A Végítélet című - eredeti változatában 1152 oldalas - műből eddig két minisorozat készült, most viszont nagyjátékfilmként születhet újjá, méghozzá Doug Liman (A Bourne-rejtély) rendezésében.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A közelmúltban jelentősen gyarapodtak Dia, az eMag honlapján elérhető ügyfélszolgálati chatbotjának képességei, miután a másfél évvel ezelőtt bevezetett csevegőrobotját az OpenAi Gpt-4 nyelvi modelljére állították át. A megvalósult fejlesztés eredményeként Diával már szabadszavas csevegés keretében lehet beszélgetni menüpontok kiválasztása helyet
Ennek egyik jeles bizonyítéka, hogy a Xiaomi új gyárat épít Peking közelében. A vállalat 635 millió jüanért (kb. 30 milliárd forint) vásárolt egy 485 ezer négyzetméteres, ipari besorolású telket a kínai főváros Jicsuang nevű külvárosában, ahol a pekingi gazdasági-technológiai fejlesztési övezete, a BDA is található. A helyi szaksajtó készpénznek ve
Kotroczó Róbert szerint nincs fideszes befolyás az RTL-ben, nem kell ilyesmit belelátni a 4iG-vel kötött megállapodásba sem. A vállalat milliárdos vesztesége tervezett, a felvásárlásról pedig 25 éve hall pletykákat, de ezek sosem valósultak meg. Azért politikusok rendszeresen felhívják, hogy panaszkodjanak az anyagokról, Ábrahám Róbert pedig alapta
Nem mindenki szeretne vagy tud napozni, és nem minden bőrtípus tolerálja jól a napsugarakat. Ilyenkor jön képbe a színek tudatos kiválasztása, amelyek segítenek kihangsúlyozni természetes ragyogásunkat anélkül, hogy a bőrünknek ártanánk.
Ursula von der Leyen éjjel Brüsszelben hangsúlyozta, hogy a Pride megszervezésének kriminalizálása vagy a résztvevők megbírságolása ellentétes mindazzal, amiben az Európai Unióként hisz.
Szélsőséges esetben akár a 2 millió forintot is elérheti a zajkeltésért kiszabott bírság, és ehhez nem is kell sokat tenni, például csak rendszeresen vasárnap vágni a gyepet.
Az Egyesült Államokban a krónikus betegségek és a viselkedési rendellenességek visszaszorítására irányuló kampányban a szintetikus élelmiszer-színezékek a legfőbb célpontok.
A 2024-es nemzetközi gólyafelmérés előzetes eredményei szerint a világ állománya 330 000 párra nőtt, ami jelentős növekedés az 1984-es adatokhoz képest. Magyarországon a gólyapopuláció stabil, az elmúlt években ismét emelkedett a költőpárok száma, bár az időjárási és környezeti kihívások továbbra is fenyegetik a faj jövőjét.
Közeleg a hétvége, és sokan már most tervezgetik a programokat a szabadban vagy épp a pihenést otthon. Hogy könnyebb legyen dönteni, összegyűjtöttük, milyen időjárásra számíthatsz június 28-án, szombaton és 29-én, vasárnap. Szombati időjárás – Június 28: Szombat hajnalban és reggel A csapadékgócok mindenütt megszűnnek, az éjszaka folyamán a Dunántú
A globális almapiacon a stabil kereslet mellett a regionális kínálati kihívások és az áringadozások együttesen jelen vannak. Az időjárás, a fogyasztói preferenciák változása és a nemzetközi kereskedelem is befolyásolja a szegmenst.
Ursula von der Leyen éjjel Brüsszelben hangsúlyozta, hogy a Pride megszervezésének kriminalizálása vagy a résztvevők megbírságolása ellentétes mindazzal, amiben az Európai Unióként hisz.
Három ember tört be Brad Pitt Los Angeles Los Feliz negyedében található otthonába a rendőrség információi szerint. A gyanúsítottak az ablakon keresztül jutottak be a házba, és kifosztották a színész ingatlanát.
Az első szabad választások alkalmával, 1990 tavaszán a magyar társadalom kis híján azt a politikai erőt teszi második erővé, (Szdsz) amely 1964 óta Tardos Márton személyében folyamatosan szervezi, hogyan juthatnának a magyar társadalom legalapvetőbb vagyontárgyai minél olcsóbban a 1989-90-től minket függésben tartó globális hatalom birtokába. Ez a
Egy aprócska kutya, aki kész jelenetet rendez egy kis fogtisztításért – nem véletlen, hogy az internet népe imádja a róla készült videót. A Smidge névre hallgató hosszúszőrű csivava fogselyem iránti rajongása nemcsak mosolyt csal az arcokra, hanem mélyebb emberi szükségleteket is kielégít – legalábbis egy friss kutatás szerint.
A Tisza Párt elnöke Somlóvásárhelyen mondott beszédet, épp ott, ahol 34 éve Antall József is felszólalt. Magyar szerint Orbán már rég nem azt az utat járja, amiben egykor hitt.
A kánikula idején nem könnyű feladat az időjárásnak megfelelően öltözködni. Ha már a hosszú nadrág gondolatát sem bírjuk, érdemes kipróbálni az egyre népszerűbb trendet, a boxeralsót. Mutatjuk, hogyan viseljük a merész darabot.
Ha már régóta vágysz egy igazi vasárnapi ebédre, de nem szeretsz csipesszel a kezedben azon agyalni, hogy vajon elég meleg-e az olaj a sütéshez, akkor a legjobb helyen jársz.
A hétvége a pihenés, a családi együttlétek és a finom ételek ideje. Nyáron azonban a főzés egészen más ritmusban zajlik: a hőség és a szezon friss alapanyagai újraírják a konyhai szokásainkat. Ilyenkor nem vágyunk nehéz, órákig készülő fogásokra - inkább a könnyedség, a gyorsaság és a frissesség kerül előtérbe. Ha még nem tudod, mit főzz az izzaszt
Az idei első negyedévben az eddig becsültnél jelentősebben, 0,5 százalékkal csökkent évesítve az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis végleges adata szerint.
Két éve nem látott mélypontra süllyedt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, jelezve, hogy a gazdasági stagnálás hatása már a munkaerőpiacot is elérte. Bár a cégek továbbra is óvatosak a leépítésekkel – részben a munkaerőhiány és a demográfiai kilátások miatt –, a ledolgozott munkaórák csökkenése, az üres álláshelyek visszaesése és a bérdinamik