet állítani a gazdaságot, de ehhez teljesen más politika és más kormány kell, hiszen immár ötödik éve nincs növekedés.
Nyolcvanöt éves lett a tiszaörvényi függőcsatorna, ami az országban és a térségben is egyedülálló módon szállítja a vizet Kenderesig. Tiszafüred gátkoronáján helyezkedik el a szivattyútelep, amelynek csatornáján akár sétálni is lehet. A telep rengeteg titkot és történetet rejt, előzetes bejelentkezés után a turisták számára is látogatható. A létrej
A Budapest Büszkeség rendezvény miatt szombaton közlekedési változások lesznek a fővárosban a Városháza parktól a Kiskörút-Szabadság híd-Műegyetem rakpart útvonalon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A sci-fi határát súrolja a történet, a házasítás receptjét ugyanis a mesterséges intelligencia állította össze. A Concours Mondial de Bruxelles (Cmb) a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb nemzetközi borversenye. Nevével
Az amerikai személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexe májusban 0,1%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest, ami megegyezik az áprilisi értékkel és az előzetes becslésekkel.
A magyar labdarúgás legsikeresebb játékosmenedzsere, Esterházy Mátyás adott interjút az m4sport.hu-nak. Ügynöksége, az EM Sports olyan futballisták karrierjét egyengeti, mint Szoboszlai Dominik vagy a nyáron szintén Liverpoolba szerződő Pécsi Ármin, Schäfer András (Union Berlin) és Bolla Bendegúz (Rapid Wien). A beszélgetésben a játékosokkal kapcso