Újabb különleges turisztikai beruházás körvonalazódik Debrecen szívében: a Cívis Ház Zrt. meghirdette a „Wolff Palota – Hotel létesítése a Dósa nádor téren” című tervpályázatát, amely a város egyik legismertebb, 121 éves épületének…
Kasza Tibor műsorvezetésével visszatér a képernyőre a TV2 vetélkedője, a Szerencsekerék, ami ezúttal több újdonságot tartogat majd a nézőknek. Nem csupán új Szerencselány debütál Balogh Eleni személyében, de élő zenekar, tematikus adások és további népszerű sztárvendégek is színesítik majd a hétköznap estéket. A Szerencsekerék új évada június 16-tó
Az Európai Bizottság most már az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt is megerősítette, hogy minden létező eszközt be fognak vetni a gyorsított ukrán tagságért, amelyet 2029-ig meg akarnak valósítani – közölte Dömötör Csaba szerdán Brüsszelben. A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: Marta Kos b
A gazdálkodók június 10-ig nyújthatják be egységes kérelmeiket minden közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímre - hívta fel rá a figyelmet az agrárminiszter. Nagy István hozzátette, hogy a határidő jogvesztő hatályú, ezért a lejárta után érkező egységes kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül visszautasítják - olvasható az Agrárminisztérium közl
Még a vártnál is jobban lassult májusban az eurózónás infláció. Az áprilisi 2,2 százalékről 1,9 százalékra mérséklődött az infláció, ami még a várt 2,0 százaléknál is kedvezőbb. A maginfláció 2,7 százalékról 2,3 százalékra lassult, ami szintén kedvezőbb a várt 2,4 százaléknál.
Mind a Liverpool, mind a magyar labdarúgó-válogatott baloldali szárnyjátékosa készen áll a szerződés megkötésére. Az értesülés nem akárhonnan származik.
Európai autóipari beszállítók üzemei álltak le a kínai ritkaföldfém-exportkorlátozások miatt, és további leállások várhatók a következő hetekben - figyelmeztet a CLEPA.
Sirokai Diána bénulása után kezdett bele az életmódváltásba: már 30 kilót adott le, miközben továbbra is a plus size modellként képviseli a testpozitivitást.
Az őshonos fajok védelmével, terjesztésével és a biológiai sokféleség fenntartásával az inváziós fajok megjelenése késleltethető, a már jelen lévők negatív hatása pedig enyhíthető.
Idén májusban 10 527 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ezzel az országba áramló használt autók havi mennyisége immár tartósan a tízezres szint fölött tartózkodik, amire utoljára 2022 első felében volt példa. Május végéig összesen 51 532 külföldről származó autót regisztráltak, ez az érték 13,8 százalékkal haladja meg a tavalyi ha
Egyszerű görcs vagy komolyabb baj jele? Nőgyógyászati eredetű, esetleg emésztőszervi? Netán urológiai ok húzódik a háttérben? A kérdés jogos, a válasz sokrétű.
A Netflix kínálata bővelkedik olyan gasztronómiai témájú filmekben és sorozatokban, amelyek nemcsak az ízek világába kalauzolnak el, hanem mélyebb társadalmi, kulturális és környezeti kérdéseket is boncolgatnak. Íme néhány különleges alkotás, amelyeket érdemes megnézni.
Az Európai Bizottság (EB) áprilisban 500 millió eurós bírsággal sújtotta az Apple-t a Digitális Piacokról szóló jogszabály (Digital Markets Act – DMA) megsértése miatt
Sokan a mai napig ódzkodnak a megtakarítási termékek jelentős részétől, vagy mert túl kockázatosnak, vagy mert túl bonyolultnak tartják azokat. Márpedig az utóbbi években könnyen pórul járhattak azok, akik nem gondozták megfelelően a megtakarításaikat – a Magyarországon az utóbbi fél évtizedben végbement jelentős pénzromlás bizony sokat erodálhatot
A Duna House szakértője szerint a nyaralóingatlan-piac 2025 nyarán is stabil növekedési pályán marad, köszönhetően a korlátozott kínálat mellett is folyamatosan élénkülő keresletnek. A népszerű régiókban akár a lakóingatlanokat is meghaladó mértékű áremelkedés várható, miközben a vevői érdeklődés egyre inkább az egész évben használható, energiahaté
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke szerint a két ország együttműködése példa arra, hogy nem Kelet és Nyugat, hanem a tisztelet és a zsarolás között kell választani.
Gazdag közös múltja ellenére kilenc év elteltével találkozik újra egymással a magyar és a svéd labdarúgó-válogatott pénteken, barátságos mérkőzésen, melyre a Puskás Arénában kerül sor.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai és dokumentációs hiányosságokat tapasztaltak egy csemői kistermelőnél tartott ellenőrzésen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt az állatállományt forgalmi korlátozás alá vonták, az élelmiszer előállítói tevékenységet pedig azonnali hatálly
Nem jelölt allergének miatt hívott vissza egy népszerű csokis kekszet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az arra allergiások számára komolyt veszélyt jelenthet az elfogyasztása.
Egy nem szokványos divateseménynek lehettek tanúi a Sugarbird vendégei Sarlóspusztán. Legújabb kollekciójuk debütálásán minden a roma kultusz jegyében zajlott, hiszen a cigány népviselet került ezúttal terítékre a magyar márka életében. Hajdrik Lotti közreműködésével megszületett a Sugarbird Gypsy kollekció.
Negyedik születésnapját ünnepli június 4-én Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kislánya. Sussex hercegnéje megható üzenettel és korábban nem látott családi fotókkal köszöntötte gyermekét.
Frissítés: Hatalmas az erőfeszítés - mielőtt a bombákat hatástalaníthatnák, meg kell győződni arról, hogy senki sem marad a korlátozott területen. Ennek érdekében a tisztviselők házról házra járnak, és mindenhova becsengetnek. És ez még mindig tart.