A csalók először banki ügyintézőknek, majd rendőrnek adták ki magukat, így próbáltak pénzt kicsalni a budapesti nőtől, aki megőrizte a lélekjelenlétét és nem hagyta átverni magát.
A FANUC Olimpián az ország legjobb robotkar programozói mérkőznek meg annak érdekében, hogy a nyertes kvalifikálja magát a következő évben megrendezendő Euro- vagy WorldSkills bajnokságra. A tét tehát idén a 2026-os WordSkills világbajnokságra való kijutás volt, melyet Shanghai-ban rendeznek meg. Apró Fanni és Kalászi Bálint A versenyen az ország l
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásában résztvevők mintegy fele nem tudott arról, hogy a közszolgálati médiumok nagyrészt állami finanszírozásúak.
Esterházy Mátyás szerint a magyar utánpótlásban súlyos gondok vannak, egyre nehezebb olyan játékosokat találni menezdserként is, akiből tényleg topfutballista lehet.
A kacagtató vígjátékban a Kossuth- és Jászai-díjas Básti Juli mellett Balsai Mónika, Varga-Járó Sára, Lengyel Benjámin, Lengyel Tamás és Scherer Péter is feltűnik.
Amikor nyári hőségben végigsétálunk egy parkon, aligha gondolunk arra, mennyi víz szükséges ahhoz, hogy ezek a növények ne pusztuljanak el a tűző napon. A klímaváltozás miatt egyre hosszabb és forróbb száraz időszakok váltják a hirtelen lezúduló esőket, ami különösen próbára teszi a városi zöldfelületek vízellátását. A megoldás nem az egyre több ön
Idegen anyag kerülhetett egy joghurtcsalád több készítményében, ezért a hatóságok riasztást adták ki a termékekre. Fontos információ azoknak, akik vásároltak az érintett élelmiszerekből: a joghurtokat nem szabad elfogyasztani vagy felhasználni.
Pawel Czubik, a krakkói Közgazdaságtudományi Egyetem jogi professzora szerint Európa a szólásszabadság korlátozása és szolgai gondolkodás felé halad, és reméli, hogy Lengyelország is úgy ellenáll majd ennek, ahogy hosszú évek óta Magyarország is teszi.
Van egy apró nyílás a hűtő alján, amit sokan észre sem vesznek - pedig ettől is függhet, mennyi ideig működik megfelelően a készülék, és milyen szag fogad, amikor kinyitod az ajtót.
Egyre magabiztosabban mozognak a digitális térben a magyar internetezők, ugyanakkor hiányosságok mutatkoznak a források kritikus értékelésében, a tartalmak ellenőrzésében és a médiarendszer működésének megértésében – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) aktuális kutatása. A tanulmányból az is kiderül, hogy a fiatalabbak nag
A "félhold manikűr" néven elhíresült körömstílus közel százéves történelme során pár évente mindig újra divatba jött. Charlize Theronnak hála, idén nyáron talán ismét hódítani fog.
Egyre magabiztosabban mozognak a digitális térben a magyar internetezők, ugyanakkor hiányosságok mutatkoznak a források kritikus értékelésében, a tartalmak ellenőrzésében és a médiarendszer működésének megértésében – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) aktuális kutatása. A tanulmány önbevallásos alapon mérte fel a hazai fe
Holnaptól minden azonnali fizetési tranzakciót mesterséges intelligencia elemez valós időben a Központi Visszaélésszűrő Rendszerben (KVR). Ez új szintre emeli az online csalások elleni védelmet. A rendszer másodpercek alatt dönt arról, mehet-e egy utalás vagy sem, így az ügyfelek észre sem veszik, de a pénzük nagyobb biztonságban lesz – hívja fel a
Pénteken történelmi csúcsok dőltek az amerikai tőzsdéken, viszont ez a hét már bizonytalanabb hangulatban kezdődött. Az ázsiai tőzsdéken felemás elmozdulásokat láttunk, míg Európában a kezdeti emelkedést délelőtt kis esésbe csapott át, a mozgások azonban mérsékeltek. A befektetők az amerikai vámok lecsökkentésére adott július 9-i határidő felé köz
Az m4sport.hu információi szerint a tavaszi szezon után a 2025/2026-os idényben is szívesen látná soraiban az MTK Budapest a Ferencváros kötelékébe tartozó Gruber Zsombort, de úgy tudjuk, konkrét egyeztetések egyelőre nem történtek.
Sokak régi álma, hogy az autójuk ott várja őket, ahol éppen szükség van rá, csak szólni kelljen neki, és máris házhoz érkezzen egyedül. A Tesla most valami hasonlót mutatott be: egy modelljük önvezető módban, sofőr nélkül elfurikázott a Gigafactory gyárból az új tulajdonosához.
Bár a kihalt állatok, különösen a dinoszauruszok sebességét eddig főleg megkövült lábnyomok alapján becsülték, egy új brit kutatás szerint ezek a számítások pontatlanok lehetnek.
Egymilliárd 440 millió forint vissza nem térítendő uniós és kormányzati támogatásból négy településen épített bölcsődét a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. Azt írták: a misszió a 2022 szeptemberében megkezdődött, idén június 30-án zárult, Bölcsődei nevelés fejlesztése a Baptista Tevékeny Szeretet Missziónál
Első számú szántóföldi növénnyé lépett elő a kukorica termesztésének nehézségei miatt a mintegy 1 millió hektáron termesztett őszi búza Magyarországon. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács álláspontja szerint még inkább ki lehetne aknázni a kalászos növényekben rejlő lehetőségeket azzal, ha a termelők minél nagyobb arányban vála
A Pannon Várszínház 2025-ben, a színház fennállásának 25. jubileumi évadában ismét műsorra tűzte az egyik legnépszerűbb zenés játékát, a Sose halunk meg című darabot, amely 2013-as bemutatása után most új szereposztásban, friss színpadi látványvilággal, de az eredeti történet mélységével és szerethetőségével hódította meg a közönséget.