2025. június 30. hétfő

jún. 30
10:47
Lövések dördültek el a New York-i Pride után, sérültek is vannak (Mandiner)
Egy embert kritikus állapotban szállítottak kórházba.
jún. 30
10:51
Eleinte nem szerette Vastag Csaba egyik legsikeresebb dalukat (hirado.hu)
Dalai keletkezéséről, az alkotói folyamatról beszélt részletesen Vastag Csaba az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorában. A Zene születése rovatban elárulta, a csapatmunkában hisz. A zenész arról is beszélt, hogy testvérével, Vastag Tamással közös duettjük eleinte nem tetszett neki.
jún. 30
10:51
A legtöbben legfeljebb egy hetet nyaralnak (Azenpenzem)
Idén a lakosság fele tervez nyaralást, közülük a legtöbben egy hétnél rövidebbet – derült ki egy friss felmérésből. Csaknem háromnegyed azoknak az aránya, akik maguk szervezik meg az utazásukat, egyharmad pedig úgy indul útnak, hogy egyáltalán nem köt utasbiztosítást.
jún. 30
10:51
"Azt mondták, meghalhatok szülés után – a figyelmeztető jel pedig olyasmi volt, amit minden nő tapasztal" (BorsOnline)
Hihetetlen, hogy mit élt át az anya.
jún. 30
10:51
Lezárult az évszázad esküvője (Magyar Hírlap)
Jeff Bezos és Lauren Sánchez titkos helyen folytatja a bulit.
jún. 30
10:51
Összenő, ami összetartozik: az RTL-től igazoltak sajtófőnököt Magyar Péterék (Mandiner)
Emlékezetes: Tárkányi Zsolt nemrég egy Kormányinfón akarta megszorongatni Gulyás Gergelyt, azonban csúnyán besült. Most a Tisza sajtósának állt.
jún. 30
10:51
Egy szurkoló miatt megsérült, mégis megnyerte a versenyt a világbajnok (Magyar Nemzet)
Luke Humphries végig fájdalmakkal küzdött a hétvégi torna során, utána a kórház felé vette az irányt.
jún. 30
10:51
Bank360: Érdemes számolni, mielőtt belevágunk a hitelkiváltásba (Üzletem)
Egy kisebb összegű tartozásnál nem biztos, hogy megéri a váltás, de ha jelentős a kamatkülönbség, akkor érdemes lehet megfontolni a lehetőséget.
jún. 30
10:53
Marad a kamatstop a múlt év végéig felvett szabad felhasználású diákhiteleken (Magyar Nemzet)
A cél kezdettől fogva változatlanul az, hogy anyagi lehetőségektől függetlenül bárki tanulhasson, végzettséget és diplomát szerezhessen.
jún. 30
10:54
Justin Bieber aggasztja a rajongókat – "Tudom, hogy dühkezelési problémáim vannak…" (Metropol)
Ledöbbentek a rajongók.
jún. 30
10:57
Már csak néhány óráig kérhetik a sofőrök a könnyítést (Infostart)
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
jún. 30
10:57
Rajzanak a gamma bagolylepkék – figyeljük a növényeinket! (Agroinform)
Az elmúlt napokban rengeteg panasz érkezett a lepkék miatt. A következő hetekben a lárvák jelenthetnek veszélyt a növényekre.
jún. 30
10:57
A 108 éves nő elmondja, mi a hosszú élet titka, ezt nem gondoltad volna (Ripost)
A 108 éves spanyol nő szerint ez a különleges ital segítette abban, hogy megélje ezt a hihetetlen kort.
jún. 30
10:57
Ananászt ábrázoló tetoválást csináltatott a nő, megnémult a döbbenettől, amikor rájött, mi a titkos jelentése (Femcafe)
Mindig érdemes kinyomoznod, milyen rejtett szimbolikával bír az általad kiszemelt tetoválás, hiszen a szalonból való távozás után már késő reklamálni.
jún. 30
10:57
Már a Dacia sem menti meg: óriási bajban a román autóipar – egymást érik a leépítések és az üzembezárások (vg.hu)
Az autóipari földrengés erős hatással van a romániai munkaerőpiacra.
jún. 30
10:57
A valódi vezető akkor bizonyít, amikor baj van (Igényesférfi.hu)
A jó vezetés nem csak a stratégiai döntésekről és motiváló beszédekről szól.
jún. 30
10:57
A hazug embert hamarabb utolérik, mint szódás a lovát – Megtalálod a közmondások második felét? (Life)
Nem mind arany, ami fénylik– főleg, ha a közmondásokról van szó: vajon felismered őket, vagy csak a felét érted?
jún. 30
10:57
Olyan felirat tűnt fel a Budapest Pride-on a tömegben, amit sokan nem mertek megmutatni (Promotions)
Kétségkívül akadtak érdekes jelenetek a hétvégi felvonuláson.
jún. 30
10:57
Az italos palackok visszaváltási arányának további növelése a MOHU egyik célja (Demokrata)
A palackok új visszaváltási rendszerének tapasztalatairól beszélgetett Áder János és Pethő Zsolt.
jún. 30
10:57
Váratlan fordulat: Orbánék végleg leszámoltak a rezsibiztossal (Nyugati Fény)
Bukik Németh Szilárd.
jún. 30
10:57
Walter Katalin: Az nem szakmai döntés, hogy teljesítménytől függetlenül mindenkinek mennie kell, aki Karácsony Gergellyel dolgozott (Telex)
Szerinte a közgyűlésben politikai cirkusz helyett párbeszédre lenne szükség, és azt is mondta: nem igazán célravezető másodrendűként kezelni azokat a vállalatvezetőket, akiknek munkájától függ a város működése.
jún. 30
10:57
"Az emberek életének részei lettünk" – Cruisin bulik a Dunán (Telex)
Munkásságának legismertebb IP-je azonban mégis a Cruisin, amely több mint egy évtizede meghatározó sorozata a fővárosi elektronikus zenének.
jún. 30
10:57
Ez a 38 évvel fiatalabb nő a Scooter énekesének felesége – egy kultkocsmában szólította le 2 éve (Sassy)
Kapcsolatuk gyorsan elmélyült, egy év után házasodtak össze polgári és templomszertartással.
jún. 30
10:57
Ezért bukik el a legtöbb magyar vállalkozás – hogyan lehetsz mégis sikeres? (Fintech)
A Lightyear befektetési platform 2025. június 17-én panelbeszélgetést szervezett a céges pénzügyek kezeléséről. A jó hangulatú eseményen részt vett Balogh Petya startupokkal foglalkozó befektető, Töreky Bence, a nemzetközi átutalások kezelésére szolgáló megoldásokat kínáló globális technológia cég, a Wise csoportvezetője, valamint Fekete Dániel, a
jún. 30
10:57
Charles Hoskinson: „A Cardanót gúnyolják, miközben valódi innovációt vezetünk” (KriptoMagazin)
Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint a Bitcoin DeFi jelenti a legnagyobb növekedési lehetőséget a Cardano számára, de aggodalmát fejezte ki a gyenge vezetés miatt. A Bitcoin DeFi lehet a Cardano jövője Charles Hoskinson úgy véli, hogy a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztémája a Cardano számára most a legígéretesebb irány. Sz
jún. 30
10:57
Anti-burnout gondolatok nyárra – Mert a kiégés most is fenyeget (Bien)
A nyár elvileg a feltöltődés, a szabadság, a napfényes pillanatok és a vízparti nyugalom ideje. Elvileg. A valóságban viszont sokunkat még ilyenkor is utolér a stressz, a túlterheltség, az állandó megfelelés – és a kiégés finom, de alattomos jelei.
jún. 30
10:57
Soha nem gondoltad, de veszélyben lehetsz: Százezrével szedi áldozatait ez a csendes gyilkos a világban – most figyelmeztettek a szakemberek (Most Hír)
A magány és a társadalmi elszigeteltség megbetegítheti az embereket, és ez világszerte évente akár 871 ezer halálozást okozhat az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bizottságának hétfőn kiadott közleménye szerint.
jún. 30
10:57
Küszöbön a Halálos iramban 11 – De Vin Diesel kemény feltételeket szabott (Médiapiac)
Elkészülhet a Halálos iramban 11. része. Vin Diesel-nek azonban vannak feltételei, egyből három. A színész Brian O’ Conner karakterét is visszahozná.
jún. 30
10:57
Elfajult a helyzet a Balatonnál: váratlan döntést hoztak a halasok (Agrárszektor)
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a tartós csapadékhiány miatt kénytelen megkezdeni több halastó lehalászását július első két hetében. A talaj felső rétegéből már 50-100 milliméter csapadék hiányzik, ami kritikus vízszintet eredményez számos tóban - közölte a sonline.hu.
jún. 30
10:57
Csetény lovasa is ott lehet a Nemzeti Vágtán (vehir.hu)
A Veszprém vármegyei Csetény lovasa, Vörös József nyerte meg Prométheusz Parázs nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett iváni előfutamát - tájékoztatta a Nemzeti Vágta elővágta nevezési igazgatója az MTI-t.
jún. 30
10:59
Zárás jön az M0-s csomópontjánál, a lehető legjobbkor – de így is nagy torlódás várható (vg.hu)
A halásztelki csomópontban lesz korlátozás. Dugó várható.
jún. 30
10:59
Republikon: Hatalmas a Tisza előnye Budapesten (Telex)
A fővárosban a Tiszának több mint kétszer annyi szavazója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.
jún. 30
11:03
Számlázási csúszás az Mvm-nél: akár 3 hetet is késhetnek az elszámoló számlák (Alternatív Energia)
A budapesti és Pest vármegyei ügyfeleket érinti leginkább az átmeneti késedelem.
jún. 30
11:03
Munkatársának okozott sérülést a gondatlan targoncás (HR Portál)
A férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.
jún. 30
11:03
Donald Trump levelet ír, ezt üzeni az Egyesült Államok partnereinek a további üzleti kapcsolatok feltételeiről (hirado.hu)
Megjegyezte, hogy a levelekben annak a vámnak a mértéke is szerepel majd, ami az adott partnerre vonatkozik.
jún. 30
11:03
Terepjárókkal verték szét a tüntető diákok belgrádi blokádjait a szerb rendőrök (444.hu)
Az egyik rendőrségi furgon nagy sebességgel a tüntetők közé is hajtott.
jún. 30
11:03
A Fradi légiósa Robbie Keane volt csapatával utazott Magyarországra (m4sport.hu)
Mohammed Abu Fani a Maccabi Tel-Avivval tudott visszatérni Magyarországra, a Ferencvároshoz.
jún. 30
11:03
A Hunyadi producere: Ez a legnagyobb siker a magyar történelemben (Könyves Magazin)
A Hunyadi-sorozat a tavaszi magyar sikerek után már nemzetközi szinten is nagy figyelemnek örvend. Legutóbb egy olasz filmfesztiválon mutatták be, ahol a sorozat producere, Robert Lantos mesélt a gyártásról.
jún. 30
11:03
Drónvideón a Pride-on vonuló hatalmas tömeg (SzMo)
Ezen a videón minden eddiginél jobban látni, mekkora tömeg vonult Budapest utcáin.
jún. 30
11:03
Saját aszteroida, Guinness-rekord az Antarktiszon és hanghullámmal érlelt whiskey – a Metallica az a legenda, amit látnod kell élőben is (SzMo)
A 44 éves metálzenekar 11 stúdióalbumot adott ki eddig, és több mint 1700 koncertet adott már 60 országban, de a lendületük töretlen. Összeszedtünk neked 10 érdekességet a Metallicáról, hogy felkészülten érkezz majd a 2026-os dupla budapesti koncertjükre!
jún. 30
11:03
Egy szempillantás alatt porrá zúzták a baloldal egyik utolsó bástyáját: fél Európa irigykedhet Magyarországra (Mandiner)
"Bezzegrománia" pedig egyenesen a receptért könyöröghet.
jún. 30
11:03
A bioszféra-rezervátum élőhelyeit, oktatási helyszíneit és őrszolgálatát is megerősítik 2028-ig (Öko-drive)
Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének komplex fejlesztése.
jún. 30
11:03
Sürgős közlendője akadt a hivatalnak a gépjárműadó miatt (Most Hír)
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 30
11:03
Innovatív erdőkezelési gyakorlatokat díjaztak a klímaadaptáció jegyében (Zöld Trend)
Három kategóriában összesen nyolc erdőgazdálkodó vehette át a Klímabarát Erdőgazdálkodó díjat.
jún. 30
11:05
Aki a Pride-on büszke, a politikában se legyen csicska (Mandiner)
Mert a világ már csak ilyen bonyolult és sokszínű.
jún. 30
11:09
Az energiaiparban kétszer akkora volt a drágulás, mint a feldolgozóiparban (Infostart)
Az ipari termelői árak 2025. májusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 6,9 százalékkal növekedtek.
jún. 30
11:09
Ahol az egészség és a hozam találkozik – évtizedeket nyerhet a Déli Klinika új programjával (Piac és Profit)
A Déli Klinika forradalmian új “Élj hosszabban és jobban” programja a tudomány és a mesterséges intelligencia eszközeivel segít meghosszabbítani a jó életminőségben eltöltött éveket. A bejelentés a Klasszis Média Manager Egészség Konferenciáján hangzott el, ahol Dr. Balázs Anna, a klinika orvos igazgatója először ismertette védjegyzett Complex Long
jún. 30
11:09
A német külügyminiszter a támogatás folytatását ígérte Kijevben (HírTV)
Első kijevi látogatásán Johann Wadephul német külügyminiszter további katonai segítséget ígért Ukrajnának.
jún. 30
11:09
Súlyosan elhanyagolt állapotban találtak két kisgyereket, akiket szüleik a vírusoktól tartva szigeteltek el a külvilágtól (hirado.hu)
A németországi születésű gyerekek Olaszországban éltek szüleikkel, de sehol nem voltak regisztrálva.
jún. 30
11:09
A Red Bull egyértelművé tette: nincsenek meg a feltételek Verstappen kilépési záradékának kihasználásához (m4sport.hu)
Miközben Christian Horner tett egy "baráti" javaslatot a Mercedesnek, Helmut Marko tisztázta: bármivel is próbálkozik az ellenfél, Max Verstappent nem teszi szabaddá a kilépési záradéka.

Keresés